Amint azt korábban említettem, április 16-án részt vettem a BM Országos Terepfutó Bajnokságán, Tatabányán. Azért azt meg kell hagyni, hogy a részvételem engedélyeztetése nem volt éppen egyszerű, három orvos egy hétig azon vitatkozott, hogy GYES-en lévő kismamának egyáltalán adható-e orvosi alkalmassági bármiféle versenyre. 

A versenyen a nők 3 kategóriában indulhattak: a 40 év felettiek és a 30-40 év közöttiek egy 3 km-es távot, a nyílt kategóriában indulóknak (kvázi a 30 év alattiak) pedig egy 4 km-es távot kellett megtenniük a versenykiírás szabályai szerint. Két évvel ezelőtt a 30-40 év közöttiek csapatversenyében indultam, most azonban a sporttiszt kérésére a nyílt kategóriában kellett részt vennem. Csapattársaim Vajda Anita és Badis Anissa voltak, mindketten kiváló atléták, mondanom sem kell! :-) Anissán nagy volt a nyomás, mivel neki kb. nyerni kellett (amúgy van egy sub 3 órás maratonja bakker), mi Anitával azért egy kicsit lazábban foghattuk fel a dolgot. Anita előző hétvégén vett részt az Isztria 65-ön, ahol a dobogó második fokán zárt, így panaszkodott némi fáradtságra, volt is rá oka. A nyílt kategóriáról annyit azért tudni kell, hogy az összes kiscsaj abban indult, így én, a magam 33 évével némiképpen öregnek számítottam. Terepezni se nagyon terepeztem még idén, gyorsnak sem vagyok mondható, így az esélytelenek nyugalmával, de azért egy szerény bizonyítási kényszerrel felvértezve álltam oda a rajtvonalhoz. A feladat az volt, hogy lehetőség szerint az első tízben kell beérnünk. 

A verseny során a kiírás szerint két 2 km hosszúságú kört kellett megtenni egyenként kb. 100 méter szinttel. Ez a valóságban 3,5 km volt, 223 méter szinttel. A stratégiám az volt, hogy az első körben óvatoskodok, aztán a másodikat megküldöm, amennyire csak bírom. A start után mindenki őrült módjára kilőtt. Előzetesen bejártuk a pályát, így tudtuk, hogy egy rövid lankás szakaszt követően egy durva gyaloglós emelkedő vár ránk. A banda nagy része már ennél az emelkedőnél kidőlt, az én pulzusom is az egekben volt. Alig vártam az emelkedő végét, hogy végre lehessen lefelé repeszteni. Nem igazán tudtam besaccolni, hogy hányan lőttek ki az elején előttem, de az igazat megvallva nem is nagyon érdekelt. A második körben egy kicsit már jobban küzdöttem, elég sok mindenkit - köztük Anitát is - beértem, majd megelőztem, lefelé megint őrült nyargalás következett, majd hajrá a végéig (itt már hányingerem is volt, ez van, utálok gyorsan futni, na!). A 66 indulóból a 10-et helyet sikerült megcsípni a nem éppen célirányos felkészülésemmel, Anita mögöttem ért be közvetlenül. Anissa viszont megnyerte a versenyt, így a csapatunk az összesített küzdelemben a második helyen végzett. 

Azért így utólag visszanézve a 3,5 km 21 perc alatt 223 szinttel nem is olyan rossz a magam kis amatőr szintjén sikerült egy 6 perces átlagot produkálni. 

Pózolás a dobogón 

Rövidhírek: 

- vettem egy Hoka Kailua Tarmac cipőt; a Nomádban a három férfi eladó szemrebbenés nélkül végignézte ahogy a babakocsit gyerekestől kínlódva cipelem fel-le a helyhiány miatt, na de mindent egy 20%-os kedvezményért ugyebár;

- az UB páromnak kificamodott a bokája egy terepversenyen, megnyúlt a szalag is, így kell egy B terv...menten agyfaszt kapok;

- be vagyok sózva a T50 miatt, már csak másfél hét, juppiiijááájó!

- Izabel tegnap 8 hónap alatt kb. harmadjára átaludta az éjszakát, piros betűs ünnep;

- az albérletünkből egy köpésre lesz Fenyőgyöngye, mondjuk egy jó nagy köpésre;