2018. máj 26.

Ultra Trail Hungary - Belus Tamás versenybeszámolója

írta: b.fruzsi
Ultra Trail Hungary - Belus Tamás versenybeszámolója

EGYSZER AZ ÉLETBEN

Egyszer az életben összejöhetne végre…Most szar volt, de igazából jó lett volna, csak eltévedtem, meg megütött a meleg, a gyomrom is szarakodott, meg amúgy is, a Vénusz most nem úgy áll a Marshoz képest, nem is kellett volna elmenni, szar volt az egész. De majd legközelebb… Legközelebb minden jó lesz. Majd nem kell kiállni percenként trónolni, mert rendesen fogok enni. Nem túl sokat, de nem is keveset, előre kiszámolok majd mindent faszántosan. Meg iszom! És nem csak vizet ám! Isot is, és nem akkor először! Ki fogom próbálni előtte edzésen! Apropó edzés. Edzeni is fogok egy csomót, meg bejárom az útvonalat, tanulom a jelzéseket, nem hulla fáradtan állok majd a rajthoz, és nem futom majd el az elejét. Legközelebb minden jó lesz. Egyszer az életben összejöhetne végre…

És most össze is jött. Minden. Persze voltak döccenők, hosszú egy ilyen verseny, valami úgyis mindig van. De most nem volt, vagy ha volt is, akkor nem érte el igazán az ingerküszöbömet. Szépen haladt a starttól a célig a futás, a Pilis volt az óra, én pedig a mutató, csak mozdultam szépen tovább és tovább, semmi dráma, nyirmogás, nyafogás, hiszti. Tikk-takk, és a ritmus hajszálra ugyanaz volt délben, mint éjfélkor.  Mázli.

Mázli, hogy nem vacakolt a gyomrom. Mondjuk napok óta nem ettem semmi rostosat, meg tejterméket, meg kávét, édesítőt, igazából semmit csak a legkímélőbb dolgokat. És hajnalban is tök tiszta volt a fejem, bár lehet, hogy amiatt, hogy 10 napja szigorúan ágyban voltam este 10kor. És eltévedni is csak egyszer sikerült. Jó, igaz, idén a táv minden részén futottam legalább egyszer (például az éjszakai szakaszt ugyanúgy éjfélkor kezdve, a Hankathlonon :D ) Szóval nem szerencse volt ez. Ezzel a versennyel feküdtem és keltem már vagy két hónapja, és ha a tavaly nyáron kezdődött diétámat is ide vesszük, akkor tíz hónap kemény munka van már benne.

A távolabbi előzményekről nem írnék hosszabban, a tavalyi P85-ös beszámolómban részletesen elmondtam mindent az edzéseimről, az étkezéseimről, és hogy hogyan került a fókusz sokkal élesebben a futásra, mint eddig. A Piroson összeszedett IT húzódásomból sikerült egy hónap alatt teljesen felépülni. Sokat köszönhetek annak a sérülésnek. Visszavitt megint az edzőterembe, a nyújtás és a hengerezés a napi rutin része lett, azóta is minden héten járok masszázsra és egyébként is – jobban odafigyelek a testem jelzéseire. December legvégén egy Németh Csabi mögötti második hellyel jelentkeztem az Extrem Tarcal-Tokaj Körön, aztán jöttek a csigalassú alapozó futások. Februárban már éledezni kezdtem az edzőm, Barát Gabi gyorsító-feladatos edzéseinek hála, majd jött az egyébként klasszul sikerült kegyetlen Bükki Hard (eltévedéssel, de tök jó tempóval) a bébitáv a VTM-en (második hely), egy nagy egyéni csúcs a Nyírbátori Terepfélmaratonon (1:26) és az 5. hely a Muzsla Trailen. Igen, jól látjátok…a Hardon kívül nem volt 30 km-nél hosszabb versenyem idén, de edzésem is csak néhány. Oké, már viszonylag gyors vagyok 20-30 km-en (persze Allaga Tomiék nyomát bottal sem üthetem) de hogyan lesz ebből egy gyors UTH?? Nem baj, Gabi knows, ő a főnök, nem kell itten nekem okoskodni csak futni. Én sokkal jobban bízok benne, mint magamban, szóval igyekeztem hinni abban, hogy ez a munka jó felé visz és meg is lesz az eredménye.

