2014. feb 20.

Egy pihisebb hét

írta: b.fruzsi
Egy pihisebb hét

 A múlt hetet egy kicsit pihenősebbre terveztem, nem mintha lenne mit kipihenni, de azért elég gyors ütemben haladok, és nem volna tanácsos lesérülni így a maraton kapujában. Az eredetileg tervezett négy edzésből sajnos csak hármat tudtam kivitelezni, és mi tagadás egy kicsit befeszültem miatta. A keddi 15 km-es „iramjátékot” Zitával sikerült abszolválni, bár tulajdonképpen inkább fokozó futás volt, iramjáték helyett. Ha nincs Zita, valószínűleg csak lazán futottam volna, mert a vasárnapi 35 km igencsak a lábamban volt még. De ahhoz képest elég jól ment a dolog, még így is sikerült összehozni egy 5:23-as átlagot. Nagy köszönet jár a társaságáért, mert nélküle ez biztos hogy nem jött volna össze. A már hagyományosnak mondható kultúr-program miatt szerdán nem edzettem, viszont sikerült megnézni az Örkény Színházban a Tótékat, amit már repesve vártam. A darab bemutatója tavaly volt, és csak azért nem néztük meg, mert akkoriban már nagyon terhes voltam, így nemhogy egy felvonást, de még egy fél órát sem bírtam volna ki pisilés nélkül. Örkényt imádom, a Tótékat meg különösen, az Örkény Színház meg a legnagyobb kedvencem, így a szerda este nem is telhetett volna el tökéletesebben.

A péntek délelőttre tervezett hosszúfutást az utolsó pillanatban áttettem csütörtök estére, ami így utólag belegondolva nem is tudom, hogy mennyire volt jó ötlet. Futni viszonylag későn tudtam csak elindulni, így a tervezett 30 km-t fél hét körül kezdtem el a szigeten. Meglepő, hogy milyen sokan edzenek még későn is a belső műúton, ment a köszöngetés a futók között, ismerős arc is akadt bőven, de kilenc körül már nem volt kedvem körözgetni, így hazafelé vettem az irányt. A tervezett 30-ból így csak 26.3 lett, de az jól esett, sok zenét hallgattam, jó sokat agyaltam mindenfélén, időnként ittam egy kis kólát.

 A hétvégét Mátraterenyén töltöttük, így szombaton Bernivel csodás napsütésben köröztünk a füvön a tó körül. Nem volt semmi erőlködés, csak örömfutás, és még a Hokámat is megjárattam kicsit! 

IMG_20140215_152237.jpgHoka

IMG_103336452958705.jpeg

IMG_20140215_152744.jpgKörözés a tó körül

 A vasárnapra tervezett 20 km-es futás szervezési nehézségek miatt sajnos meghiúsult, ami azért rendesen elkedvetlenített. A múlt hét emiatt csak 51 km lett, de legalább az izmaim pihentettek egy kicsit, így újult erővel vághattam neki az e heti minőségibb edzésmunkának. Bakker, már csak hat hét a maratonig!!!

 

Szólj hozzá

hosszúfutás Mátraterenye