Az elmúlt hetekben a lehetőségeimhez mérten folytattam az előírt munkát, lavírozva a teljesítő képességem határán. Ez nálam egy egészen keskeny határvonal, amin jó artistához méltó módon megtanultam egyensúlyozni. De ettől függetlenül a szemem a pályán, azaz a lábaim előtt, folyamatosan figyelnem kell, hogy még időben észrevegyem, ha netán átbillennék ezen a kegyelmi-egyensúlyi állapoton, az edzések könnyen kontraproduktívvá válhatnak ugyanis, ha túlhajszolom magam. Az elmúlt pár napban erősen elromlott az alvókám, ami nálam egy pontos jelző arra nézve, hogy valami nem oké. Ilyenkor kicsit visszább veszek, lazítok a gyeplőn, nem baj, például ha tornyosul a vasalnivaló a szekrényben és nem ilyenkor kezdek nagytakarításba/selejtezésbe sem, hanem erősen priorizálok és csupán a minimumot hozom azokon a területeken, amik kevésbé fontosak az adott pillanatban. Na és rendes hedonistaként egy-egy hosszú edzés után dobok magamnak ehhez hasonló jutalomfalatokat...

Úgy érzem, hogy a februárom meglehetősen erősre sikerült, még úgy is, ha összességében nem futottam valami sokat: heti átlagban 5-6 órát csupán. Ehhez jött a heti 1 óra fix gyógytorna, heti 1-2 kemény feladatos spinner edzés, amit megfejeltem további erősítésekkel. A hengerezést és nyújtásokat nem is igazán vezettem az edzésnaplómban, de igyekeztem naponta-kétnaponta ezekre is különös fókuszt helyezni. A helyzetet erősen megnehezítette, hogy a kicsi óvodája bő két hétre bezárt, így kénytelen voltam otthonról helyt állni a munkámat illetően, miközben próbáltam kis Mirkót is megfelelően szórakoztatni anélkül, hogy tablettel sokkolnám az agyát. Az edzések időpontja tekintetében erősen behatárolódtam: hajnalban/korán reggel vagy este fél 7 után jutottam ki edzeni a 8-ig hátralévő másfél órás szűk idősávban. A hónap második hetében elég kemény fagyok voltak, de ez szerencsére egybeesett a „pihenő hetemmel”, amikor egyébként is kevesebb edzésmunkát kell végeznem.

A február legkiemelkedőbb eseménye kétségtelenül a Gizionos edzőtársak részvételével zajlott Szénás körös móka volt. Otthonról kaptam egy egész napos kimenőt, az instant kör általam kinézett távjára úgy akartam tekinteni, mint egy versenyre, de a saras-csúszós terepviszonyok felülírták az eredeti elképzeléseimet. Ettől függetlenül igazi jellemformáló futás volt: 31 km-en keresztül csúszkálva leküzdeni a 900 méteres szintkülönbséget a tereptől és a szinttől jócskán elszokott izomzatomat alaposan megdolgoztatva. A távot tesómmal, Tomival együtt futottunk, ő mellettem kocogva bemelegített a második, jócskán tempósabb körére, így összesen aznap 62 km-t tolt le. A célba érkezve vártam az edzőtársakat: valaki a rövid távon indult, de sokan a 75 km-es nagyobb karikát húzták be, voltak olyanok, akik kirándulva nyomták gyerekekkel kiegészülve családi programként. Jó volt egy kicsit egy kiszakadni a hétköznapok valóságából, rég nem látott barátokkal múlatni az időt, ritkán adódik erre lehetőség mostanában.

A fotót Tomi lőtte

A Szénás kör nagy tapasztalása kétségtelenül az volt, hogy szépen fokozatosan vissza kell építeni a szintes edzéseket a menetrendbe, pláne hogy úgy tűnik, hogy teljesen sikerült felépülni az IT szalag sérülésemből. Így márciusban a hosszú futásokat már biztosan terepen fogom tölteni, de egy feladatos spinner edzést egyelőre megtartunk az edzőmmel a futások mellett. A hosszú edzések alatt módszeresen fogom gyakorolni a frissítést is: nemrég feltankoltam Squeezy gélekkel, gumicukorral, így – mások mellett – ezeket is fogom tesztelni.

Aki szeretne a családom futós tagjairól (anyukámról és a tesómról) kicsit többet megtudni, az szaladhat az újságárushoz, hiszen megjelent a Runner’s World legújabb száma! Itt olvashattok a hogyanokról, a miértekről, meg úgy általában kiderül, hogy ki hogy fertőzte meg a másikat ezzel a sporttal, meg hogy sosem késő elkezdeni, tehát csupa magvas gondolat és örök érvényű mondanivaló van benne. :-)

Forrás: Runner's World 2021/1. száma, a képet Szasza készítette

A hónapom kulturálisan meglehetősen „szegényesre” sikeredett: egyedül Pintér Béla Bárkibármikor című darabját fogom megnézni holnap este. Hiányoznak a pébélás előadások, az elmúlt 3 évben módszeresen látogattam az aktuális repertoárjuk előadásait, a Bárkibármikor valahogy eddig kimaradt, de most lehetőség adódik a pótlásra. A kiolvasandók listájáról Jászberényi Sándor új könyvét, a Varjúkirályt választottam. A lélek legszebb éjszakája című könyve (illetve az abból is készült Örkény színházas Polgár Csabis rendezés óta) a szívemhez nőtt ez az író, bátran ajánlom, hogy olvassatok tőle valamit (bármit is, mindent is). Az olvasás mellett végignéztem egy kiemelkedően jó török filmsorozatot (Ethos, azaz Isztambul lüktető szíve) és elkezdtem Krzysztof Kieślowski Dekalog című, 1988-as sorozatát. Ez utóbbi a kedvenc lengyel filmrendezőm állítólagos főműve, de valahogy eddig kimaradt. Mondjuk annyira nyomasztó, hogy alaposan beosztom, a 10-ből csak négy részt tudtam megnézni, az is alaposan megviselt. 

Az elmúlt hetekben bennem a CARM „Song of trouble” című száma szólt, amire Jamie Cullum aktuális havi playlistjét böngészve bukkantam. A dal tökéletesen tükrözi a február összes visszás érzését, a „covid-fáradtságot”, a téli fagyot, de a szinte nyár eleji meleget is, megbújik benne az optimizmus a téli depresszióval karöltve. Egy kicsit disszonánsnak hat, vannak részek, ahol keserű a szájíz, de olykor inkább keserédesbe hajlik: kétharmad keserű, egyharmad édes, a magamfajta bonyolult lénynek ez tök jó arány.

Na de elkalandoztam! A lényeg, hogy fussatok, annyit és olyan lassan, amennyihez és amilyenhez csak kedvetek/lehetőségetek adódik, ráadásképpen válasszatok valami jó vidám életindulót márciusra (nekem is). És mondjuk házi feladat gyanánt, de csak az igazán bátrak (!) próbálják ki, hogy résztávos edzéseken nem kapcsolgatják ki és újra be az órájukat a pihenők alatt: kiderül majd, hogy nem vagytok tőle kevesebbek, éppolyan gyorsak vagytok, mint előtte voltatok! ;-) És most, hogy a napi irónia rubrikát is kipipáltam, zárom soraimat, folyt köv, Fruzsi