A múlt hetemet a vasárnapi 28 km-es terepfutást követően egy laza átmozgatással indítottam. Terepedzés után mindig különösen kedvetlen és fájdalmas a másnapi futás, a motivációm megint a béka segge alatt volt. Ilyenkor mindig azon kapom magam, hogy – szigorúan magamban, mert ugye big girls don’t cry – azon kesergek, hogy miért nem tudok kevésbé fájdalmas hobbit találni, irigylem a tévé előtt tespedőket, a kanapén heverő olvasókat, de persze ahogyan az izomláz alábbhagy, egyenes arányban nő vele a lelkesedés – ismét. Bár az igazat megvallva a helyzet most jobb volt, mint máskor, mert a vasárnapi terepezést követő békávés zötykölődést követően a szigetre kocogva közlekedtünk, ez sokat segített abban, hogy a másnap ne legyen annyira izomfájós-aligjárós. A hétfői átmozgatás hozzávetőleg egy 10-est tett ki (a szigeten két kör a sétányon), és viszonylag jól is esett a végére. Ezen felül, ami fontos volt, az edzés az előző napi hegyet is sikeresen „kiszedte a lábamból”.

Szerdán – mivel másnap volt a BM Országos Terepfutó Bajnokság – már csak egy nagyon könnyűt futhattam (7km), és inkább a repülőké, illetve az edzést követő nyújtásé volt a fő szerep. A csütörtöki versenyről már egy korábbi bejegyzésben beszámoltam, aki lemaradt volna róla, azt most itt bepótolhatja.

A pénteki napom járkálós-szaladgálós volt (de legalább a menyasszonyi ruha projekt is kipipálva, well-done), ezért este viszonylag fáradtan futottam ki a szigetre. A külső körön sikeresen „elpittyegtem” egy karikát, majd innen hazafutottam. Szombatra – a vasárnapi terepes tervek fényében – már nem terveztem semmi rendkívülit, csak pihenést, mivel csupán egy nap választott el életem leghosszabb tereptávjától. Pedig akkor még nem is sejtettem, hogy egy kis elkavarodás miatt az edzés közel maratoni szintű lesz…

Vasárnap reggel a meteorológiára fittyet hányva tökéletes futóidőre ébredtünk. Az izgatottságra volt is okom, hiszen aznapra terveztük Imóval és Zitával a Terep50 Piliscsabától Pilisszentlászlóig tartó szakaszának befutását, amely egy kb. 35 km-es távot takart. Az előre megbeszéltek szerint reggel volt a találkozó a Nyugati pályaudvaron, majd onnan vonattal jutottunk el Piliscsabáig. Az út gyorsan eltelt, nem hiába jó (futó)társaságban csak úgy „szalad” az idő (pihent agyam gyümölcse ez a remek szóvirág). Sokszor meg vagyok szeppenve nagy tudású, és igen tapasztalt sporttársaim mellett, de valahogy mindig igyekszem felnőni az aktuális feladathoz (többé-kevésbé sikerül is).

Piliscsabán egy gyors vetkőzést követően, viszonylag fitten és frissen vágtunk bele a kirándulásnak. Piliscsabáról egy rövid, hozzávetőleg 5 km hosszúságú szakasz vezetett el Piliscsévig, majd onnan még viszonylag könnyedén kapaszkodtunk tovább egészen Klastrompusztáig. Útközben Imó folyamatosan felhívta a figyelmemet a kutakra, illetve, arra hogy a versenyen hol vár majd frissítőállomás. Igyekeztem ezeket a hasznos információkat az emlékezetembe vésni, biztos, ami biztos alapon. Klastrompusztára érve egy kerítés mellett Imó egy mellékösvényen lévő emelkedőre mutatott, majd elhagyta a száját a mostanra szállóigévé váló mondat: „Na, itt húzz fel cicám!” Zitával ezen jót nevetve neki is iramodtunk, majd miután majd 2 km-t megtettünk egy számomra igencsak meredek emelkedőn, Imó elbizonytalanodott, majd közölte, hogy valószínűleg igencsak rossz helyen lehetünk, mert neki nem ismerős ez a szakasz. Egy 180 fokos fordulatot követően lefutottunk megint Klastrompusztáig, ahol végül megtaláltuk azt a helyet, amely a tényleges versenyútvonal részét képezi. Itt megint elhangzott az „itt húzz fel cicám” mondat, ami azért már nem volt annyira vicces, de bizakodva abban, hogy megtaláltuk az utat, újfent nekiveselkedtünk. Egy idő után a terep furán ismerősnek tűnt, nemsokára az is kiderült, hogy miért: már jártunk itt kb. fél órája. Szerencsére találkoztunk egy sokat tapasztalt túrázóval, aki előkapva a térképét (hasznos) gyorsan útbaigazított minket: jó helyről fordultunk vissza korábban! Megköszönve az iránymutatást, ismét nekivágtunk az emelkedőnek, majd hamarosan meg is érkeztünk a Pilis-nyeregre. Innen közel 5 km vezetett felfelé Dobogókőig, ahol – küzdve a rám törő fáradsággal – már le-lemaradoztam futótársaimtól. Az agyam folyamatosan azon kattogott, hogy vajon hogy fogok még kb. 20 kilométert lefutni a mai nap során?

