Fruzsi futónaplója ázsiai nászútjukról:

Adott egy város, egy hajó és két ember. A város Makaó,a hajó egy Hong-kongba közlekedő szárnyashajó,amire este 6-ra megváltott jeggyel bírnak főhőseink. Van egy kaszinónk is-a Hotel Lisboa gigantikus épületében-ahol igencsak megy a félkarúzás...a kérdés az,hogy játék miatt elvesztegetett időt hogyan lehet behozni a legnagyobb csúcsforgalomban. Az öltözék meg smart casual...

A Grand Lisboa éjjel.

Mivel Hong-kongban töltöttünk 4 napot, ezért beszorítottunk még egy egész napos makaói látogatást az eléggé feszesnek mondható menetrendbe. A kaszinólátogatást ki nem hagytuk volna, a voksunkat a mintegy negyven emeletes Hotel Lisboában lévő több szintes teremre tettük le. Mint kiderült,nem is vagyok olyan szörnyű játékos,még sikerült három hetest is egymás mellé bűvölnöm, jelentősen gazdagítva pénztárcánk tartalmát - később nyilván elvertük.

Baccarat osztó a kaszinóban.

Mivel Makaó nem igazán mondható nagy városnak, joggal gondolhattuk Mirkóval,hogy egy háromnegyed óra tömegközlekedéssel elegendő lesz a cirka 3-4 kilométer megtételéhez...hát nem volt. Még elugrottunk a makaói toronyhoz is, az onnan nyíló lélegzetelállító panoráma megtekintése miatt, majd azzal a lendülettel pattantunk fel a 32-es buszra, ami-elviekben-kivinni hivatott volt a kikötőbe. A sors úgy hozta,hogy belefutottunk egy kisebb balesetbe, így a kényszerű sávlezárások következtében eszméletlen dugóba kerültünk. Az óra ketyegett,a hajójegyünk meg drága volt. A térképet nézve osztottunk szoroztunk,majd egy hirtelen döntéstől vezérelve már pattantunk is lefelé a járműről.

A Makaó Torony és a Sai Van híd a tengerparton.

A futás itt még nem volt tervbe véve, ui. a kaszinó miatt én kb. koktélruhát, Mirkó pedig inget és szövetnadrágot viselt. Eleinte taxifogással próbálkoztunk, de mivel itt az ellentétes oldalon közlekednek az autók, mi épp a rossz oldalon álltunk. Rövid idő alatt sikerült megtapasztalnunk,hogy itt az út másik oldalára kb. születni kell, ui. az átkelés sokszor lehetetlen. Kétségbeesésünkben futni kezdtünk abba az irányba, ahol a kikötőt gondolni képzeltünk-és most az egyszer az irány is jó volt. A bátortalan kocogás szép lassan tempózásba csapott, és eszeveszett iramban kerülgettük a hömpölygő turistatömeget. Átmásztam koktélruhában egy kisebb kerítésen-szolíd villantással, Mirkó futás közben beakadt egy korlátba,és elszakította az ingét. Eszeveszett vágta volt:17:59-kor értünk a kikötőbe,és csodával határos módon pár perc múlva már a hajón kapkodtuk a levegőt. Meg kell hagyni, az én drága férjem elég jó formában van, bár másnap fájt neki itt-ott...nekem ez kb. a maratoni tempóm volt, neki inkább tejsavküszöb-kitoló edzés. Az én szívemben a "Waking up in Vegas", az övében valószínűleg valamilyen férfiasabb szám szólt...a kalandok nem kíméltek minket most sem, és noha Mirkó kedvenc-új-kék-inge a szállodában a kukában landolt és a veszteség hamarosan elveszett az idő homályában, első közös vágtánkat nem felejtjük el soha.:)

Ez már egy tervezett futás előtt készült...