A héten nagy dolog történt: regisztráltam a 2012-es New York City maratonra! Futóverseny ide vagy oda, évek óta nagy álmom eljutni a nagy almába. Egy időben azt vettem a fejembe, hogy Fulbright ösztöndíjjal továbbtanulnék az Egyesült Államokban, de az egyetemek, ahova szívesen jártam volna, elég borsos tandíjat kértek, így – zsebemben már egy magyar jogi és egy brüsszeli szakjogász másoddiplomával – úgy döntöttem, hogy nem tudnék ebből a kalandból olyan sokat profitálni, hogy megérné. Élmény szinten biztosan zseniális lett volna, és régebben azt gondoltam, hogy megbánom majd ezt a döntést, de hál’ istennek nem így történt.

Visszatérve a maratonra, az edzésonline-on olvastam egy cikket a versenyről, ami azt ecsetelte, hogy a szervezők megint árat emeltek, és köszönhetően többek között a forint jelen állásának is, a nevezési díj a külföldi maratonistáknak 85.000 forinton felüli összegre rúg. Mélyen a zsebünkbe kell nyúlni idén, ha menni akarunk, de szerencsére a párom támogat az álmom megvalósításában, így a tervek szerint – ha kisorsolnak áprilisban – akkor felkerekedünk! Az esély nem túl nagy, mivel a jelentkezés minden évben többszöröse annak, amit fogadni tudnak. A tavalyi évben például 120.000 jelentkezés érkezett a versenyre, ezzel szemben a jelentkezők kevesebb, mint a fele indulhatott (mintegy 47.000 szerencsés). A sorsoláshoz a szervezők egy speciális véletlenszám-generátort alkalmaznak a visszaélések elkerülése végett, az eredményt a nevezési határidő lejártát követően hirdetik ki. Várhatom majd azt az e-mailt…És ha összejön a Matchbox Twenty-től egy egész álló hétig bömböltetem majd a „How far we’ve come” című számot! Yeah baby!

Néhány fórumozó szerint „rongyrázás”, ha valaki elmegy egy ilyen versenyre, és igen, szerintem is nagyon drága. De én akkor is kicsengettem negyven ezret egy Foo Fighters koncertjegyért a Wembley-be, és az utat Londonba, amikor ez a kiruccanás az akkori havi nettó fizetésem jelentős részét felemésztette. És miért? Az élményért! Más akkor se tud költeni utazásra, ha megtehetné, mert sajnálja rá, pedig nem tudja, hogy mit veszít.