A gyakorló anyukák közül már olyan sokan érdeklődtek afelől, hogy hogyan is lehet minőségi - és egy picit mennyiségi - edzésmunkát belecsempészni a dolgos mindennapokba, úgyhogy azt hiszem megér egy bejegyzést a téma. Amit felvázolok, az a mi családi rutinunkba tökéletesen illeszkedik, de hosszú idő volt, mire kitapasztaltuk, hogy mi az, ami számunkra optimális. 

Aki már követ egy ideje, az bizonyára tudja, hogy van egy két és fél meg egy négy és félévesem, akik bölcsibe / oviba járnak, egy férjem, egy komplett háztartásunk, és egy napi 8 órás munkám. Emellett próbálok összehozni (jelenleg) heti 7 óra futást, fél óra nyújtást, és ha megy, akkor ráadásként 1 óra erősítést. Senkit sem áltatok azzal, hogy ez egyszerű, mert nagyon nem az, és gyakorlatilag az összes szabadidőmet felemészti. De arra van időnk, amire szeretnénk, hogy legyen. Persze tudom, hogy vannak kivételes helyzetek, amikor ha a fejemen pörögnék se lenne magamra fordítható időm, de ez utóbbi mindig egy ideiglenes állapot, és amint rendeződik a kvázi vészhelyzet (például valamelyik lurkó beteg), minden visszaáll a régi kerékvágásba. 

Törpéimmel

A második gyerkőc születése után fél évvel kezdtem el edzői iránymutatás mellett dolgozni. Erre azért volt szükségem, mert nem akartam, valójában nem tudtam a futás elméleti részével foglalkozni. Örültem, ha futni eljutottam, nemhogy még azon agyaljak / utánaolvassak, hogy mit is kellene csinálnom, ez meghaladta minden erőmet. Nem mintha nem érdekelne a dolog, de nem tudtam a továbbiakban időt szakítani erre. Így vezetett az utam Barát Gabriella edzőhöz, aki maga is kétgyerekes anyuka, és pontosan tudja, hogy mennyire nehéz műfaj család-munka mellett edzeni. Mondanom sem kell, hogy ez a legjobb döntés volt, amit meghozhattam, mert azóta leveszi a vállamról a tervezés feladatát, az én dolgom "csak" a tervek minél pontosabb kivitelezése.

Azt tudni kell, hogy reggelente nem én viszem a gyerekeket bölcsibe / oviba, ezt megteszi a férjem: az előre kikészített ruhákat rávarázsolja a két csipás szeműre, megitatja őket az általuk favorizált innivalóval, orrot-szív, pelenkáz, kérlel, ráparancsol, cipőt húz, kabátot ráad, kesztyűt keres, hisztit megelőz, és legfőképpen türelmes marad. Ahhoz, hogy időben értük tudjak menni a tizenkettedik kerületbe két különböző helyre, a XIII. kerületi munkahelyemről kocsival ki kell lőnöm fél négykor, ehhez viszont kérvényeznem kellett, hogy hétre járhassak dolgozni, amire az engedélyt meg is kaptam. Így ennek megfelelően amikor a családom ébredezik, én már az íróasztalom mellett olvasom az e-mailjeimet, és vadul püfölöm a klaviatúrát. A gyerekekkel hozzávetőlegesen délután 5 órakor érek haza: este 7-ig játszunk, vacsorázunk, beszélgetünk, közben megcsinálom az összes háztartási teendőmet, beleértve a másnapi ruhák kikészítését, ki és bepakolom a mosogatógépet, megtisztítom a cipőket, és bedobozolom a másnapi kajámat. Fél 7-kor hazaesik a párom is, és este 8-ig lezongorázzuk a fürdetést / meseolvasást / összebújást a gyerekekkel (tudatos döntés eredménye, hogy este 8-kor leoltjuk a villanyt a gyerekszobában). Hétköznap este legkésőbb fél kilenckor indulok futni, de ilyenkor már úgy húzok futócipőt, hogy minden feladatot elvégeztem, nem feszít semmilyen teendő, maximum csak a fáradtsággal kell megküzdenem. Tény, hogy sokszor vagyok mosott szar ilyenkor, és sokszor duruzsol a kisördög a fülembe, hogy ki kellene hagyni a mai edzést, de általában - tulajdonképpen mindig - felülkerekedek ezen, és teszem a dolgom.