A Muzsla után ijesztően gyorsan szalad el az a pár hét, mire észbe kaptam már tele is raktam a Mondeo csomagtartóját és irány Szentendre, szombaton már ott is ébredtem, hogy nyugodtan hangolódhassak a versenyre. Átvettem az új Salomon zsákomat, próbáltam már korábban ezt a típust, iszonyatosan tetszett, egyáltalán nem féltem, hogy ez lesz az első hosszú benne. (jó is volt, majd külön írok róla!) Napközben hál istennek sokat tudtam pihenni, aztán kora este rajtcsomag átvétel Szabó Sanyi barátommal, kis pezsgés az expón (Runnabe csomag beújítva :D).

A célcuccom és a két pontra előreküldött csomagom is leadtam már délután, úgyhogy este elég volt 11.30-ra megérkeznem a rajtba, emiatt talán most először nem volt időm arra, hogy rendesen elöntsön az aggodalom. A rajt előtt azért volt izgalom bőven. Felszerelés igazításánál elszakad a zoknim, 10 perccel rajt előtt cseréltem le, ráadásul kénytelen voltam a frissen vett UTH editon Compressport zoknit felvenni. Elég vékony az anyaga, de nem volt nálam másik és amúgy is biztos szerencsét hoz a jópofa festése. És a lényeg, a nyomorult órám nem indított el a track követést! Az utolsó 5 perc azzal telt, hogy egyre feszültebben próbáltam a térképes nézetet előcsalni az órából. 100x már sikerüt, de most nem. De semmi gáz, ismerem a terepet, bíztam a jelölésekben is, úgyhogy próbáltam nem elszórni erre a mentális forintjaimat. Páran kérdezték a nap folyamán, hogy milyen időt gondolok magamnak. Nem tudom, komolyan, de jó lenne 14 óra körül menni. Ettől nem tudtam okosabbat mondani, mert FOGALMAM NEM VOLT, hogy most mire leszek képes ilyen távon. 2016-ban 18 óra 10, tavaly 16:55, de most sokkal gyorsabb és erősebb vagyok, úgyhogy 14:20-ra csináltam a legmerészebb időtervem (volt két rosszabb is), aztán gondoltam lesz, ami lesz, plusz szerettem volna a legjobb tízben végezi. A rajtban viszonylag előre álltam, körülöttem csupa ismerős arc, mindenki ment volna már, toporogtak a lábak, idegesen mozogtak a kezek. Aztán Csanya megkegyelmezett nekünk és végre nekiindulhattunk az éjszakának.

33780047_10211341454283815_5817203387598372864_n.jpg

33710548_10211341451643749_5880141361612587008_n.jpg

Előttem csak 10-15-en, Mikit és a két szlovént már a kis hídnál nem láttam, nézzétek csak, ott megy a dobogó J. (az előzetes esélylatolgatásomban én Zupancic, Kiss Miki, Hrastovec dobogót tippeltem)

Még Szentendrén Biriki Atti mellé keveredtem, kicsit beszélgettünk arról, hogy mennyire nem szabad elfutni Dobogóig a pályát, és hogy milyen nehéz ilyenkor nem belemenni az erősködésbe. Van az aszfaltos szakasz végén egy elég meredek rész. Még nem mentünk két km-et de én már gyalogolni kezdtem. Figyu, ha az Oszaczki Géza gyalogol itt, akkor én is, mondtam nevetve Attinak. Egyébként is azt vallom, hogy amin gyalogolni fogsz 50-nél azon gyalogolj már 5-nél is. Kő-hegyig aztán semmi különösen. Elszakadtam Attitól, felzárkóztam Gézára, akivel később azon nevettünk, hogy bár nem sokat mentünk konkrétan együtt (én felfelé voltam gyorsabb, ő lefelé) de mégis PMarótig az összes pontra teljesen együtt érkeztünk…Lajosforrás 1:04, uhh ez túl gyorsnak tűnik, nem baj, a következő lefelén úgyis óvatoskodok majd csak, el is ment mellettem a patakig 5-6 srác. A rajtban megismert Lesi Zolival haladok, fecsegek az ifjú titán Madas Bálinttal, kicsit megtoljuk együtt a Dobogó végét, 2:14, ez jó de azért nem öngyilkos tempó, nagyon tudok akkor neki örülni.

