Te 30 fokos hőségben mit csinálnál szívesebben? Jéghideg sört kortyolgatnál az árnyékban, miközben két thai lány enyhe mentaillatú masszázsolajat kenne fáradt tagjaidba vagy inkább köves, göröngyös hegyi terepen futnál 5 órán keresztül? Driiiinggg – Rossz válasz! A helyes megfejtés: mindkettőt!  Ezt tettük mi a Fruzsival, hiszen a négy napos ünnepet egy gyilkos terepfutó versennyel indítottuk, és ha thai masszázs nem is lett a jutalmunk, de a csodálatos táj és a megszerzett két első hely bőségesen kárpótolt mindkettőnket!

Előtte

Szendrőtől északabbra nem sok település húzódik Magyarországon. Eldugott hely ez, ahol a szelíd dombok és meredek völgyek között sokan olyan szegénységben élnek, amit a „másik” Magyarországon élők el sem tudnak képzelni. Pedig a természet, amely olyan bőkezűen osztotta javait erre a tájra, 2010-ben kis híján romba döntötte a várost. A megáradt Bódva mindent vitt, ami az útjába került. De az itteniek szívós népek, nem törődtek bele sorsukba, és szorgalmuknak köszönhetően az árvíznek nyomát is alig látni.

A Vitézlő nevű teljesítménytúrát hetedik éve rendezi meg a Szendrői Természetjáró Szakosztály. Barátságos, nagyon jó hangulatú rendezvény ez, ahol a gyerekektől a rutinos túrázókig, a kerékpárosoktól a futást kedvelőkig mindenki talál kedvére való terepet és távot. Furcsa dolog ez. Az ember, ahogy öregszik és megfordult már sok helyen, kezdi azt hinni, hogy ismeri már a vidéket ahol él. Ehhez képest itt van ez a hely Miskolctól fél órára, amiről azt sem tudtam, hogy létezik, nemhogy azt, hogy ilyen gyönyörű.  Ráadásul a szerevők idén is ügyeltek arra, hogy a kijelölt útvonal a lehető legváltozatosabb és legérdekesebb legyen, évről évre újabb szépségeit mutatva be a vidéknek.

Kis-hegy felé félúton

Fruzsival két hét múlva megyünk a Terep Ötvenre, így a Vitézlő kínálatából a 35 km-es távot választottuk (volt 50 km is), ami nagyon szépen illett mindkettőnk felkészülésébe. Rajtolni folyamatosan lehetett már reggel hattól, és aki akkor indult neki, az nagyon jól járt. Mondták persze, hogy meleg lesz, meg hogy blablabla, de igazából az ember nem nagyon emlékszik már egy ilyen hosszú tél után, hogy milyen borzasztó dolog 30 fokban futni. Így aztán a nevezés után csak 8.17-kor iramodtunk neki, szóval kb. 1 óra volt összesen a futásból kellemes időjárásban. Sajnos árnyék sem volt sok egyrészt a ÉK-DNY-i jellemző irány miatt, másrészt meg mert árnyékos öreg erdőben csak a táv kis része vezetett. A lényeg, hogy jó lett volna úgy egy órával hamarabb rajtolni, de hát utólag nem nehéz okosnak lenni. Ráadásul az útvonalat is csak a helyszínen kapott itinerből ismerhettük meg, úgyhogy futás közben kellett navigálnunk. Ezzel szerencsére nem volt gond, pár száz méternél biztos nem futottunk többet feleslegesen.

b.fruzsi: Köszönet Tominak az állandó navigálásért, én biztos eltévedtem volna itt-ott, de mivel a tesómmal futottam, nem nagyon kellett a tájékozódásra energiát fordítanom. Ez így is van rendjén! :-)

Az iskolát könnyen megtaláltuk, a szervezéssel is minden rendben volt. A nevezési lapon lévő vonalkód leolvasása után 5 másodperccel viszont sikerült lefejelnem a helyi iskola lépcsőjének vasbeton alját, úgyhogy a rajtot és az azt követő részt inkább hagyjuk…Szendrőt elhagyva rögtön meg is kezdhettük az első emelkedőt, ami három lépcsőben vezetett a Szőlőhegyig a táv legmagasabb pontjáig. Ezt a részt nagyon szépen megfutottuk Fruzsival, az emelkedőkön inkább ő, míg a lejtőkön többnyire én haladtam elől. Sokat beszélgettünk és jó ritmusban, feszes tempóban haladtunk, a még nem túl forró napsütésben pedig egymás után értük utol a korábban rajtoló túrázókat. A terep sem volt nehéz + a frissítő állomásoknál is nagyon kedvesek voltak – szóval az első óra ötből öt. Ekkor viszont a nemzetközi helyzet fokozódni kezdett. 

b.fruzsi: Azt tudni kell, hogy én híresen nem bírom a meleget, a melegben edzést meg pláne...Így egy kissé csalódott voltam, amikor rájöttem, hogy a túra nagy része mezőn, nem túl árnyas erdőkön keresztül vezetett. Azonban ez feltétlenül jó gyakorlásnak számított, hogy teszteljem, mire képes ilyen időben az egy évvel edzettebb önmagam. 