Hétfő este mindig csak egy nagyon rövid átmozgatásom van, ezt követően pedig hosszan kell nyújtanom (minimum fél óra), ilyenkor speciális jógagyakorlatokat végzek (miközben a párommal beszélgetek / sorozatot nézünk). Kedd este rosszabb a helyzet, mert ilyenkor valamilyen feladatos futást kell csinálnom, ami olyan 8-12 km közötti távot ölel fel, erre mindig fel kell vértezzem magam. Szerdán pihenőnapom van, ilyenkor sosem futok. Csütörtökön általában 10-15 km közötti táv teljesítése vár rám, de ilyenkor már közeleg a hétvége és hiába vagyok nagyon fáradt, a lelkesedésem töretlennek látszik. A péntek annyiban érdekes, hogy elvileg délután 1-ig melózok, viszont tekintettel arra hogy rendőrségnél dolgozom és számunkra kötelező az éves fizikai felmérő, ennek ellentételezéseként kapunk 2 óra munka időkedvezményt, amit sportolásra kell fordítanunk. Nos, ez egy szuper lehetőség, amivel péntekenként szoktam élni, tehát 11 órakor már hazafelé veszem az irányt. Déltől egészen öt óráig teljesen szabad vagyok, ekkor szoktam a hosszú-futásaimat abszolválni: ez "pihenőhéten" kábé 20 km, de a mostani alapozós időszakban akár 38 km-ig is felkúszik (tehát mondjuk olyan 2-4 óra futást takar). Péntekenként a férjem megy a lurkókért, ami nagy könnyebbség, így csak annyi a dolgom, hogy öt óráig végezzek, aztán családilag egyesülünk otthon. A hétvégén az egyik nap pihenőnap, ekkor szoktam alvóidőben 1 órát erősíteni (ha van rá ingerenciám), a másik napon pedig délután szoktam beiktatni még egy edzést (1-1,5 óra időtartamban), ezt viszont a családtól veszem el, de úgy gondolom, hogy ennyi bőven belefér. A házimunka tetemes részét hétvégén végzem. Szerencsés vagyok, mert a párom imád főzni, így sokszor bevállalja, hogy hétvégén süt-főz, míg én elvégzem az összes többi feladatot. Ami nagyon nagy könnyebbség, hogy felvettünk egy takarító nénit, aki két hetente kitakarít, így a köztes időben "csak" rendet kell tartani, bár két gyerek mellett ez is kihívás (igen, naponta porszívózok). Ha valamelyik gyerek beteg, akkor persze borul minden, mert a hosszú-futásomat nem tudom péntek délután megcsinálni, hanem ilyenkor muszáj a hétvégébe belepasszírozni (esetileg döntünk róla együtt, hogy hogy a megfelelő, de általában törekszem alvóidőben elkezdeni). 

Szerintem az a nagyon fontos, hogy nagyon pontosan fel tudjuk mérni azt, hogy milyen tevékenységre nincs szükségünk. Például én tudatosan sokkal kevesebbet internetezek egy jó fél éve, és egyáltalán nem tévézek. A telefonjaimat vezetés közben intézem kihangosítóval, illetve minden üres-járatot igyekszek kihasználni. A nagy-bevásárlásokat házhoz szállíttatom (ezt akár este 10-kor is intézhetem), de egyébként is, amit lehet, interneten rendelek. Jó, ha van nagymamai vagy bármilyen más segítség. Nálunk mondjuk a nagyszülők vidéken vannak, de ha jönnek, akkor igyekszem ezeket a helyzeteket is kimaxolni (például fodrászhoz megyek, vagy elnyargalok egy olyan kozmetikába, ahol nincs bejelentkezés, másra esélytelen vagyok). 

Összefoglalva amit anyaként nagyon nehéz volt megszokni, az az, hogy állandóan újra kell tervezni mindent, mert ilyenkor már másokra kell elsősorban gondolnunk, nem saját magunkra. De ilyen helyzetekre is van megoldás, csak kreatívnak kell lenni, szóval nekem mindig van B és C tervem is, ha valami bedől.