33597116_10211341454043809_6329556998480199680_n.jpg

Jön a lejtmenet, Géza, Bálint és egy német srác persze el is húznak mellettem. Nem bánom egy pillanatra sem, megnyugtató látni a fejlámpájuk fényét magam előtt, és egyébként sem vagyok túl bátor lámpával lejtőn. Amikor eltűnnek a fényeik, azért megnyomom egy picit, nehogy teljesen leszakadjak, de kockázatot egyáltalán nem vállalok. Hűvös, tiszta és varázslatos az éjjel, könnyedén fogynak a kilométerek. Felzárkóztam a srácokra, a Szentlélek előtti utolsó emelkedőn ott is hagyom őket (felfelé nyomni kell). Elől meglátok egy villogó piros fényt, Gyurkó Peti „hátsó lámpáját”, sokat fogom még látni ma ezt a lámpát. Most viszont hamar utolérem, és Szentlélekre már negyedikként érkezem egy német sráccal együtt. 3:52, ez fél órával van a 14:20-as időtervemen belül, és 1,5 órával jobb mint 2016-ban. Uhh ez…mindegy, nem számolok most, majd csak a Prédin, addig meg sodródok a srácokkal.

A ponton gyors Iso és víz töltés, kidobom a szemetemet, kiveszem a géleket az előreküldött csomagomból és már lépek is el. Induláskor hátrapillantok, hátha jönnek Gézáék, mintha előre sejteném, hogy nem kellene egyedül mennem a hátralévő egy sötét órában. De a fiúk még a hegyeket járják, nekem meg tovább kell mennem, sajnos most egyedül, mert a német srác már vagy egy perce elindult a pontról. Pár perc múlva elkalandozhattam kicsit, mert nem vettem észre a szép széles útról a sűrűbe vezető jelzéseket, és tovább mentem úgy 6-700 métert felfelé. Mikor feleszméltem és körbenéztem nem láttam szalagokat. Ilyenkor én sajnos legtöbbször tovább megyek még, mintha hinni akarnék benne, hogy jó helyen vagyok, de ezúttal azonnal fordultam is vissza. Gondoltam, pár másodperc és visszaérek az utolsó szalagig, az sem gáz, ha feleslegesen, legfeljebb utolérnek Gézáék és nem kell egyedül bóklásznom. Meg is van a szalag, látom, hogy nem jó irányba mentem, kicsit morcos vagyok, de sokkal inkább elégedett – ezt most jól csináltad Tomi, semmi gáz, fókusz, fókusz, és FIGYELJ JOBBAN ha egyedül vagy! Eggyel feljebb kapcsolom a Fenixet, elönti a fényár a tájat, ezt hamarabb is megtehettem volna, mire spóroltam eddig az aksival?? 5-10 perc és utolérem Gézát és Petit, el is határoztam, hogy legalább a teljes világosig nem maradok le tőlük innentől, két ilyen nagyágyúra érdemes tenni a kereket. 2 perc és rögtön látszik is miért fontos ez. Lazán lejtőzünk elől a Petivel amikor Géza megszólal, hogy SZERINTE itt jobbra kellett volna menni. Értitek? Nem az van, hogy észrevett egy jelzést és rájött, hogy nem jó helyen vagyunk. Nem…Hanem ennyire ismeri a helyet bakker, hogy gyanút fog pár másodperc után, ha lejövünk az útvonalról. Ami ezután jött arról nem akarok beszélni, mert amit a Hirsch-orom környékén csináltunk az nem futás volt, inkább gyakorlás a területi bakkecske utánzó verseny válogatójára. Fakitermelési hulladék mindenütt, Géza és Peti egész ügyesen ugrál közöttük, én meg nagyon alföldinek érzem magam már megint, lassan távolodnak is. Amint jobb kicsit az út rá is kell kapcsolnom, még akkor is, ha picit erősnek érzem a pulzust, nagyon szeretnék a közelükben maradni. Kicsivel PMarót előtt egy tisztáson balról meglátjuk a hajnali fénybe öltöző kis fehér templomtornyot, mintha csak Csanya PR fotójáról ugrott volna le, el is mormolok egy halk óbazdmegdegyönyörűt. Széles mosollyal érkezem a pontra, megjött a három jómadár, köszön be Géza a crewnak. 5:02, -34 perc a tervhez képest. A tavalyi tavalyelőtti időhöz innentől már nem hasonlítok, minek, akkor is jobb lennék, ha innen egy métert sem futnék.

