Mint ahogyan azt korábban említettem, terveztem részt venni a 2014. március 30-án megrendezésre került Rotary futófesztiválon, azon belül pedig az egyéni maratoni távon. Az eseményt a szervezők immáron 4. alkalommal szervezték meg, a résztvevők számából ítélve elég nagy sikerrel. Nagyjából másfél éve semmilyen versenyen nem indultam a terhesség és a szülés miatt, így igazán nagy volt a verseny előtti izgatottság. Persze voltak tervek, mint mindig, hogy hogysmint kellene a dolgot abszolválni, amik aztán rendesen felülíródtak szép magyarosan kifejezve. De ne szaladjunk előre...

Kabalakörömlakkozás a verseny előtti este

A hétvégét az egész család a szüleimnél töltötte Nyíregyházán, így csak vasárnap reggel kellett átautóznunk a cirka 50 km-re lévő cívisvárosba. Izabel és a férjem csak távolról szurkolt Nyíregyházán, ugyanis úgy döntöttünk, hogy egy ilyen kis babának még sok lett volna a zajszint, ami bizony együtt jár egy futóversennyel. A testvérem, aki szintén a maratoni távon indult volna, sajnálatos módon pénteken lebetegedett, így nem tudott velünk tartani ezúttal. Anyukám a félmaratoni távon indult, apa volt a frissítésért felelős sportmenedzserünk, így hármasban vágtunk neki az útnak. 

Verseny előtti puszi a kiscsajomnak

Viszonylag korán megérkeztünk a verseny helyszínére, ahol egy elég nagy tömeg fogadott minket. Megkezdődött az ismerősök keresgetése, beszélgetés, latolgatás, hogy ki milyen formában van, a szokásos melegítés, a rajt előtti gyors mosdókeresés. A rajt előtt már egészen lenyugodtam, és eldöntöttem, hogy ragaszkodni fogok az ötperces km iramhoz az első 10 km-en, aztán majd meglátjuk, hogy megy. Ez volt az egyetlen terv. 

A rajtolás három részletben történt: először a negyedmaratoni távot futók, aztán a félmaratonisták, majd pedig a maratoni futók kapták nyakukba a lábukat. Óvatos rajtot követően szigorúan csekkoltam az órámat 500 méterenként, hogy vajon jó-e a tempó, nem túl gyors, nem túl lassú. A maratoni távot teljesítők összesen 8 kört futottak, km jelzések nem voltak, így elég nagy hasznát vettem a Garmin órámnak. A kijelölt pályán elég sok volt a visszafordító is, így az ember viszonylag könnyedén felmérhette, hogy hányan vannak előtte, illetve mögötte. Az idő viszonylag korán felmelegedett, óraállítás ide vagy oda, nagyon jó választás volt a rövid nadrág és az ujjatlan felső.

Az első 28 km-en nagyjából rendben is ment minden, szépen elnézelődtem, frissítgettem, amikor kellett. Ezt követően azonban jött a fájdalom a jobb hajlítómban, eleinte nem volt éles, csak amolyan allatomosan kialakuló, sunyin zavaró, ám a viszonylagos korai megléte aggasztani kezdett. Jöttek is vele kézenfogva a negatív gondolatok, hiába próbáltam a pozitív megerősítéseket használni, egyszerűen nem ment, így szép lassan agyban összezuhantam. Az igazat megvallva majdnem kiálltam a @icsába! Ezt követően a verseny már csak nyögve-nyelősen ment, csak azért küzdöttem, hogy valahogy végigérjek, mivel szó sem lehetett feladásról. A 7. körben mellém ért egy huszonéves triatlonista fiú, akivel elég jól lelket öntöttünk egymásba (ezúton is nagy köszönet Víg Tamásnak). Az utolsó körben még volt bennem egy kis kakaó, ezért még sikerült egy kicsit rákapcsolni, így végül 3:44:27-es nettó idővel, a nők között a negyedik helyen értem célba - széles mosollyal az arcomon.  

Az igazat megvallva egy kicsit jobbra számítottam, mivel ezen a mostani versenyen elért eredményem 10 perccel volt rosszabb az eddigi legjobbamtól. De ugyanakkor nem vagyok csalódott, mivel terhesség-szülés után 7 hónappal ez egyáltalán nem rossz - ezt még Monspart Sarolta is megerősítette a verseny után. A terepfutás hiányzott a lábamból, de hát mindent nem lehetett egyszerre, és időm sem volt annyit edzeni. 6 hónapja még 5 kilométert sem tudtam lefutni sétálás nélkül. Így a körülményekhez képest megérdemlek magamtól egy nagy hátbaveregetést! :-) 

Anyával és a példaképpel, Monspart Saroltával, a verseny fővédnökével pózolva

Ami bosszantó volt, hogy a verseny után a sportidő.hu oldalon az eredményeket böngészve jöttem rá, hogy a szervezők rossz rajtszámot adtak, így dr. Varga Enikő néven futottam. Ami viszont pozitív, hogy a szervezők gyorsan eleget tettek helyesbítési kérésemnek, így nem sokáig maradtam Enikő. :-) A testvérem - aki betegség miatt el sem jött a versenyre - rajtszáma is kikötött valakinél, aki aztán egy 4:14-es maratont futott, máig homály fedi a kilétét. A tesómnak ez már nem volt annyira felemelő, pláne hogy még a szon internetes portál is megírta az időeredményét, amire azért ő annyira nem lehetett büszke. :-)

Összességében jó kis verseny volt...ráadásul megint rájöttem arra, hogy milyen hosszú is egy maraton, ami csak kellő alázat megléte mellett teljesíthető.