2014. okt 16.

Édesanyám első maratoni futásának története avagy 50 év felett is lehet!

írta: b.fruzsi
Édesanyám első maratoni futásának története avagy 50 év felett is lehet!

Fogadjátok szeretettel édesanyám első maratonijának történetét! Irtó büszkék vagyunk Rád Anyu!! :-)

Életem első maratoni futása

Sikeresen lefutottam a 91.Kassai Nemzetközi Béke Maratont, ami olyan volt, amilyennek megálmodtam. Nem volt „szenvedős”, nem jött maratoni fal és csodálatosan szép volt az időjárás.
Az út, ami eddig vezetett nem volt akadályoktól és kudarcoktól mentes. Amikor betöltöttem az 50. életévemet és a járás már nem volt mindig öröm számomra, erősödött bennem a gondolat, hogy többet kellene tennem az egészségemért. Ekkor gyermekeim, Fruzsina és Tamás már javában koptatták a futócipőket. Rendszeresen kísértük őket versenyekre, mert a futóknak ilyenkor bizony mindig el kell a segítség. A célba érkezőket nézve láttam, hogy ők átlagos emberek, fiatalok, idősek, soványak, molettek, esetenként mozgásukban korlátozottak. Ekkor határoztam el, ezt én is meg tudom csinálni. Gyermekeim karácsonyi ajándékaként megkaptam az első nevezést a budapesti Vivicittára. A cél nagyon egyszerű volt. Ne vegyen fel a záróbusz és lehetőleg ne utolsónak érkezzek célba. Az addig, alig 2 km-es, rendszeresnek nem mondható kocogást kellett felhoznom erre a szintre! Némi problémám akadt, mert nyáron a meleg, míg télen a hideg miatt nem futottam. A döntés után keményen végigedzettem az egész telet és ennek köszönhetően tavasszal sikeresen értem célba életem első versenyén. Bár fizikailag, még messze voltam a félmaratoni távtól, de gondolatban már számoltam a lehetséges verseny időponttal.
Aztán sorba jöttek a félmaratoni versenyek és már izgatott voltam, hogy mikor vághatok neki a maratoni távnak. Fruzsival és Tomival nagyon sokat beszélgettünk erről és be kellet látnom, hogy heti 20-30 km-es futással, az én kényelmes tempómmal nem lehet maratont futni. Ahogy a gyermekeim mondták, ki kell lépnem a komfortzónából. A 90. Kassa Béke Maratonon sikerült egyéni csúcsot futnom a félmaratonon. A telet végig edzettem és idén februárban eldöntöttem, októberben Kassán maratont futok. Imó, Fruzsi edzője is áldását adta rá, akinek a szavára nagyon sokat adok. Júniusig ment a kilométer gyűjtés, megbirkóztam a Bükk Hegyi félmaratonnal és júliusban elérkezett az igazi felkészülés ideje. Fruzsitól kaptam egy könyvet Richard Nerurkar: Maraton futás mindenkinek. Ebből választott ki egy edzéstervet. A heti futás adagom megduplázódott és ötre emelkedett a heti futónapok száma. Nagyon furcsa volt, hogy be kellett tartanom mikor és mit futok, mikor van pihenőnap. Ha éppen nem futottam, akkor a futásról olvastam A „záróbusz félelmemet” felváltotta „a maratoni fal” félelme. Ahogy egyre több elméleti tudást gyűjtöttem, megértettem, a futás egy nagyon összetett dolog és ez különösen a maratoni távra igaz, de ha mindent tervszerűen csinálok, és ehhez tartom magam, nagy probléma nem érhet. Kitűztem a célokat. 5 óra 30 perces futás és nem összeesni a célban. Mivel nem vagyok egy” halára futom magam” a versenyen típus, elhatároztam, hogy ehhez a szokásomhoz továbbra is tartom magam. A maratoni tempómat az utolsó 36 km-es futáson választottam ki. Ami alapvetően simán ment, de a kétely azért bennem maradt, mi vár majd rám az utolsó 6 km-en? A felkészülés utolsó hónapja már nagyon laza volt kevés futással, amit mi tagadás nagyon élveztem. Ahogy közeledett a maratoni verseny napja, egyre izgatottabb lettem.
A versenyre a férjem, Tamás kísért el. Nagyon hálás vagyok neki, hogy mindvégig támogatott a futásban, kísért és segített a versenyeken. A rajtcsomagot a versenyt megelőző napon vettük át, így alkalmunk volt városnézésre is. A tésztaparti helyszínéül a szervezők egy galériát választottak és így megcsodálhattunk egy nem mindennapi tárlatot és jutott idő kultúrára is. Sajnos az előző napi alvással voltak gondjaim, de valahol ez érthető is. Elérkezett a verseny napja. Nem izgultam inkább izgatott voltam. Még egy utolsó mosdó, ami ilyen tömegben az egyik legnagyobb kihívás. A rajtzónában az utolsó pillanatban vettem észre, hogy a félmaratonosokhoz álltam, majd elkezdtem előrehaladni a tömegben az előírt helyre és nem kis büszkeséggel töltött el, nekem már piros rajtszámom van. Végig villant az agyamban a sok útravaló és jó tanács! Tomi: 21 km-nél még ne legyek fáradt! Fruzsi: semmiképp ne fusd el az elejét! Férjem: még is csak egy verseny, kapd össze magad!
Elstartoltunk és az első öt kilométer azzal telt el, hogy folyamatosan lassítottam magam. Öt kilométerenként frissítettem, ami egy K4 Power Gél és egy tabletta Magne musc volt és mire a frissítő ponthoz értem, egy kis víz és izotóniás ital. Mivel zene nélkül futok, és valamivel el kell ütni az időt a szurkoló tömeget figyeltem és vártam a találkozásokat Tamással. Gyorsan telt az idő és a 14 km-nél szirénázó autó kíséretében zerge léptekkel elsuhant mellettem a kenyai győztes. Pár percig még tudtam a szememmel követni és csodálni páratlan futóstílusát. Leírhatatlan élményt jelentett a 21 km-nél végigfutni a Hlavnán és hallani a szurkoló tömeg bíztatását. Igen. Ilyenkor az ember új erőre kap. Azt nem mondom, hogy nem tudtam volna abbahagyni a futást, de nem voltam fáradt. Jó állapotban indultam neki a második körnek. Tamástól felvettem a második adag frissítőt és innentől minden egyes kilométerrel közelebb éreztem magam a célhoz. A 33. km-nél volt limit idő, amit teljesíteni kellett. Mivel 40 perccel értem oda hamarabb, éreztem, ha nagy dolgok nem történnek ez a maraton már meg van. A 36. km-nél még egy utolsó „randi” a férjemmel és a maraton utolsó szakaszához értem. A végén még maradt erőm egy pici hajrára is és 54 évesen, 5 óra 19 perc alatt célba értem. Bizton mondhatom, nem lefutni volt nehéz a maratont, hanem az oda vezető úton végigmenni. Bár egyetlen maratonra készültem, tudom, hogy nem ez volt az utolsó!
A célom megvalósult! 
Családomnak köszönöm a bíztatást, a támogatást.

 

10354088_978952588788901_3937349257062240299_n.jpg

 

Boldogan a célban!

 

Szólj hozzá

verseny maraton