33148005_1991848384398130_48254537391144960_o.jpg

A ponton Anita és Rózsa is segít, eszem egy pohár levest, víz, iso, szemét, közben Peti már tovább is robogott. Nézek utána, na őt már nem látjuk ma, mondom nevetve Katának és kanalazom tovább a levest. Feltöltődve indulunk tovább Gézával a következő szakasznak, az aszfalton még futunk, de az emelkedőn rögtön gyaloglásba váltunk. Olyan jó volt ez a leves, jó lenne megtartani még egy darabig J. Géza lemarad kicsit, nekem meg muszáj tolnom felfelé. Innen egyedül megyek egész Dömösig, a lejtmenetben is pörgetem rendesen, közben várom, mikor érkezik meg hátulról Géza, ahogy ma eddig mindig. Jééé itt vannak a Szent Lászlósok, szevassssz Peti! Balogh Peti szól, hogy Gyurkó Peti pár perce ment csak el, dobok egy bíztatást, talán hasznos lesz a Csanya-átok ellen. A pont előtti sík szakaszon is klasszul megy a lábam, nem úgy érzem magam, mintha 54 km lenne már bennem.

33191544_1991849321064703_9042214134535421952_o.jpg

Dömösön (6:13) is Forma 1-est depózok, (csak víz és iso töltés) és neki is indulunk a Prédinek Petivel. Pár lépéssel előbb indulok, de megvárom, előre engedem, egyrészt mert ekkora a tekintélye nálam, meg amúgy is tök mindegy, hogy itt megy el mellettem vagy 10 méterrel arrébb J. Hihetetlen tempót megy, egy darabig tartom, de aztán szólok, hogy ez nekem sok lesz, pillanatok alatt el is húz. Felfelé menet gyors számvetést tartok. Jó állapotban vagyok. A gyomrom oké, van mindenem, görcs még nyomokban sem, bírom az emelkedőket, sőt most még a lejtmenetek tempóival sincs gond. A Prédire szépen feltempózok. Útközben elmegyek két srác mellett, akik azon hüledeznek, hogy Gyurkó Peti az előbb azon a szakaszon futva ment el mellettük. Én gyalogoltam J Fent gyors csippantás (6:45, a harmadik időt mentem a Prédire, ÉN!) és nekirontottam a lejtmenetnek Lepecénre. Közben csak egyszer húztam be a féket, megálltam egy perce dumálni CK-val, fontossági sorrend ugye Peti? Nagyon hamar eljött Lepence (7:22), Petit a ponton találtam, nyomta a szokásos profi frissítését. Akkor indult tovább, amikor érkeztem, úgyhogy sokat én sem bénázhattam a ponton. Folyadéktöltés, egy falat vajaskenyér és irány tovább.

