2020. máj 06.

Kissé átalakult a menetrend

írta: b.fruzsi
Kissé átalakult a menetrend

Ma megszállt valami furcsa nosztalgikus hangulat és feltévedtem a blogra. Ezer éves bejegyzéseket olvasgattam, meg-megmosolyogtam régi dolgokat, néhány már-már elfeledett emléket, aztán eszembe jutott, hogy valahol ezért is kezdtük el Tomival ezt az egész blogolást, hogy legyen maradandó tere ezeknek a futós élményeknek, ahonnan bátran visszakereshetőek majd, akár évek múltán is, és ha másra nem jó, legalább a megmosolygásra igen.

Így kedvet kaptam újra írni, kicsit hírt adni magamról, hogy mivel is telnek mostanában a napjaink. Az évem eddig elég aktívan telik, talán sikerült kicsit rálapátolni az eddigi terhelésre is egy leheletnyit, bár kicsit másféleképpen, mint ahogyan az magától értetődő lenne. A december végi fogműtétemet követően a január az óvatos visszatéréssel telt, aztán februárban már kicsit magabiztosabban tudtam koptatni az aszfaltot / terepet. Olyan heti 7-9 órát töltöttem futással vagy ehhez kapcsolódóan erősítéssel, az elmaradhatatlan hengerezéssel, illetve nyújtással. Ez az időszak leginkább arról szólt, hogy próbáltam ezt a heti átlagot stabillá tenni, hozzászoktatni óvatosan a szervezetemet a terheléshez. Télen rendszerint nem járok versenyekre, valahogy szeretem megtartani a télnek ezt az ünnepélyes, már-már szertartásosan felkészülős, tervezgetős jellegét. Volt bennem rengeteg ötlet, hogy milyen versenyekre szeretnék eljutni, milyen új kihívásokat támasztok magam elé, de ezek a koronavírus okozta világjárvány következtében el is illantak egy csapásra. És hogy bántam-e? Tulajdonképpen lazán meg tudtam barátkozni a törölt versenyek gondolatával (edzeni úgyis jobban szeretek, mint versenyezni), jobban izgatott, hogy mi lesz két kicsi gyerekemmel a bezárt óvoda következtében, illetve hogy hogy tudom mellettük megoldani a nyakamba zuhanó teljes háztartást, a minden napos főzés nyűgét (bár ebben a párom igazán jeleskedik), mindemellett a munkámat, az edzésekről meg ne is beszéljünk. Két hétig engedélyezett volt a home office, így a munka elvégzéséhez szükséges időt innen-onnan lecsíptem, szigorú beosztást követve elvégeztem, amit el kellett. Aztán sajnos ez a lehetőség megszűnt, onnantól rugalmas vezényléssel lehetett megoldani a munkába járást. Egy elég feszes beosztással szétdaraboltuk a párommal a szabadidőnket, hogy ő is tudjon dolgozni és hogy én is be tudjak járni a kellő óraszámban, innentől gyakorlatilag megszűntek a közösen eltöltött hétvégék, mert jellemzően olyankor majdnem mindig – kis kivételtől eltekintve – az irodában melózok. Érdekes, de mostanra kezdem megszokni ezt az új rendszert is, hajnalban / reggelente még edzeni is tudok, bár tulajdonképpen ezen túlmenően nulla szabadidővel rendelkezem. De nem panaszkodom, mert egészségesek vagyunk (illetve végül is nem egészen, mert épp kicsit meghűltem, de már kifelé jövök belőle), van munkánk, van bevételünk, a gyerekek pedig kifejezetten élvezik az otthonlétet.

Bár ha őszinte szeretnék lenni, néha sikítani tudtam volna vagy csak összepakolni és elmenni, mert számtalanul azt éreztem, hogy elvették mindazt, amit annyira szeretek: folyton menni, és nem pusztán élni, hanem megélni is a dolgokat. Hiányzott a mindennapi rutin, a tevékenységek rendes, megszokott menete, a kulturális töltekezés, három színházi előadásra volt jegyem csak áprilisban. De hiányoztak a játszóterezések, hetekig csak a társasházunk kertjébe merészkedtünk le. Normafa pedig sokszor annyira zsúfolt volt, hogy a megszokott ösvényeimen sem tudtam vigasztalódni és csak forrongtam a sok kirándulóktól, akik miatt nem lehettem a megszokott hegyemen „otthon”, máshova pedig nem mentem, így a Hóvirág utca környékén futkostam fel és alá. Felüdülés volt a parkolók lezárása a hegyen, így újra birtokba vehettem azt, amit úgy éreztem, hogy jogosan az enyém, pedig az eszemmel tudom, hogy az erdő mindenkié, csak ebben a felfokozott érzelmi állapotban úgy gondoltam, hogy jogosan formálok rá igényt. No de most már csak a „helyi erőkkel” lehet összefutni, korán reggel pedig kényelmesen megférünk egymás mellett is, bár sokan annyira neveletlenek vagy éppen tudatlanok, hogy azt hiszik, hogy egy barátságos köszönéssel, netán biccentéssel elkapható a koronavírus. Bár lehet én vagyok kiéhezve csak az „idegenek” társaságára.

96286439_898509680622323_4828931468623347712_n.jpg

95714530_732647554143388_4361729818132217856_n.jpg

Csak azért is mosolygok

Az edzéseim is átalakultak, mivel a feszes beosztás miatt, illetve félig-meddig készülve a teljes kijárási tilalomra, az edzőmmel, Gabival egyeztetve újra elkezdtem használni a teraszon lévő spinneremet. Évek óta porosodott, mivel már szinte soha nem használtam, de most lassan egy hónapja heti kétszer rápattanok és mindenféle feladatos edzést végzek rajta. Így az öt futás jelenleg háromra csökkent, viszont a két spinner mellett bejött az erősítés, mindenféle saját testsúlyos és súlyzós gyakorlatok végzése mellett, és azon kaptam magam, hogy az átlagos 7-9 órát stabilan feltornásztam akár 10-re is. Sokszor azt éreztem, hogy az edzés az, amibe 10 körömmel kapaszkodok, csak hogy megőrizzem az ép elmémet ebben a helyzetben. A reggeli edzéseket azonban továbbra sem igazán élvezem, de kétségkívül megvan a maga előnye, bár a feladatokkal sokszor kínlódok, mivel fél 7-kor nem igazán pörög még a motor.

95822259_256361802180696_7145553548669878272_n.jpg

A paripa

Említettem, hogy mostanában jobban szeretek edzeni, mint versenyezni, ez igaz is. Ugyanakkor vágytam arra, hogy esetleg fussak egy nagyobb távot, mielőtt beüt a nyári meleg: a tesóm, Tomi pedig lelkesen ajánlkozott, hogy becsatlakozna valami hosszabb mulatságra és hogy egy családi bandázás keretében csináljunk valami nagyszabásút. Nem éppen klasszikus báty-húg programot, de nekünk így jó, „máshogy jó”.  A dolognak még csak körvonalazódnak a részletei, szóval még eléggé képlékeny, de máris hatalmas lázba hozott, épp erre volt most szükségem. Amint úgy érzem, hogy megosztható, természetesen beszámolok róla.

Remélem, hogy mindannyian jól vagytok, kitartotok, edzetek szorgalmasan, de mindeközben vigyázzunk egymásra. Folyt. köv., Fruska

Szólj hozzá