2012. jan 03.

Minden kezdet nehéz

írta: b.fruzsi
Minden kezdet nehéz

Nekem jutott az a roppant nehéz és felettébb hálátlan szerep, hogy előszót gyártsak a testvéremmel közösen indított blogunkhoz. Támpont gyanánt, rákerestem más blogindító írásokra, hogy milyen témákat kellene most feszegetnem.

Az igazat megvallva a futással sokszor meggyűlt a bajom a múltban. A lehető legtermészetesebb és legősibb mozgással szemben táplált utálatom általános iskola második tagozatára vezethető vissza. Egy viszonylag meleg szeptemberi délután, a testnevelés címén futó foglalkozás során úgy meghajtottak, hogy a gyomrom tartalma visszaköszönt dacolva a gravitációs törvényekkel. Mivel alapvetően nem vagyok és sosem voltam egy hányós típus, ez úgy megviselt, hogy a futást egyszerűen fekete-listára tettem. Azt hiszem, mondhatjuk, hogy megtagadtam mindent, ami egy kis kényelmetlenséget is okozott volna azáltal, hogy mindkét lábam egyszerre elrugaszkodott a talajtól.

Aztán egy szerelem képében ismét felbukkant és kísérteni kezdett: 18 évesen az akkori barátom folyton-folyvást kérlelt, hogy járjak el vele kocogni. Mondanom sem kellett, zsigerből elutasítottam, de a szerelem nagy úr és csak kérlelt és kérlelt. Emlékszem, ahogy sípolt a tüdőm, élesen szúrt az oldalam már 10 perc kocogás elteltével. Negyed órát követően feladtam a 2 perc futás, 2 perc megalázó gyaloglás kombót. Azonban sosem voltam igazán jó a nemet mondásban (tudom apa, ezt igazán megtanulhattam volna már), így minden egyes alkalommal, hosszas unszolást követően igennel feleltem az izzasztó megpróbáltatásokra. Nem ragozom, a történet vége az lett, hogy 3 év után a fiú ment, a futás szeretete azonban megmaradt.

„Komolyabban” viszonylag későn, 2009-ben kezdtem el a futással foglalkozni: jött a Nike+, vele a kilométergyűjtés itthon és külföldön, az első félmaraton Prágában, az első maraton Budapesten, sok-sok új barát, és egy kiváló mentor. A futás az életem részévé vált, olyan, mint egy függőség, egy drog. 

Szólj hozzá

kezdet előszó