2019. már 03.

Bükki Hard - avagy lassan megtanulhatnám már ezt a pályát...

írta: Belus Tamás
Bükki Hard - avagy lassan megtanulhatnám már ezt a pályát...

„Ácsorog, eltéved, telefonálgat. Ez az Tomi, nyomjad!” (Neubrandt József)

Úgy tűnik ez a védjegyem a Hardon. Tavaly Noszvajba mentem le Felsőtárkány helyett, idén kétszer is megmásztam az Istállós-kőt. De volt egy nagy különbség. A tavalyi bakim a verseny legvégén történt, gyakorlatilag az utolsó helyen, ahol el lehetett kavarni. Az idei viszont a 66 km-es verseny elején, úgyhogy volt bőven idő megrágni és lenyelni a sz@rt, és újra elkezdeni rendesen csinálni azt, amiért jöttem. Futni.

Nagyon szeretem ezt a versenyt. A pályát, a Bükköt, Imarót és az egész szívvel lélekkel dolgozó csapatot. Látszik, hogy akik szervezik, egy térképpel, egy iránytűvel meg egy pár tornacipővel kezdték a futást. És ez jó. (nem mintha nem szeretném a grandiózusabb versenyeket a maguk profi külsőségeivel, nekem jöhet az is, sőt) 7.30-kor volt a rajt, a csípős hideg elől a legtöbben bemenekültünk a Látogatóközpontba. Jöttek a sárcok-lányok, tisztára mintha én hívtam volna meg őket, szinte mindenkit ismertem, úgyhogy sikerült jól eldumálnom az időt ahelyett, hogy bemelegítettem volna rendesen meg elmegyek mosdóba. Aztán lesétáltunk a rajtba együtt, mint egy nagy család. Misi még elköszönt, mondván ma már úgysem találkozunk (mintha ki is nevettem volna emiatt :D ), Imre mondott pár szót, aztán a szokásos katonás rajtjelére elindultunk. A rajtban körbenézve látszott, hogy a Milata Patriknál nincs ma jobb futó a pályán, de az is, hogy utána lehetünk vagy tízen, akik közül a jobb napot kifogók lesznek majd elől. Én próbáltam menni a Patrikkal egy darabig, hát ez nem ment sokáig. 2-3 km után szépen otthagyott minket Madarász Ferivel és a Kormos Kriszitánnal (Feri előttem, Krisztián picit lemaradva) Erős volt a tempó, nyomtuk mint a bolondok, lassan el is tűntek mögöttünk az üldözők. A rajtban még vacilláltam, hogy elég lesz-e a póló+karszár szett, és itt már áldottam magam, hogy nem vettem fel valami vastagabbat a zsák alá, teljesen komfortosan éreztem magam, pedig csak egy réteg,  a Compressport Rocket  SS mezem volt rajtam. Itt még jó volt a pálya, néhol mély picit, de jég itt még egyáltalán nem volt. Az első gélt már 3 km-nél megettem, muszáj volt, mert a frissítésem mintha nem erre a tempóra lett volna kigondolva. Az első 12km tulajdonképpen egy hosszú jól futható emelkedő, fel egészen az Őr-kő házig. Itt egyikünk sem frissített, nyomtuk tovább izomból, és a nagy igyekezetben sikerült is a Szilvásvárad felé vezető hurkon a rossz irányba továbbmennünk.

Krisztián később elmondta, hogy furcsállta is, hogy még mindig felfelé kellett mennünk, de mivel ott voltak a szalagok (persze, hogy ott voltak, hiszen itt kellett majd visszajönnie a mezőnynek Istállós felől) és a tracken is rajta voltunk (persze hogy rajta voltunk, hiszen ez is az útvonal része lesz) ezért zavartan bár, de mentünk tovább. Nehéz jeges részek jöttek, csúszkáltunk rendesen. Aztán mire rájöttünk, hogy nem jó helyen vagyunk már késő volt visszafordulni, közelebb volt az Istállós-kőről leereszkedni a szilvásváradi ellenőrző pontra, mint visszamenni egészen az Őr-kő házig. Elkeseredtem. Nem hittem el, hogy már megint ez van. Ugyanaz a tehetetlen érzés, pedig tényleg jól mentünk harcban a dobogós helyekért. Ez van, ha a futó még annyira sem képes, hogy átfussa az itinert a legalább a rajt előtt. Ameddig nem lett GPS-es kütyüm, órákat bírtam nézegetni és tanulni a térképen az útvonalat meg a jelzéseket. Ma csak felrakom a track-et és kész. Persze a szintrajzot megtanulom, felkészülök a frissítőpontokból, de pl a jelzéseket és a jelzésváltásokat már nem figyelem. Ez hiba, amin dolgozni fogok...

