Autóval hajtok lefelé a törökbálinti lejtőn, a félig lehúzott ablakon beáramló szellő megsimogatja az arcomat. Ibrahim Maalouf, libanoni trombitás True sorry című száma szól. Tökéletes zenei aláfestés ehhez a pillanathoz. Nyári melankólia kerít hatalmába, a muzsika is masszívan táplálja ezt az érzést. Az Edvi Illés úthoz érve automatikusan nyúlok a szemellenzőhöz, de a nap már lemenőben van, nem süt a szemembe, a mozdulat így félúton értelmét veszti és önkéntelenül abbamarad. A szél tovább simogat, és akkor hirtelen eszembe jut, hogy közeleg a születésnapom. Persze, tulajdonképpen mindig közeleg, ha épp nem a napja van, de most már csak néhány nap. Megint sokat van „ok nélkül” gyomoridegem, próbálok többet aludni, ...

Úristen mennyit éltem az elmúlt három hétben. Ami a legjobb, hogy lezárult a gyerekeknél egy újabb tanév, tehát túl vagyunk az ilyenkor szokásos év végi témazáró dömpingen, a zongoravizsgákon, ilyen-olyan fellépéseken, bizonyítványosztáson. Egyébként olyan ügyesek a gyerekek, hogy az eredményeik által 10 centivel kb. magasabbnak érzem magam, mindig azt szoktam nekik mondani, hogy a boldogságtól szinte lebegek és a büszke anyai szívem csak úgy cikázik a teremben. Erre persze csillog a szemük az örömtől. Ami a másik legörvendetesebb esemény, hogy megvan a főtiszti rendfokozati vizsgám, emiatt is késtem kicsit a híradással, ugyanis múlt héten még gőzerővel készültem erre is, a munka és a családi teendők mellett. Voltam életemben ...

A Szentendre trail utáni héten a regenerációé volt a főszerep, az edzéstervemben mindösszesen négy edzés figyelt, ebből hármat meg is csináltam, a hosszabb hétvégi 16 km sajnos mindenféle programtorlódás miatt szégyenszemre elsikkadt. Izabel lányommal az akrobatikus rock & roll diákolimpián jártunk (a kisformációjukkal a korcsoportjukban a 7.-ek lettek), aztán másnap még az I. Nemzetközi Move Dance Contest-en is voltunk, ahol a „Star girls” csapattal a dobogó 3. fokára állhattak, az Aloha nagyformációjuk viszont kiérdemelte az aranyat. Így kontyokat gyártottam, levegőtlen lelátókon ücsörögtem és nagyon szurkoltam, hogy minden kislányka aznap a legjobbját tudja nyújtani, hogy mosolygós gyerekekként zárják a napjukat. A hajfánkos ...

És akkor – immáron öt órányi futás után – megszólalt a fülemben Chopin e-moll keringője, Arthur Rubinstein előadásában. Elmosolyodtam, nem először aznap, de talán a legőszintébben. Minden összeállt egy tökéletes egésszé erre a röpke 15 percre, amikor ripítelve ismételtem ezt a három perces remekművet. Tökéletes zenei aláfestés a Pap-rét utáni saras ereszkedéshez. A Szentendre trailen vagyok épp, határozottan nem az én napom a mai, de küzdök. Itt és most táncolva ugrándozok le a csúszós szerpentines ösvényen, előzgetve a sporttársakat, akik előzékenyen húzódnak félre az utamból. Esküszöm, ezért a negyed óráért minden kínlódás megérte. A lépteim súlytalanok, fürgék, a sár ellenére mégis stabilak. Rohadtul ...

Bezárkóztam az utóbbi időkben, de most már nagyon kikívánkoznék. Jót tenne, úgy érzem. Az esetek nagy részében fogalmam sincs, hogy mi a gond velem. Mindenki érzi ezt a káoszt, ami körülvesz minket, vagy csak engem roppantott meg? Az utóbbi időkben rájöttem, hogy kizárólag az egyszerű, egybites dolgok segítenek. Csendben lenni, egy könyvbe belefeledkezni, munka közben Chopin-t hallgatni, a természetet járni, este összebújni a gyerekekkel és beleszagolni az arcukba, ott ahol a haj vonala kezdődik. Értékes tartalmakat fogyasztani. A fejlődésre koncentrálni. Pár hónapja hazamentem Nyíregyházára, vonattal, mint régen annyiszor, egyetemista koromban. Amint kisétáltam a váróteremből, a szabad levegőre érve határozott szorítást éreztem a ...

A verseny 

Lefelé botladozok a lejtőn a sötétben. Egy napja és egy teljes éjjel úton vagyok, rögeszmésen keresem magamat a francia Alpokban. Az egész napos dehidratáltság miatt a vonásaim elgyötörtek, legalábbis valahogy így képzelem, tükörbe nem néztem már egy ideje. Nemrég hánytam egyet, végre kiokádtam magamból azt, ami nem volt odavaló. Újraindult a rendszer, de a biztonság kedvéért most inkább nem eszek, a maradék tizenpár kilométer megy majd saját zsíron is, nem kockáztatok, örülök, hogy több órás gyomorfájás után most nem fáj semmim. Maximum eléhezek, de azt elviselem, majd lassan megyek. Hirtelen felértékelődött az idén gondosan megnövelt zsírraktár készletem, bárki bármit is mondjon, van ennek előnye is ...

Az előzmények 

Amikor csőtörés után kinyitod a csapot, hiába várod a vízsugarat, először csak távoli morajlás jelzi, hogy valami történt, míg nem voltál odahaza. Aztán nagy robajjal pöfögve megérkezik a víz is, zavarosan, sárgásan. Ez a csap bennem a CCC után nem tört el, csak elzártam, kicsit olyan mintha „téliesítettem” volna, de most újra kinyitottam, hogy szabadon áramoljanak az emlékeim. Jó lett volna, ha egyből megírom a beszámolómat, de olyan sok teendő temetett maga alá, hogy nulla ihletem volt papírra vetni bármit is. Aztán felülkerekedett bennem a segítő szándék, a tapasztalatok átadásának fontossága, meg egyébként is olyan sokan kértétek, így nincs más hátra, mint visszaemlékezni 2023. szeptember 1-jére, a CCC ...

Rendszerint a gép előtt ülök a nevezés megnyitásának napján és az elsők között kattintom le a gondosan előre kiválasztott – a felkészültségemnek és aktuális ízlésemnek megfelelő – távot. Idén a négy korábban is meglévő verseny (Ultra-Trail Hungary – 111 km, Szentlászló Trail – 84 km, Szentedre Trail – 54 km, Visegrád Trail – 30 km) mellett két új táv (Twin Peaks Trail – 22 km, Vertical 500 – 2 km) is felkerült az étlapra, a programot tovább színesítő, gyerekeknek szóló kids-trail mellett. Tavaly sikeresen teljesítettem a 111 km-es leghosszabb távot: a hegyek megettek, kiköptek, elpusztultam, újjászülettem, mindeközben elképesztő csodákat éltem meg. Talán azt gondoltam, hogy egyszerűen ezt nincs hova fokozni, emiatt ...