Az éltető víz

Az útból ösvény lett, amit a sűrű növényzetben a meredek domboldalba vágva kanyargott, a patakot elvérve aztán a kövek között a futás sietős szökdeléssé szelídült, majd óvatos lépdeléssé lassult. Ennyi. Innentől gyakorlatilag a túrázók tempójában haladtunk legalább négy kilométert és csak elvétve tudtuk növelni a tempót. De sebaj! A Telekes-völgy meredek szurdokfalai, vagy az Ördög-gátnál a patak régi útját mutató „Kerengő” igazán szemet gyönyörködtető látvány. Így legalább nem szaladtunk el mellette…

b.fruzsi: A terep valóban sok problémát okozott, egy óvatlan pillanatban sikerült is meghúznom a bokaszalagjaimat. Ezt követően már extra-óvatos voltam, nehogy a Terep50 előtt lesérüljek, mert azért ez mégiscsak egy edzés volt. 

A Telekes-völgy

Az ördög-gát közelében lévő harmadik ellenőrző pont után újabb keményebb emelkedő következett, ahol már kezdtem érezni a hőség következményeit is. Szerencsére az ellenőrző pontokon mindenütt elég hideg vizet vételezhettünk, amiből a hátizsákjainkba is jutott egy kis tartalék.

A Kerengő

Szükség is volt rájuk, mert a Nagy-hegyről leereszkedve Szalonna községnél végképp elfogyott az árnyék, és a nap megmutatta igazi erejét. A forró aszfalton végtelennek tűnt a 4-es pontig vezető 1 km, ahol aztán új erőre kapva a közeli Rakaca-víztároló partján lévő 5-ös pont felé vettük az irányt. Szívfájdító volt a 30 fokos hőségben kutyagolva a hűvösen hullámzó tóra nézni, de még mindig jobb, mint a Csehipuszta felé vezető szántóföldek félig-meddig útjain a tűző napon megmászni az egymást követő emelkedőket.

b.fruzsi: Én pont ezen a szakaszon zakóztam egy embereset egy sunyi módon kiálló kis gyökérben...Hál' Istennek nem történt komolyabb probléma, így haladtunk szépen tovább. 

Kígyó!

Ráadásul a hatos ellenőrző ponthoz egy jó kis szakaszon meredek lejtőn kellett leereszkedni. Ami nem lett volna baj, ha nem kellett volna visszamenni rajta.De Csehin legalább adtam a wellnessnek kicsit (guggolás + Snickers + hideg forrásvíz)

A Rakaca-víztározó

Az emelkedőn elfogytam kissé és ha Fruzsi nincs mellettem, szép kis gyaloglás lett volna az utolsó 3-4 km-ből. Aztán az utolsó emelkedő előtt rossz döntést hoztunk és a sűrűn benőtt ösvény helyett egy szántót választottunk, amin persze csak gyalogolni lehetett, de legalább össze tudtam szedni kicsit magam. Az utolsó erőpróba a Várhegy megmászása volt, ahonnan már csak a diadalmas lekocogás volt hátra a szendrői célig. A vége 4 óra 37 perc volt, ami nem tűnik túl jó időnek, de a terep és a meleg eléggé megnehezítette a dolgunkat ahhoz, hogy ennek is örüljünk. Ráadásul nem kis meglepetésemre én teljesítettem a legkevesebb idő alatt a férfiak közül a távot és Fruzsi meg a hölgyek között volt a leggyorsabb, úgyhogy ez a nap biztosan sokáig emlékezetes lesz a számunkra.

b.fruzsi: A szervezők sokáig azt hitték, hogy Tomi felesége vagyok...

Fruzsi díjátadása

• További plusz pontok a versenynek:
• A célban korlátlan mennyiségű tea valamint vajas és zsíros kenyér várta kitikkadt túrázókat.
• Le tudtunk zuhanyozni utána az iskola uszodájában.
• Minden szervező nagyon kedves és készséges volt. Köszi mindenkinek!

Tóth Renátának és alkotótársainak hála pedig végre normális ajándéktárgyat is tudtam venni, ami nagyon ritka ám gagyikórban szenvedő világunkban. A szendrői természetjárók jelképét ők festették gondos ecsetvonásokkal a bögrére, a végeredmény pedig nemcsak bájos –de mikró és mosogatógép álló is. Köszi nektek is a szép emléket.

Az ifjú alkotó és az új kedvenc bögrém

Meg nektek, hogy szántatok az írásunkra az időtökből. Remélem Ti is – talán emiatt is – hamarosan eljöttök erre a vidékre!