2016. jún 06.

Éljen a versenyhét!

írta: b.fruzsi
Éljen a versenyhét!

Szombaton a Bükk Hegyi Maratonon versenyzünk a családdal: Tomi, a testvérem és jómagam a maratoni távot futjuk, anyukám pedig a félmaratont fogja teljesíteni, ha minden klappol. Apukám a sportmenedzseri-segítői szerepet vállalta magára, mint ahogyan lelkesen és igen sikeresen űzi ezt már évek óta. Egyszóval igazi családi kirándulásnak ígérkezik a szombat: a szüleink visszakapják kirepült csemetéiket, mi pedig otthon hagyjuk a párunkat és a kölköket, hogy eredeti formában egyesüljünk a természettel pár óra erejéig. 

Alapvetően nem szoktam sok versenyre járni, ezért a versenyhét mindig nagy izgalommal tölt el. Ami külön jó, hogy ilyenkor már nincs sok futás (mondja ezt egy elszánt hobbista, naja), hanem erőkoncentráció és rákészülés testben-lélekben. Máskor naponta nézem az időjárás-előrejelzést, hogy vajon mire lehet majd számítani: kánikula, avagy eső, pára és sár, esetleg mindezek együttvéve. De valahogy ez most kicsit sem izgat. Ennek az oka az, hogy úgy érzem, minden körülmények között felkészültnek érzem magam. Erős vagyok, sokat edzettem, mindemellett sok terepkilométer van a lábamban, heti szintemelkedés átlagosan 1500 méter felett, de inkább a 2000 méterhez húzva. Szóval most itt nem sok múlik majd a szerencsén, nincs is szükségem szerencsére. Az Ultra Trail Hungary-n sokat gyakoroltam a sárban-futást, ha most itt az lesz, úgy érzem ez sem hat majd meg, pláne hogy most már cipőm is van hozzá. Egyszóval úgy érzem itt és most minden klappol, a többi már nem rajtam múlik. 

Pénteken utazok haza Nyíregyházára a szüleimhez, aztán szombat reggel irány a Bükk! A gyerekekre a férjem és anyósom fog vigyázni, nekik külön köszönet, hogy kaptam egy egész hétvége kimenőt (bármi is van, már ezért is megérte #anyukaelszabadul). 10.30-kor rajt, lehet drukkolni, hogy tudjak ügyesen és okosan futni (és hogy Tomi se fussa el nagyon az elejét, muhhhahhaaaa). Anyunak nem kell drukkolni, mert ő úgyis nagyon ügyesen végigmegy, szóval koncentráljunk inkább csak a leszármazókra, avagy mivel végződik a két testvér csatája! :-D Folytatás következik...

Addigis egy kis olvasnivaló: versenybeszámolók 2012-ből és 2014-ből

http://kmkovek.blog.hu/2012/06/11/kilatas_a_dobogorol_20_bukk_hegyi_maraton_versenybeszamolo

http://kmkovek.blog.hu/2014/09/22/bukk_hegyi_maraton_2014_versenybeszamolo

Mostanában nem sokat fotóztam futás közben, mert inkább futottam, de íme egy kis színes illusztráció. 


foto_1_1.JPG

"Itt lakom látod, ez az a ház"

Szólj hozzá

terepmaraton Bükk Hegyi Maraton