Almáspite után boldogan

Dobogókőn Imó ígéretéhez híven megpihentünk egy öt percre a Matyi büfénél, ahol Imó megvendégelt minket egy-egy fejedelmi almáspitével, ami egy egészen fantasztikus gasztronómiai élmény volt (fuss kb. 20 km-t terepen, garantáltan mindennek jobb íze lesz…). Mivel én még nem jártam a kilátónál, így azt is útba ejtettük, majd a fotózkodást követően újra nyakunkba kaptuk a hegyet, és elkezdtünk (végre!!) lefelé futni a Szakó-nyereg irányába.

Óvodás vigyázban-állás Dobogókőn

Onnan, egészen Dömösig lefelé vezetett az út. Innen vártak ránk az igazi megpróbáltatások, megint felfelé kezdünk kapaszkodni útban a Vadállókövek felé. Az itteni szakasz több mint 2 km-en közel 500 métert emelkedik, ami már olyan meredek, hogy jóformán csak gyalogolni tudtunk rajta. A túrázástól elszokott lábaimban másnap ettől egészen durva izomlázam lett, rég éreztem ilyet korábban. Mikor felértünk végre, csodálatos panoráma tárult elénk, kihasználva a rövid pihenőnket vad fotózásba kezdtem.

Zita csúcsra tör

Imó aggódva nézi Zitát, míg ő csúcsra tör, engem meg lefoglal a fényképezés

Sajnos nem időzhettünk a végtelenségig, tovább folytattuk utunkat a Prédikálószék felé. Itt már nagy volt részemről a megkönnyebbülés, hiszen az út innentől – egy kis hullámot leszámítva – szinte csak lefelé vezetett.

Prédikálószék

Útközben sikeresen lemerült az órám, így nem tudtam végig lemérni a távot, ezért csak hozzávetőlegesen olyan 40 km-re tudtuk csak megsaccolni, minimum 1500 méteres szintemelkedéssel. Mirkó már várt minket Pilisszentlászlón, jó sportmenedzseremnek hála kaptunk befutócsomagot is, tele szilárd és folyékony (!) szénhidráttal. Ezúton is szeretném megköszönni futótársaim a nap folyamán tanúsított segítségét és támogatását, nélkülük ez biztosan nem ment volna. Köszi Imó, köszi Zita! A leghosszabb terepen lefutott távom így immáron 40 kilométerre nőtt. És hogy mi várt Rám másnap? A következő bejegyzésemből ez is ki fog derülni. :-)

Teljesítmény 16. hét, 2012. április 16-22.

Hétfő: 9,85 km futás, idő 00:54:09, átlag 05'30";

Szerda: 7,03 km futás, idő 00:37:23, átlag 05'19";

Csütörtök, BM Országos Terepfutó Bajnokság, 2km bemelegítés, 3km verseny, kb. 110 m szinttel, idő 14:15;

Péntek: 7,52 km futás, idő 00:40:33, átlag 05'23";

Vasárnap: 40 km futókirándulás a Pilisben;

Összesen 69,4 km futás.