Az elmúlt két hónap futásairól nem sokat írtam, pedig volna miről tulajdonképpen, csak hát ugyebár versenyre nem mentem. Így maradtak a szimpla edzős hetek, amit megtört egy-egy utazás, de a futócipő és a többi futós kellék mindig a bőröndbe került. Egyébként szó szerint kihívás volt egy-egy kirándulás alkalmával az egész családot bepakolni: egy bőrönd férjnek, egy a nagylánynak, egy a kisfiúnak, egy legkisebb bőrönd nekem, meg egy nagyon-nagyon táska a futócuccaimnak: ilyenkor vittem mindent, ami csak kellhet, az ilyen-olyan hátizsákon-övtáskán túl, a mindenféle hosszúságú futóruhákon keresztül, többféle futócipőn át, feltankolva a Sponser gélekkel. Szóval kábé egy napos módszeres pakolás volt minden kiruccanás előtt, amiben akadt egy eltántoríthatatlan segítőtársam is, bár tulajdonképpen inkább hátráltatott, mint segített volna. 

Azért a szelfibotért tulajdonképpen nem kár

Regécen, egy kis Zempléni faluban egy-egy hetet töltöttünk: egy hetet júniusban a Bükk Hegyi Maraton után, egyet pedig július végén. A júniusi hét pont egy eléggé futós hétre esett az edzéstervem alapján, így nem győztem fel-le futkosni a környéken. A helyiek már-már idevalóként üdvözöltek, kaptam az "el fogsz fáradni drága" kedveskedéseket a néniktől, meg a "hova futsz így aranyom"-okat a helyi bácsiktól. Sok futásom alkalmával fel-le futottam a regéci várba, egy-egy edzés alatt többször is: szeretem ezt az útvonalat, mert eléggé látogatott, sose találkoztam még kóbor kutyával, és mindig van valami néznivaló (a turistákon), így az unalom kizárva. Ami egy esetleges gond lehet: hogy egy 3.4 km-es körben van vagy 130 méter szint, így a sok ingázás alkalmával elég sok szintet össze lehet gyűjteni. Ami persze nyilván jó is valahol, de ha az ember lánya zsinórban több napon keresztül futkos itt fel-le, hát hogyismondjam, kicombosodik. Egyébként a június ahhoz képest egész szép lett a maga 257 kilométerével és a 6450 m+ szintjével. 

Kereszt-edzek a legkisebbel a hátamon

A júliust már összességében gyorsabb edzések jellemezték. A kisfiam is elmúlt 1 éves 1-jén, így a nemrég-szültem kártyám hivatalosan is lejárt, többé nem illik hivatkozni rá. Eljött a next-level ideje: az edzések totális mértékben kihívást jelentettek, és egyre erősebbnek, gyorsabbnak is éreztem magam a napok múlásával. Mindemellett ráerősítettünk a input oldalra is: a testvéremmel ellátogattunk a Mens Mentisbe Zentai Andrea diétás tanácsadására, ahol csupa okos és hasznos dolgot tanultunk a helyes táplálkozásról, és a testösszetétel-mérés is lerántotta a leplet a takargatnivalóról. Egyébként ez utóbbi eredménye pozitív csalódás volt számomra, mivel kevesebb zsír volt rajtam, mint gondoltam, és több izom, mint gondoltam. Félreértés ne essék, még mindig sok alakítanivaló van rajtam, és még mindig egy tanknak érzem magam egy-egy 4:30-as kilométernél, de azért látom, hogy jó úton járok, és hogy időközben rengeteg izmot is pakoltam magamra. A hónap legrosszabb edzése kétségkívül az egyik Campus fesztiválos buli másnapján lévő résztávozás (5 x 1000 m) volt a tűző napon délután kettőkor. Az ezrek között 2-3 pihenő volt (az edzőm kommentárja hogy mi is az a résztávozás közti pihenő: állás, fekvés, hányás, ilyesmik). Nem gondoltam én ezt át előtte, ez egyszer biztos, de azért lenyomtam becsülettel, amit tudtam, ott-és-akkor, és végülis egy bazi nagy mentális-pébé volt: még egy 4:18-as km-em is volt, kialvatlanul, enyhén szólva dehidratáltan, de ne is beszéljünk róla. Ami még volt, az az hogy még a 35 25-öt is betöltöttem júliusban, amit egy meglepetéspartival ünnepeltünk, ami tényleg egy hatalmas meglepetés volt, ott volt egy nagy halom jó barát, lelket-melengető élmény volt, különleges helyre kerül ez is a szívemben. :-) A július 270 km volt 4500 m+ szinttel. 

Persze a nyarat nem úsztuk meg betegségek nélkül (bár engem személy szerint elkerültek, kipp-kopp), és a nagylányom szobatiszta lett, szóval egy pelenkással kevesebb itthon (#fuckyeah), tehát voltak izgalmak azért, és a párommal persze nyomtuk a szerdai randiestéket rendületlenül. A minap egyébként végre megint eljutottunk olajos thai masszázsra, közben sírtam a fájdalomtól és a gyönyörűségtől egyszerre. És megkaptam az első havi teljes fizetésemet, és vettem egy überszép Furla táskát (hmmm és nem egy új Hoka cipőt, mostakkorhogyisvanez??) És a maratonig már csak 8 hét van, és ha csak rágondolok a szívem 20-szal többet ver percenként. Ajjajjj, mi lesz ebből?

Folyt. köv. :-D