A történet ott maradt félbe, hogy itt írtam néhány sort a még idei, megvalósításra váró terveimről. Ezek között szerepelt mindenféle távú, eltérő nehézségű futóverseny, amelyek teljesítése más-más cél szolgált / szolgált volna. A tervekről írtam, visszacsatolást már kevésbé adtam arról, hogy hogyan is sikerültek ezek, így most erről számolok be röviden, csupán kiragadva a leglényegesebb, maradandóbb momentumokat.

BM Országos Atlétika Bajnokság – 2019. szeptember 25.

Mint ahogyan korábban írtam, hirtelen felindulásból elkövetve beneveztem a BM szerveknek kiírt országos atlétika bajnokság 1500 méteres távjára, 35 év fölötti kategóriában. A megmérettetés sokkal jobban sikerült a vártnál, még úgyis, hogy nem sikerült elérnem a vágyott 5:55-ös időt. Az edzőmmel, Gabival úgy döntöttünk, hogy a versenyt egy szimpla feladatos edzésnek fogjuk fel, ezért ennek megfelelően nem is készültem rá külön, illetve rápihenést sem terveztünk be. A verseny előtt szűk három nappal még volt egy terepen megfutott, mindenféle combos feladatokkal tarkított 25 km-es edzésem, így nem sok esélyt jósoltam magamnak a „jól-szereplésre”, bármit is jelentsen ez. A pálya mellett eltöltött napban kétségtelenül az volt a legjobb, hogy megint találkozhattam korábbi csapattársaimmal (Gyebnár Évivel és Frankó Csillával), akikkel a tavalyi rendőr maraton Európa bajnokságon futottam együtt. Meg kellett állapítanom, hogy a békéscsabai különítmény vidám és összeszokott banda, irigykedtem is rájuk, hogy milyen sokan eljöttek képviselni a szervezeti egységüket, velük szemben én másodmagammal szinte csak árválkodtam. A megmérettetés előtt nagyon alaposan bemelegítettem kb. 45 perces időtartamban, tulajdonképpen azt lehet mondani, hogy soha ilyen szisztematikusan és akkurátusan nem melegítettem be még ennyire egyetlen verseny előtt sem. Furcsa mi, mindezt egy hat perces futásért?

Amikor beálltunk a rajtba az egyik mellettem álló versenytárs megszólított, hogy örül nagyon, hogy találkoztunk és hogy lelkes olvasója a blognak. Hát zavaromban majdnem dobtam egy hátast, mindig nagyon meg tudok ilyenkor lepődni, hogy milyen kicsi a világ és bevallom őszintén, mindig nagyon örülök, amikor tudatosul bennem, hogy vannak olvasóim. Váltottunk még pár szót, de a rajtpisztoly dördülése véget vetett a diskurzus folytatásának elvi lehetőségének. Gyebnár Évi (Békés MRFK) és Drótár Kati (Készenléti Rendőrség) fürge mozgással egyből az élre törtek, én ügyes helyezkedéssel gyorsan beálltam mögéjük, hátha tudom magam kicsit húzatni, bár tudtam, hogy abszolút más súlycsoportba tartozunk. A nyulaim viszonylag gyorsan „leszakítottak magukról” és onnantól egészen a célig hozzávetőlegesen minimálisan emelkedő pulzussal futottam be a 3. helyre. Nem volt semmi dráma, kiegyensúlyozott, fegyelmezett futás volt, a végén még fokozni is tudtam és ráadásképpen sikerült új maximum pulzust is mérnem. Nagyon boldog voltam a harmadik helynek, mivel „ultrás” révén nem igazán erősségem ez a rövid táv. Az eredményem 6:02:79 lett, így kicsúsztam a 4 perces tempóból kissé, biztosan mehetett volna jobban, ha frissebbek a lábaim.

Kilátás a dobogóról

Vadlán Ultra Trail 50 km-es táv – 2019. október 5.

Erre a versenyre sem görcsöltem rá különösebben, bár volt egy kép a fejemben hogy mit lenne ildomos elérnem (perc/km átlagban), de sajnos egy sérülés miatt a megmérettetést korábban befejezni kényszerültem. Balszerencse, egy lejtős részen figyelmetlen voltam, és ahogy verettem lefelé sikerült belelépnem egy gödörbe, így egy másodperc tizedrésze alatt alaposan meghúztam magam. Fel sem vetődött bennem a kiállás gondolata, bár a lábam erőteljesen fájt, óvatosan elkezdtem mozgatni, és noha kicsit bicegve is, de azért tudtam futni. A gond az volt, hogy a fájdalomérzet a futással egyre erősebb lett, amit próbáltam ugyan a következő frissítőponton elnyomni egy fájdalomcsillapítóval (nem követendő példa), így sem szűnt, ezért inkább 24. km-nél a feladás mellett döntöttem (ez a követendő példa), csak hogy ne legyen nagyobb baj belőle. Persze hogy csalódott voltam, azért jöttem, hogy fussak, meg hogy legyen végre egy jó hangulatban eltöltött, befejezett terepversenyem, de úgy látszott, mintha el lennék átkozva idén ezen a téren. Ugyanakkor nem engedtem meg annak luxusát, hogy elkenődjek emiatt, ez csak a hobbim, hál istennek nem ebből élek, találkoztam rengeteg remek emberrel, a hobbimnak szentelve a friss levegőn töltöttem pár órát és végső soron ma is tanultam valamit, szóval igen, a foglalkozás így is elérte a célját.

