2012. jún 26.

Háromcsúcs terepfutó zsembori a Zemplénben, te jönnél?

írta: Belus Tamás
Háromcsúcs terepfutó zsembori a Zemplénben, te jönnél?

Pár hete az egyik zempléni futásomon eszembe jutott, hogy milyen jó lenne kicsit jobban megismertetni a hegység déli részének szép futóútjait a környékbéli és a messzebb élő futótársakkal. A témáról írtam már itt néhány posztot, de egy dolog olvasni valamiről és más dolog futni is ott. Úgyhogy a környék egyik futó-apostolaként arra vállalkozok, hogy megszervezek még erre az évre egy ilyen összejövetelt.

651882.jpg

Erdőbénye a Rakottyással

Egy tuti. Nem verseny lenne, hanem laza, ismerkedős barátkozós futás, ahol együtt indulunk és együtt is érkezünk. A táv kb. 35 km lenne nagyjából 1200 méter szintemelkedéssel, de még nem jelöltem ki a végleges utat, az elmúlt hetekben pont ezen ügyködöm. Persze lenne 1-2 alternatív útvonal, hogy aki nem szeretne ennyit futni, az rövidebb úton is vissza érhessen. A Nagy-Rakottyásra, a Nagy-Korsósra és az erdőhorváti Szokolyára mindenképpen felvinném a társaságot (vagy ti engem, a Korsós elég meredek...) és olyan kellemes helyeken frissítenénk útközben mint a tállyai Hideg-Kút, a Dalosok-kútja vagy a Rókabérc Vadászház.

IMG_1139.jpg

A Dalosok-kútja egy téli futásomon

Szombat délelőtti érkezésre, délutáni futásra és esti bográcsos-boros programra gondoltam. A településen van egy olcsó turistaszálló és egy kis diáktábor is (2500-4000 Ft/éj/fő ha sokan vagyunk még olcsóbb), ahová meg tudnám szervezni a szállásokat, de ha valaki családi programmal is összekötné a dolgot, azoknak 3 csillagos szálloda és jó panziók is vannak szép számmal.

IMG_1866.JPG

Jóska és Sanyi halászleve

A vidék, a falu, a hegyek csodálatosak és Kerékgyártó Jóska halászleve és aszúja, vagy Piroska néni krumplilángosa garancia az elégetett kalóriák gyors pótlására.  Ha tetszik az ötlet és szívesen részt vennél rajta, akkor írd meg itt. Szerintetek mikor lenne az ideális időpont? Augusztus végén még az őszi versenyek előtt? Vagy csak ősszel mondjuk a Spar és a Balaton Félmaraton között? Az útvonallal kapcsolatban is szívesen veszem a tanácsokat.

Kommentre fel!

Szólj hozzá

zemplén erdőbénye hosszúfutás rókabérc dalosok kútja hideg kút Háromcsúcs