Kis fel-le-fel, most az erdészeti utak sem voltak annyira szétverve és ott is volt a Sprartacus. Itt már volt egy kis forgalom, de, a Szentlászlósok mind nagyon figyelmesen adtak utat a gyorsabbaknak (köszi lányok-fiúk). Pilisszentlászóra úgy egy perccel érek csak később, mint Peti. Poénkodtam valamit a crewnak, benyomtam egy paradicsomlevest, váltottam pár szót Mariannal, közben Anita feltöltötte a kulacsomat. Ez sem volt több 2-3 percnél. Szuper! Az ezután lévő részt bejártam pár hete, az Aptátkúti-völgyet szép lendületesen meg is futom. Most nem esik rosszul a Visegrád előtti emelkedő sem. És már itt is van. Ott hever előttem Visegrád, ezt vártam, erre készültem, erre a szakaszra építettem fel az egész versenyt! A betonteknő a város előtt nem esett jól, féltettem kicsit a térdem, hagytam is benne pár percet, de annyi baj legyen.

33553654_10211341457923906_6536259300396892160_n.jpg

Visegrádon (9:13) Nicol várt egy hatalmas öleléssel, el csattant a verseny egyetlen szelfije (ezt ki nem hagytam volna), közben mondják a ponton hogy Peti most ment el és a 3. helyen lévő szlovén srác (Marjan Zupancic) is csak 3 percre van.  Óbasszameg...igen...azt hiszem pont ezt mondtam. Egyáltalán nem örültem a hírnek. A saját versenyemet akartam futni, és pont most, ahol a nemrég bejárt bemagolt utolsó rész jön, a verseny KULCSA, most csillan fel a remény a dobogóra. Ahogy elindultam a fellegvár felé elővettem a telefont és felhívtam Fruzsit. Mit telefonálgatsz b+?? Kérdezi kedvesen a hugi. 3 percre van a harmadik!!! – így én. Ne foglalkozz vele, nyomjad szépen, aztán majd meglátod mi lesz. Oké oké – mondom és le is tesszük. A fellegvárnál ennek megfelelően nem is kérdés, hogy megfürdök-e a kútnál. Persze hogy meg! Felfrissülve futom meg az aszfaltos részt Nagy-Villámig (9:36). A ponton mondják, hogy 4-5 perce mentek el a fiúk ketten, uhh mondom utol is érte Peti a harmadikat, ez már engem úgysem fog érinteni. Megkönnyebbülten mentem tovább a verseny egyik legjobb szakaszára, fel tovább Borjúfőn át Pap-rétre. Egy szakaszt leszámítva meg is futom szépen az egészet, kezd már meleg lenni, de a gyomrom klassz, mennek a gélek , az iso, energetikailag minden ok. Panyor Krisztát érem utol az emelkedőn. Nincs jól szegény, megállok vele 1-2 percre, keresem a Flectort de elnyelte a zsák, végül egy Normaflort adok neki, a gyomrával van valami. Innentől Pap-rétig nyomom, ahogy tudom, az oda-vissza részen látom is Petit. Lepacsizunk, kérdezem mi van Marjannal, feltámadt- mondja, kapd el!! – mondom én.

