2012. jan 16.

Krónikus időhiány kontra edzés

írta: b.fruzsi
Krónikus időhiány kontra edzés

Rapszodikus: ingadozó hangulatú, változékony, összefüggéstelen (Idegen Szavak Gyűjteménye). Jobb szót keresve se találhatnék az elmúlt hét jellemzésére. Több irányból is súlyos nyomás nehezedett rám a tanulás, az edzések kaotikus hetembe történő valahogyan beilleszteni próbálása, valamint különböző orvosi vizsgálatok formájában. Csütörtök magasságában már szó szerint idegroham kerülgetett. Amik segítettek átlendülni a nehézségeken, azok a nagyon klassz programok voltak (Vocapeople a Kongresszusi Központban, „Azt meséld el Pista” az Örkény Színházban), amiket sikerült valahogy bezsuppolni ebbe az amúgy is pörgős hétbe. Mindemellett a kevés, ámde annál „minőségibb” edzésmunka is szerepet játszott a lelkem örökös egyensúlyozásában.

A szerdán LSD - Long Slow Distance – volt napirenden: Imóval már korábban megbeszéltük, hogy épp itt az ideje egy 30 km-es táv lefutásának. Az igazat megvallva, a 2011-es Spar Maraton óta csak egyszer futottam 30 km hosszúságú távot, így egy kicsit megilletődve álltam a nagy feladat előtt. Zita ismét csatlakozott hozzánk a Szigeten, így együtt vágtunk neki a Margitsziget – Népsziget - Római part - Megyeri híd által kövezett útvonalnak. Azt hiszem ez a futás valahogyan jobban esett, mint a múlt heti 25-ös, talán azért, mert nem éreztem annyira hajtósnak, vagy mert tényleg nagyon sok volt a felgyülemlett stressz, amit ki kellett valahogyan adnom. Összességében nagyon jó kis edzés lett belőle, az idővel is elégedett voltam, mivel szinte tényleg végig beszélgettünk, tervekről, motivációkról, az élet nagy dolgairól. Jó társaságban könnyen megy az idő!

Szombaton a múlt hétről elhalasztott 10 km-es felmérő volt soron. Bár titkon reménykedtem benne, hogy a szélviharra tekintettel Imó megkegyelmez majd, de ez csak hiú ábránd volt. Én balga, hogy is gondolhattam volna? A felmérőket általában a Margitszigeten ejtjük meg, méghozzá nem a külső körön, hanem a belső betonúton, ez most is egy kissé szélvédettebbnek bizonyult. A bemelegítő 2,5 km után szépen megindultunk, Imó diktálta a tempót, én meg hajtottam utána. Az elején meglepően jól esett a gyors mozgás, de azért olyan 7 km környékén éreztem, hogy el fogok fáradni a végére rendesen. Egy kicsit túl is öltöztem a dolgot, de hát ki gondolta volna, hogy a fagyos szélben melegem lesz. Kezdem megszeretni egyébként a tempóedzéseket, az ember olyan gyorsan kipipálja, aztán mehet Isten hírével. A 47 perces időeredménnyel azt hiszem elégedett lehetek, mivel majd 2 percet javítottam 10 km-en, ráadásul az időjárási viszonyok sem voltak éppen a legideálisabbak.

Vasárnapra szintén terveztem egy kis kocogást, de sajnos nem jött össze: megcsúsztam a tanulással, másnap vizsgáztam, és ez aznap prioritással bírt. A héten azért megpróbálom magam egy kicsit jobban aktivizálni, legalább 4 futóedzést és egy Hot Iront beillesztek is az edzéstervembe. 

Teljesítmény 2. hét, 2012. január 09-15.

Kedd: 30 perc erősítés Hugh Laurie ösztönzése mellett;

Szerda: 30,21 km, idő 2:44:30, átlaga 05’27” / km, a Margitszigetről a Megyeri hídig, és vissza, levezetés a szigeten;

Szombat: 14,56 km, idő 1:13:58, átlaga 05’05” / km, benne 10 km-es felmérő cudar időjárási viszonyok közepette; A felmérő részideje: 2,5 km = 11,59; 5 km = 23,40 (11,41); 7,5 km = 35,23 (11,41); 10 km = 47,00 (11,36).

Összesítés: 44,77 km futás, 30 perc egyéb sport.


Szólj hozzá

zemplén petzl fejlámpa