2018. júl 20.

37

írta: b.fruzsi

Bevallom, hogy a születésnapom környékén mindig kicsit nosztalgikussá válok. Idén lettem 37 éves, aminek maximum csak azért van jelentősége, mert 40 évesen UTMB-t szeretnék csinálni. A majd' 170 km-es, 10.000 méter pozitív szintkülönbségű verseny teljesítése a Mont Blanc körül afféle régi álom, amit lehet, hogy kissé túldimenzionálok, de azt érzem, hogy muszáj lesz egyszer az életben ezt a kihívást is kipipálnom. És arra gondoltam, hogy klassz dolog lenne, ha az idő kíméletlen múlásának ellenpontjaként kitűzném ezt magamnak célul, hogy bebizonyítsam, hogy negyvenévesen korántsem kell magamat "elföldelnem", hanem ezt így is lehet. Amikor elkezdtem a hosszútávfutást, Kovács Imre "Imo" mentoromtól kaptam egy Chamonix kulcstartót, amit azóta is lelkesen őrzök. Amikor a kezembe kerül, mindig eszembe jut ez a hosszútávú cél, ami az ilyen-olyan versenyek mögött homályosan lebeg, amolyan elérendő gyanánt, mint mindennek közös eredője.

Idén a dolgaimat a rendőr maraton európa bajnokságra történő kvalifikációra tettem fel - hogy ez jó vagy kevésbé szerencsés cél volt-e, azt majd az idő eldönti. Néha azt érzem, hogy elhibázott dolog volt, mert nem igazán nekem való az aszfaltozás, de még nem adtam fel annak reményét sem, hogy majd jó lesz egyszer erre az időszakra visszatekinteni. Egyébként sokan érdeklődtetek afelől, hogy sikerült-e a kvalifikáció a dublini rendőr maraton EB-re. Nos, nem állok ugyan rosszul a szeged maratonon futott eredményemmel, de döntés csak szeptember elején várható, addig marad a bizonytalanság. Mindenesetre a Piros85-re van érvényes nevezésem, így akár részt veszek a dublini maratonon, akár nem, az őszi erdő idén is vár rám, és reményeim szerint további 4 ITRA ponttal nevezhetek a CCC-re (ez a következő lécső az UTMB felé vezető úton).

A Szeged Maraton óta az edzéseim is egyre intenzívebbekké váltak, de végre eljött a várva-várt szabis időszak, amikor arra is akad lehetőségem, hogy reggelente edzek. Jellemzően ilyenkor korán kelek, és mielőtt a család felébredne, már Normafán rovom a kis köreimet. A terepfutás nagyon hiányzik, és noha igyekeznem kellene minél többet síkon edzenem, a megtépázott idegrendszeremnek kicsit sincs szüksége sem a rakpartra, sem a Margitszigetre. Így maradnak a dombos futások Normafán, a résztávok pedig a "majdnem" sík Hegyhát utcában.

Már vagy jó két hónapja pulzuskontrollal edzek. A Cardiocontrolnál elvégzett teljesítménydiagnosztika után vetettem fel Gabinál az edzőmnél, hogy miért is ne vágjuk bele. Gabinak rengeteg pékás tanítványa van, szerintem a többség így edz, azonban én eddig tudatosan kilógtam a sorból. Az oka pedig az, hogy annyira kötött, szigorú menetrendben telnek a napjaim, hogy őszintén féltem attól, hogy az egyes edzéseknél a pulzustartományok meghatározásával ez a kötöttség még inkább szigorodna, ezért inkább szerettem volna az érzéseimre hagyatkozni. Viszont egy jó 2 és fél hónap távlatából azt mondhatom, hogy a fejlődés igen látványos, bár ez nem tudom mennyire köszönhető pusztán csak a pulzuskontrollos edzéseknek, és mennyire van benne az egész év során végzett kemény meló.

Sajnos a pajzsmirigy-alulműködésemmel még mindig küszködök, egy kicsit el is hanyagoltam a dolgot mostanában, de a tudatosságot most új alapokra helyeztem, és igyekszem újra diétázni is. A mókuskerék is meggyötört kissé, aludni sem alszom valami fényesen, de kitartok! Jövő héten pedig edző-táborozunk a Zemplénben a Gizionos tanítványokkal, működésünket, pedig Gabi felügyeli majd (a szadista a mazochistákat) tökéletes felállásnak ígérkezik. Igyekszem majd a fészbuk oldalon minden nap feltenni valamit, hogy bepillantást nyerjetek a táboros élményeinkbe (már ha túléljük egyáltalán).

Teszek fel képeket, mert azt mondják, az minden valamirevaló blogbejegyzéshez dukál, na ja. Mostanában több partizós képem van, mint futós - pedig a mosolygós képek ellenére tényleg hülyére edzem magam -, ezért ebből is kaptok egy csokorral, hogy lássátok mindemellett nehezen ugyan, de "élni" is lehet. :-)