Az önutálatot végül a zöld csúcs jelzés jeges lejtője törte meg, mert nagyon figyelni kellett a tükörre fagyott jégen. Leértünk az Istállós-kőről a Szalajka-völgybe, kiértünk a hosszú aszfaltos szakaszra, és vártuk, hogy mikor jön majd szembe a mezőny. Jött is Patrik, mondtuk neki, hogy menjen csak, mi tévedtünk el. Innentől persze ezt mindenkinek el kellett mondani, nem nagyon értették a srácok, hogy mi van…Még bőven a fő utca előtt jöttek szembe a többiek, már látszott, hogy a 10 perces előnyünkből 10-20 perces hátrány lett (a későbbi második Rácz Robi pl. 17 perccel volt már előttünk. Mindenkihez volt egy jó szavunk, Rév Balival még kocogtam is picit. Haladtunk a pont felé, és csak jöttek és jöttek szembe, hát nem volt jó érzés…Irigyeltem őket, hogy ők még versenyben vannak. A ponton Szabó doki barátom várt, kérdezte mi van, gondolta, hogy elkavartunk, kicsit ácsorogtam, meg felhívtam a Gabit, hogy akkor most mi legyen? Szálljak ki? Itt van Sanyi és már visz is az autóval. Vagy menjek azért végig? De neki ez nem is volt kérdés. Menjél Tomi, nyomjad, legyen egy jó edzés belőle.

Kucsera Marcival mentünk ki a pontról, mondott is valami biztatót, és akkor átkapcsolódott bennem valami. Arra gondoltam, hogy mi baj lehet? Erős vagyok, a tempóm jó volt, nagyon sok srácot befoghatok még, van még majdnem 50 km!!! Ameddig megyek, addig igenis versenyben vagyok. Szóval nekiugrottam a Szalajka-völgynek, amúgy is szeretem ezeket a sunyi emelkedőket, öngyilkos tempóra váltva eredtem a többiek után. Őr-kő háznál még a 2-3. helyen csekkoltam, Szilvásváradon már csak a 20. voltam, úgyhogy volt előttem bőven utoléri való anyag :D Már a hegy lábáig előztem négyet, köztük a Kováts Misit, beszélgettünk is picit, dicsértem az okos stratégiáját. Az Istállós-kő kultikus emelkedő. Rövid bevezető, egy kemény mászás, kis pihenő, majd újra egy durva meredek. Szerencsémre még az elején felértem Takács Taki Zsoltra, aki eszeveszett tempóban húzott fel egészen a csúcsig, közben olyan hangon sztorizgatott, mint aki nem éppen a Bükk egyik (ha nem a) legkeményebb emelkedőjén megy fel éppen. A jeges csúszós hegyoldal felfelé sem esett jól, és én már azt is tudtam, hogy mi vár ránk a csúcson túl…

bukki_hard_2019_01.jpg

Fent már a 12. helyen csippantottam ráadásul túl voltunk a táv teljes szintemelkedésének döntő többségén. Együtt kezdtük el Takival a rövid lejtmenetet az Őr-kő házig. Nem volt könnyű mentet, estem is egy embereset, de szerencsére nem húzódott csak zúzódott, azzal meg versenyen nem foglalkozunk, edzésen se nagyon. A ponton már többet időztem, mint eddig, kicsit össze is kaptam magam. A Cserepes-kő előtti rövid mászásnál hagytam el Takit, de nemsokára feltűnt előttem Koltai Dani. Nini még egy jóbarát :) Örültem neki nagyon, mentünk is együtt 7-8 km-et, köztük a Tar-követ és az egész nap legnehezebb szakaszát, a fennsík tükörjeges útját. Egy srác fel-le vette a láncot a cipőjéről, Danival megállapítottuk, hogy ha tudjuk, hogy ez lesz elhozzuk mi is a láncot. Megérte volna… Nem szoktam elesni, de tényleg, nem vagyok az az elesős fajta. Nem mintha olyan jó lenne a koordinációm, egyszerűen csak óvatos vagyok. De itt estem egy akkorát, amekkorát még futás közben sosem. Elég nagy tempónál csúszott ki a jégen a lábam, és olyan sebességgel vágódtam el, hogy nem volt időm a karjaimat sem megmozdítani, hogy legalább arra érkezzek. Fejjel vágódtam neki a jégnek, olyan érzés volt, mintha hirtelen víz alá nyomták volna a fejemet. Eltompultak a hangok, szédülten feküdtem egy kicsit, aztán lassan, cifrákat káromkodva feltápászkodtam. Ekkor ért oda Dani, megtapogatta a már szépen épülő puklimat, de megnyugtattam, hogy semmi gáz, csak a fejemet ütöttem meg, és futni nem fejjel kell, hanem lábbal.  A jégen járt pórul Rév Bazsi is, sétált már szegény amikor elmentünk mellette, a vádlijával voltak gondok, pedig elnézve a tempóját meg az erejét őt nem biztos, hogy utol értem volna...Újult óvatossággal mentem innentől a jégen, bár szerencsére túl sok nehéz jeges szakasz már nem volt a Síháztól. Az ide vezető rövid oda-vissza szakaszon láttuk szembe jönni a Patrik utáni 2-3-4. helyen futó Biriki Attit, Rácz Robit és Cserpák Tomit.