Pap-réten (10:33) Koós Timitől kapok első osztályú frissítést. Innen már két kulacs vízzel és egy isoval megyek tovább, kell az extra mennyiség a melegben. Eszem pár szem sósat, iszom 2 pohár kólát, víz a fejre, aztán irány Peti után. Kis emelkedő, a végén pár szó Pap Tündivel, aztán kedvenc lejtmenetem a Hétvályúsig. Itt értem utol Petit, erre nem igazán számítottam, de örültem a társaságának, együtt wellnesseztünk a forrásnál és együtt kínlódtuk fel magunkat a Vörös-kőre. A lejtmenet elején kérdezte Peti, hogy akarok-e tempózni jobban mert akkor menjek. Megpróbálom, mondtam kis gondolkodás után. Jól is ment nagyon a lejtő, csak a barokk nőalakként fekvő Csipi látványa törte meg a pillanatot. Jól vagy Csipi? Kérezem. Mmmkkhm. Mondja ő. Jaaaa, akkor oké, mondom én és simán otthagyom a farkasoknak J. A visszafordító után már keményen bevágott a nap, de itt futunk, itt futni kell, emlékeztettem magamat. Hetek óta ezt szajkózom mindenkinek: fel a Nyergesre futni kell végig, na jó az utolsó 500 méter az gyaloglás. A pulzusom már a gondolattól is az egekbe ugrott, de nem volt már mire spórolni, nyomtam, ahogy tudtam. Bevágtam a nap utolsó Hammerjét (nagyon jól működtek, 13-15db között ettem kb.) és elkezdtem az utolsó emelkedőt. Pár lépés után egy lassan botozó alakot láttam meg, akik hunyorogva próbálta megállapítani, hogy milyen színű a rajtszámom. Az övé piros volt. Ne neeee. Ez a szlovén klasszis Marjan Zupancic. Mennyire lehet szarul, ha 13 percet hoztam rajta a Hétvályús óta? Which race? The longest…Mondom neki Peti 5 perccel lehet mögöttünk. Nem volt feldobódva, amikor továbbindult, olyan lassan ment előttem, hogy utolértek minket a Szentlászlós lányok, akiket korábban lehagytam. Próbáltam beszélgetni vele (nem sikerült) majd lassan felértünk a nyeregpontra. Itt az idő, mondtam magamnak, ezért futtatta velem Gabi azt a sok 40 perces 10k-t. Jön a lejtő, nem is technikás, sőt…kifejezetten gyors szakasz. Tett pár bizonytalan lépést lefelé, én kiléptem a másik nyomba és üveghangon elkezdtem nyomni. Nem néztem hátra, de nagyon bíztam benne, hogy ezt nem tudja átvenni. Jobbra bevág a sűrűbe egy single track. Itt is veretem, ahogy csak tudom. De basszus, meghallom magam mögött, ahogy KÖZELEDIK! Ahh semmi gáz, ez van, sokkal jobb futó ő nálam, még megroggyanva is simán lenyom. Negyedik leszek, de az idő iszonyat jó lesz, nem kell itt elkeseredni. Hátranézek, és nem ő az! Egy narancssárga rajtszámos Visegrádos ért utol, a negyedik helyezett talán. Back on track, nagy levegő és megint ráléptem a gázra. Maxon nyomtam a Skanzenig, az aszfaltos részen már Palyik Andi várt a családdal, hihetetlen buzdítást kaptam #gizionpower! Szegény Marjan nagyon elfogyott már, nyolcadik lett végül, de ezt akkor még nem tudhattam, szóval menni kellett....

33511478_10211341453523796_3063799042107506688_n.jpg

A Skanzennél (12:17) majdhogynem pánikban depóztam, hátra hátra sandítva. Csak egy kulacs vizet kértem, meg öntést a fejemre. Aztán indultam is, a poharamat úgy hozták utánam :D. Péntek este ezen a részen futottuk Sanyival az átmozgatónkat, úgyhogy minden kanyarra kőre emlékeztem. A Bükkös partján hittem el először, hogy én ezen a verseny dobogón fogok állni. Szédületes volt…Még egy csippantás, át az út alatt, híd, macskakő, itt is a belváros. Orosz Anita sorol be elém a bringájával, fújja a sípot, rebbennek a turisták. A kordonoknál már hallani a hangost, mondják, hogy érkezem. Én. A harmadik helyre. Az időm 12:45, erre még most sem tudok mit mondani.  Hát öööö majd a videóról kielemezzük, mondja erre zavartan a megyekettős edző a meccsutáni interjúban. Ismerős arcok a célban, de sajnos a családom nem ért még ide. Erre az időre ők sem számoltak. :-) Csak pár perccel késik le a befutómat, de semmi baj, fussunk be még 1x gyerekek J Anya és Liza átadják a piciket a kordonon, én megbeszélem a szpíkerrel meg KerékPetivel, hogy újra befutás lesz, úgyhogy a gyerekek sem maradtak le végül semmiről. Megleptem őket, megleptem magamat is, sőt, talán sok barátomat is a mezőnyben. De hát…egyszer az életben ugye… minden összejöhet :D

33495893_10211341452763777_5403490340688625664_n.jpg

33514134_10211341450843729_368177266766643200_n.jpg

33583350_10211341457643899_7651188250152796160_n.jpg

Következik: Mozart 100, TDS, P85

 

Szólj hozzá