Március
Futás közben azt képzeltem, hogy leheveredek az Erzsébet kilátó felé vezető aszfaltos úton. Ráfekszek a betonra és csinálok egy angyalkát, ami azért is bizarr, mert tavasz lévén hónak nyoma sincs, meglepően kellemes langy meleg időjárás fogadott aznap reggel. A leheveredésem valódi oka az, hogy annyira otthon érzem magam a Budai-hegység ezen részében, ezeken az ösvényeken és elöntött a hála érzése. Mostanában folyton elönt a hála mindenféle dolog miatt. Van ebben egyfajta tudatosság, próbálom kihúzni magamat ebből a lehúzó állapotból, ami az elmúlt időszakban olyan gyakran rám telepszik. Persze a futás nagyon sokat segít, ha nem edzenék sokat, akkor biztosan megzakkannék. Tény, hogy a heti 10-12 óra edzés a temérdek egyéb tennivalóm mellett meglehetősen fárasztó hobbi, de mégis azt érzem, hogy plusz energiám van általa, néha ledarál, de mégis rettentően feltölt.
A március gyorsan eltelt, jó érzés volt minden egyes napot a hátam mögött hagyni. Csak hagytam telni, próbáltam nem siettetni, mert úgy nem megy, hogy az ember folyton sürgeti az idő múlását, csak várjuk, hogy valami megtörténjen (vagy csak valami történjen) végre, aztán az idő mégis csak ugyanúgy folyik. Általában korán reggel letudtam az edzéseimet, utána belevetettem magam a home-office – digitális oktatás – egy ovis lekötése – háztartási teendők állandó négyesébe, egyszóval pörgettem a mókuskereket. Márciusban megint növeltem a futás mennyiségét, a legerősebb hetemben már 7,5 órát is kitette a futással töltött idő. Emellett volt egy szintes (3 libegő körös) 30 km-es, meg egy 35 km-es edzésem, így a hosszú futások alkalmával is igyekeztem helyt állni. Március közepén a többi rendőrségi dolgozóval együtt én is megkaptam a koronavírus elleni oltást, utána két napig csak ejtőztem inkább, bár különösebb bajom nem volt tőle.
Eleinte tervben volt, hogy elmegyek a Mátrabérc Trailre, amely idén az országos bajnoki futam. Le is igazoltam egy egyesülethez (éljen a Dunakanyar Hegyisport Team), sportorvosi időpontom is volt, de a versenyengedélyt végül nem váltottam ki. Furcsa ez, nehéz megmagyarázni, valahogy azt éreztem, hogy ennek most nincs itt helye, ilyen esetszámok mellett, a harmadik hullám tetőzésekor. Igazából egyetlen dolog szólt volna csak a részvétel mellett, ugyanakkor számos ellenérvet tudtam felsorakoztatni, így a részvétel lehetőségét március elején elvetettem (újabban jó vagyok az elengedésben). Gabi, az edzőm persze kedvesen presszionál, hogy esetleg menjek valami hosszabbat azért az első félévben, hogy mégis legyen valami, ahol egy kicsit kifuthatom magam. Már körvonalazódik is a fejemben egy ötlet, de még nagyon képlékeny, így úgy érzem, nincs mit megosztanom veletek egyelőre.
Ami a testvéremmel, Tomival történt márciusban, rémesen megviselt. Nem ragozom, ti, akik követtek, zömében úgyis követitek őt is, a fészbuk oldalán részletesen tájékoztatást adott a fejleményekről, tájékoztat a felépüléséről. Mindenesetre olyan jó érzés volt látni azt, hogy mennyi szeretet áradt felé, amikor erre olyan nagy szükség volt, az összetartó terepfutó közösségért is elönt a hála. Egyébként azóta nagyjából két naponta meghal valaki a tágabb környezetemben vagy kórházba kerül COVID miatt, rettenetes időket élünk. Épp ezért különösen szomorú látni azt, hogy emberek, akik példamutatásra lennének hivatottak, felelőtlen tartalmakat osztanak meg, nulla távolságtartással. Ez nem a házibulik időszaka szerintem, de persze mindenki azt csinálja, ami az értékrendje szerint morálisan rendjén van.
Ami pedig bearanyozta a hetemet, az a Timitől ajándékba kapott könyv, benne pedig az alábbi kedves üzenet:
Alig várom, hogy elolvassam, de csak miután kivégeztem a Szolgálólány meséjét Margaret Atwoodtól.
Rövidhírek:
- újabban otthon sakkozok a gyerekekkel, gép ellen, edző módban, csak hogy tanuljunk is valamit
- a márciusi életindulónk a "Csinálj gyermeket" Stinky Bugs feldolgozása, nem mintha tervben lenne hármaska
- a spinnerem ismét felkerült a tárolóból a teraszra, így ismét szabad levegőn hajthatom
- megnéztem streamen Pintér Béla Népi rablét című előadását, ami az első pébélás darab és mellesleg nagyon beteg
- idén másodjára futottam valakivel együtt, mondhatnám azt is, hogy antiszociális vagyok, de nem, a döntésem e téren tudatos.
Vigyázzatok magatokra, ne feledjétek empátia és társadalmi szolidaritás! Hajrá, folyt. köv., Fruzsi