Egy héttel az UTH után volt időm egy kicsit "megpihenni", és már megy is tovább a szekér néhány fontosabb nyomvonal mentén. :-) Ebből az egyik a 3 hét múlva, június 11-én megrendezendő Bükk Hegyi Maraton, ami nekem nagyon a szívem csücske. Általában a maratoni távon nem sok lány szokott indulni, de nem is ezért szeretjük. A verseny családias jellege miatt járunk már vissza 5-6 éve valamilyen családi felállásban (volt hogy csak félmaratont futottam, de emellett kétszer indultam maratoni távon, anyu futott már minimaratont, de félmaratonokat is, Tomi főleg a maratoni távra voksolt). Szóval ilyen-olyan formában, de a családból általában valaki mindig megy. Én kétszer nem voltam, mivel akkor épp mind a kétszer nagyon terhes voltam. De idén mind a hárman ott leszünk, plusz Apa lesz a sofőr és a lelkes sportmenedzser, szóval ez amolyan családi kirándulás lesz. Az igazat megvallva gőzöm sincs, hogy mikor ültünk utoljára négyen egy autóban. :-D Nekem a célom az lesz, hogy jó erőbeosztással, egyenletesen kifussam magam, ergo hogy a végére azt érezzem, hogy ennyi, több nem ment volna. Kíváncsi leszek! Tominak a célja meg az lesz, hogy megverjen engem maratoni távon (kösd fel a technikait tesó), anyu pedig a szintidős félmaratont célozza majd meg. A 30 fokos meleg borítékolható, és még örülünk majd, ha csak annyi lesz. Na de addig még vár rám egy óravásárlás, ami azért is nehéz ügy, mert egyelőre gőzöm sincs milyet vegyek, tehát feltehetőleg a versenyre pulzuspántom is lesz megint, ami úgy érzem pillanatnyilag egy must have kategória. 

Nyáron "csak" edzeni szeretnék, befutni az összes kis ösvényt a Budai hegyekben, ahol még nem voltam, egyébként az összes szabadidőm a családé lesz. Pláne hogy ez lesz az utolsó itthon töltött, főállású-anyukás nyarunk, ezért szeretném kihasználni maximálisan. Októbertől már újra dolgozni fogok, így nem megyek semmilyen versenyre a nyáron. És most jön az érdekes rész: neveztem az október elején megrendezésre kerülő Spar maratonra (!), avagy egy terepfutó alkalmi egyéjszakása a síkkal. Szegény Gabi, feladom a leckét, ezekkel a célversenyekkel...:-) És már a felkészülés is érdekesnek ígérkezik, mivel a lakhelyünkön nem igazán van sík. 

Az Ultra Trail Hungary 55 versenybeszámolóban megfogadtam, hogy előveszem az itthon lévő null-kilométeres Salomon Speedcross Pro-mat, és elkezdem betörni, hogy legközelebb ha sár lesz, ne kelljen a Hoka  cipőmben csúszkálnom. Hát kéremszépen ígéret szép szó, mondják, így elő is vettem a szekrényben porosodó gyönyörűségemet és fel is avattam, először egy 10 km-es, aztán másnap egy 15 km-es terepfutás erejéig. És meglepően jó érzés volt benne menni a cseppet sem felázott talajon. A meredek felfeléken csak úgy szökelltem, mint a zerge, de az enyhe lejtőkön a Hoka cipőmben jobban lehet repeszteni, ebben nem is mertem úgy menni, mint ahogyan a Hoka Challengerben szoktam. Na a lényeg, van pro és kontra mindegyik cipő mellett és azzal szemben is, de a végső tapasztalás egyértelműen jó. Így, ha sár lesz innentől kezdve, majd jól felmegyek a hegyre, nem is fogok aszfaltozni többé. :-D

A cipőteszt

Új kedvenc panorámás hely

Visszakanyarodva az Ultra Trail Hungary-re, kimaradt a beszámolómból, hogy mennyire büszke vagyok a tesómra, Tomira, aki végigment a 115-ös távon. Az igazat megvallva nem sok esélyt adtam neki, tekintettel a jelen körülményeire, nyilván ezt nem hangoztattam neki. Egyébként ő magának is csak 30 % esélyt adott a teljesítésre, mindezek ellenére sikerült végigcsinálnia ezt az extrém távot, igencsak extrém körülmények között. Mikor a verseny közben anyuval beszéltem (aggódtam a lányom egészségéért, ami annyira nem hagyott nyugodni, hogy muszáj volt telefonálnom, amúgy nem szoktam telefonálgatni), arra gondoltam, hogy csak azért nem mondja hogy Tomi kiállt, hogy ne kedvetlenítsen el. De milyen rosszul hittem, Tomi most nagyot bizonyított, és nagyon büszkék vagyunk rá! Egyébként rengeteg beszámoló is született a verseny minden távjáról, nagyon jó volt ezeket olvasni, és élesen kirajzolódott előttem ez az egyre népesebb lelkes terepfutócsalád, ahová egyszerűen jó tartozni. Mert terepfutásra tényleg nagyon rá lehet kattanni, olyannyira, hogy a verseny utáni 3 km-es kocogásom után kedden már ismét a hegyen voltam, kellett még egy kis szint a lábamba. :-) 

Na, de a lényeg, hogy sokat kell edzeni, hogy fejlődjek, és ne járjak úgy mint szegény "Spuri", akinek 1 kili után ólmot öntöttek a lábába. :-D