Intersport terepfutás – félmaratoni táv – 2019. október 26.

Ahogy közeledik a várva várt Firenze maraton egyre inkább bedurvulnak a feladatos edzéseim is, ennek köszönhetően pedig egyre gyorsabbá is válok. Azt kell, hogy mondjam, hogy csodálatos ezt a folyamatot megélni: hogyan lesz a csigatempóból valami egészen gyors, nyilván szigorúan magamhoz mérve. Kíváncsi voltam, hogy mindezek fényében mit hoz az Intersport terepfutás, ahol édesanyámmal együtt a félmaratoni távon indultam. Édesapám pedig, jó sportmenedzser lévén bevállalta, hogy fuvaroz minket a rajtba és miközben mi lelkesen futunk, ő lelkesen túrázik majd, így ugyan külön-külön, de mindannyian mozogunk egy jót ezen a verőfényes szombat délelőtt. Nagyon rég nem voltam BSI által szervezett versenyen, terepfutóversenyükön meg még soha, így szörnyen tartottam a tömegtől. És noha valóban rengeteg ember volt, szerencsére a versenyzők rajtoltatása a megfelelő rajtzónákból zökkenőmentesen ment. Az elsődleges célom az volt, hogy mindamellett, hogy vigyázok magamra, próbálok egy tempós futást összehozni, amolyan komfortzónán kívülit. Érdekes, mert a megszokott Hoka Challengerem helyett ezúttal a Salomon Speedcrossomra esett a választásom: az volt az ötletem, hogy talán stabilabbnak fogom magamat érezni ebben a cipőben, ezen a pályán. Lehet a cipőválasztás, vagy a „stabil csípő, stabil csípő” folyamatos mantrázása, vagy éppen a nagyobb fokú fókuszáltság, de sikerült végigfutnom a versenyt egyetlen rossz mozdulat nélkül, így óriási mosollyal az arcomon léptem át a célvonalat. A 228 női résztvevőből az előkelő 11.-et, a W35-ös kategóriában pedig a 4. helyet csíptem meg. Noha elfáradtam, mégsem nulláztam le magam (154-es átlagpulzussal teljesítettem a távot, ami azért alatta marad nekem a megszokott versenyen kifejtett átlagos intenzitásnak) így a következő hetekben normál mederben folytatódhatott az edzésmunka. És az milyen már, hogy anyukám kategóriájában a 3. helyezést érte el?

Elégedett érzéssel a célban

Anya, apa, lányuk (ritka családi pillanatok egyike <3) 

És hogy mi lesz a jövő héten? Firenze maraton! Egy éve nem futottam klasszikus maratoni távot, egészséges alázattal várom tehát a megmérettetést. Az elmúlt hetekben végzett edzések abszolút bizakodásra adnak okot, erősnek és lelkesnek érzem magam, jó lenne az a sub 3:30, de nyilván nem minden áron. Meglátjuk!

Pár hete felvetődött bennem, hogy idén – noha nem terveztem – benevezek a Budai Trailre. Szeretem ezt a versenyt, mert igazi népünnepély, valódi évzáró esemény, ahol az ember rég nem látott futóbarátokkal találkozhat. Amikor a Gabi tanítványaimnak fenntartott zártkörű csoportban közös diskurzust folytattunk, hogy ki fontolgatja a nevezést, illetve milyen távon indulna, Gabi jelezte, hogyha igazán bevállalós vagyok, akkor az S távra nevezek. Szóval igen, tudom, agyrém, de az S távon fogok indulni és remélhetőleg új maximum pulzust mérni december 15-én.

És ha már versenynevezésnél tartunk, a korábban is jelzettek szerint jövőre nem az UTH leghosszabb távján indulok, hanem ezúttal a Szentendre Trailre tettem le a voksom (fuckyeah).

Rövidhírek:

• A hatéves kislányom végigfutott 4 egész km-t a NATO futáson, szinte megállás nélkül.
• 10 év hosszútávfutás után jöttem rá, hogy ha hagyom, akkor jobban fáj, hát nem hagyom.
• Tegnap Normafán egy sífutó edző – látván a feladatos futásomat – be akart csábítani a sírolleres edzésükre, kár hogy a síeléshez még van is, a korcsolyához viszont egyáltalán nincs affinitásom. Talán egy következő életben.
• Egyre jobban megy a tudatos étkezés, a kajadobozolásban és a nem várt helyzetek kezelésében is egyre profibb vagyok.

Noha rövid bejegyzést terveztem, most mégis bő lére eresztettem, folyt. köv., Fruska

Aktuális kedvenc: Victoria sport capri, no meg az vadonat új Hoka Cliftonom