2018. ápr 01.

Szeged Maraton - még 9 hét a célversenyig

írta: b.fruzsi
Szeged Maraton - még 9 hét a célversenyig

Korábban írtam arról, hogy az eredeti célversenyemet lemondani kényszerültem, mivel helyette a Szeged Maratonon veszek részt. Bár a szívem hetekig vérzett miatta, de mégis magától értetődőnek tűnt a csere: neveztem a Rendőr Maraton Európa Bajnokságra, és a Szeged Maraton az egyik válogatóverseny az eseményre. Aki ismer, az tudja, hogy nem vagyok egy nagy aszfaltfutó, így sok a kérdőjel bennem, de mégis úgy érzem, hogy ezt itt most meg kell próbálni. Másfél éve volt az utolsó aszfalt maratonos próbálkozásom (Budapest Maraton, 2016, 3:31:17). Az odáig vezető több hónapos felkészülési időszak küzdelmes volt, teljesen más jellegű feladatos futásokat végeztetett velem Gabi, az edzőm. Terepes lévén ezek igazán nagy kihívásokat jelentettek, nem árulok zsákbamacskát, hogy igen csak voltak olyan pillanatok, amikor a pokolba kívántam az egészet: de a végeredmény nagyon tetszett. Sosem voltam még annyira gyors, mint akkor. Szóval úgy tekintek most erre, mint egy aszfaltos kalandra, amelynek révén talán megint egy kicsit jobb futóvá válhatok.

Az a tervem, hogy minden héten írok egy kicsit a felkészülésről, hátha hasznos lehet valakinek, hogy belelát abba, amit csinálok. És hátha nekem is motiváló lesz, hogy ezáltal beleadjak apait-anyait. Klasszikus win-win. :-)

Mivel a múlt hét végén a Vértes Terepmaratonon futottam, ezért az edzőm egy regeneráló hetet irányzott elő, hogy kipihenjem a verseny okozta fáradalmakat. Egy-egy jól sikerült verseny után minket, futókat el tud kapni a gépszíj, de ilyenkor nem árt tudatosítani, hogy a pihenés is az edzés része. Mivel nem rég lábaltam ki egy kisebb sérülésből, ezért nagyon tudatosan igyekszem figyelni a testem jelzéseit, és ha úgy érzem, hogy gáz van, inkább sikítok Gabinak, hogy na ez most sok.

A héten ennek megfelelően 50 km körüli hetem volt (1150 m pozitív szintkülönbséggel), főként lassabb futásokkal. A keddi és a csütörtöki feladatos futásomban is csak pár kilométer enyhén lendületes szakasz volt, semmi eget rengető. De általában elmondható, hogy nagyon tudom szeretni ezeket a futásokat (a versenyek utáni héten), sok gondolat kavarog ilyenkor a fejemben, és nagy várakozással tekintek a jövőre. A következő megmérettetés még messzebb van, jellemzően abba az illúzióba ringatom magam, hogy lehet itt még világot váltani, közben meg nyilvánvalóan nem is. Csupán a télen összelapátolt kilométerekből lehet építkezni. A héten a leghosszabb futásom 18 km volt, ez is laza tempóval. Áldom a változékony időt, mivel már épp rövid nadrágon gondolkoztam, mikor mégis inkább a kapri mellett döntöttem. És milyen jól tettem: 4:30-as tempóval lefelé futva úgy hasra estem, hogy az egész Hegyalja út a csodájára járt. Mindkét térdemet nagyon bevertem, pár percbe telt mire össze tudtam magam csak kanalazni, vártam mire elmúlik az adrenalin okozta sokk, hogy érezzem egyáltalán, hogy mi is fáj pontosan. Szép lassan elkezdtem kocogni, és miután azt állapítottam meg, hogy a lüktetésen / sajgáson kívül nincs nagyobb baj, kocogtam is tovább.

28938495_10157441245557178_897368526_o.jpg

A fancsali kép abszolút érthető

Azért futás közben a seb vérezgetett, és mire hazaértem már jól rá is száradt a cucc. A két és fél évesem tudományos érdeklődéssel vizsgálgatta a sérülésemet, és ózott, meg jajgatott, hogy akkor ez most fáj-e. A kis játszóteres, retkes kezével meg is akarta tapogatni, amit nyilván nem hagytam. Az alkalom arra mindenesetre jó volt, hogy megmutattam mindkét gyereknek, hogyan is kell szakszerűen ellátni egy ilyen sebet.

A héten 1,5 óra jóga is befigyelt – a levert térdeimmel nyilván nem volt valami felemelő – de a flexibilitáson sokat szeretnék most javítani.

Kis színes:

  • Megnéztem a Hattyú-t az Örkény Színházban (Polgár Csabi rendezése, Izsák Lili csodaszép díszletével), és odáig vagyok érte, meg vissza;
  • Olvasom az Advanced Marathoning című könyvet, amit már korábban forgattam, de most újrázom, hátha hasznos lesz;
  • A hét kedvencei a My brightest diamond Golden Star és a We were sparkling című számai; a gyerekek pedig továbbra sem szeretik az operát, pedig egyelőre csak a populáris Traviatával próbálkoztam. Szerintük szellem-zene. Azért szerintem van remény. :-)

Folyt. köv.,

Hegy vagyok, Fruzsi

 

 

 

 

Szólj hozzá

road to szegedmaraton