hard_szint.jpg

Meglepett, hogy ilyen közel vagyunk már hozzájuk, 5-6 percre becsültem a különbséget, és volt még hátra 24 km. „B+ Dani, dögöljek meg, utol fogjuk érni őket. Ha ezek után visszaérnék a dobogóra, azt kiraknám az amire büszke vagyok falra” Így biztattam Danit, meg persze magamat, úgyhogy a rekord gyors frissítés után (pedig a köv. pont 17 km-re lesz!) a nyomukba eredtünk. A Hór-völgybe vezető hosszú lejtmenet előtt volt még egy emelkedő, itt maradt le picit Dani, de hamarosan megint társaságom akadt. Cserpák Tomit értem utol, váltottunk pár szót, kérdeztük egymást van-e minden a másiknak, aztán döngettem tovább lefelé. Jól ment nagyon ez a lejtő, egyedül itt sikerült a Patrik tempójában mennem egész nap, nem is csoda, mert dübörgött bennem az adrenalin. Teltek a km-ek és csak nem akart megjelenni előttem Attila meg Robi alakja. De nem keseredtem el, bíztam a tempómban, a frissítés is példásan jól sikerült egész nap, úgyhogy tele voltam erővel. A Hór-völgy alján aztán megláttam az emelkedőt elkezdő Attilát, úgy 2-3 perce előttem, még Ódorvár előtt. Én szeretem ezt az emelkedőt. Túl rövid ahhoz, hogy igazán megviselje az embert, de elég nehéz, hogy kijöjjön, ha erős vagy és persze az is, ha gyenge. Kicsit görcsölni kezdtem, de nagyon fura helyen, van az az izom ott a sípcsont mellett, na az kezdett beállni, még nyújtanom is meg kellett állnom párszor. De nem szegte ez sem a kedvemet. Attiéknak se könnyű már, ez nem a Bükki Szoft, itt ha nem vagy a szarul a végén, akkor valamit nem jól csináltál. Amúgy Ódorvárnál volt kilátás? Mert én szét sem néztem, csak tepertem fel azon a kis maradék emelkedőn, és rongyoltam le a Völgyfő-házhoz. A ponthoz érve még ott találtam Attit, együtt mentünk 1-2 percet, talán 10 éve is van már, amikor először együtt futottunk…Nem volt már túl jó kedve, de nyomta szépen, pedig már a Török-útnál jártunk, ami híresen szarul esik már ilyenkor mindenkinek. Nálam volt még pici a tankban, úgyhogy nem álltam le, Robi után eredtem, immár a harmadik helyen, akit már 3 km-el a vége előtt láttam csak meg, ahogy az utolsó ponton csippantott éppen. Próbáltam még utolérni, pedig nem tűnt ez igazán lehetségesnek, egy pillanatig sem hittem benne, hogy sikerül. Nem is sikerült, maradt 15 másodperc előnye. Kellett a célban pár másodperc, hogy összeszedjem magam. Elfáradtam, de boldog és büszke voltam, nem is elsősorban a harmadik helyezés miatt (amiatt is), hanem mert a történtek ellenére ki tudtam adni magamból mindent, ami ma bennem volt. De lehet, hogy éppen azért…

1551652333713_img_9791.jpg

Gratulálok minden teljesítőnek, és azoknak is, akiknek most valami miatt nem sikerülhetett. Köszönöm Imrének a meghívást (jöttem volna akkor is ha nem hívtok :D) és a Petinek a klassz Kaptárkövek Trailes mezt, gyertek oda is, nagyon jó lesz, én most megyek majd hetedjére! Infók a versenyről itt: https://www.facebook.com/events/287307975225424/?active_tab=discussion

u.i. A Hardra is jövök jövőre, csak légyszi legyen egy új táv, ahol tóköröket kell futni kordonok között :D

bukki_hard_03.jpg

Szólj hozzá