A sztori ott maradt abba, hogy a legkisebb gyerkőc elmúlt 5 hónapos, én meg már javában futogatok. Azt kell, hogy mondjam, hogy eléggé kezdtek összeállni a dolgok újra. Még mindig elég "nagydarab" vagyok (nyilván magamhoz képest), de emellett valahogy erős is, a tempóm se olyan rossz már! Szóval határozottan alakulgatnak a dolgok. A 0-24-ig tartó anya-műszak két gyerek mellett azért még sokszor megvisel, de hál' Istennek segítség is akad: drága anyósom jön kéthetente 2-3 napra, anyukám meg tömbösítve segít rajtam, ha ideje engedi. Marcsihoz (aki Izabelre és most már Mirkóra vigyáz 3 hónapos kora óta a randiesték alatt) is lemegyünk heti egyszer, így szép lassan kialakult az a rendszer, amire vágytam. Kedden és pénteken tempósabb edzéseim vannak, a csütörtöki nap laza, általában szombaton van a hosszú, vasárnap meg valami regeneráló, erősítéssel, nyújtással. 

Az ünnepeket kivételesen itthon, Budán töltöttük a gyerekekkel és Manyival, de a karácsony elmúltával lementünk anyuékhoz a Zemplénbe. Már évek óta töltünk ott rövidebb-hosszabb időszakot az ünnepek környékén, és mióta a gyerekek megvannak, a szilveszterre is maradni szoktunk. A futás szempontjából is felüdülés egy kicsit máshol lenni. A terepet ismerem, így tudom merre érdemes menni, csak a kutyáktól fosok mindig, ezért kutyariasztóval és paprikasprayvel felszerelkezve róttam a köröket. A testvérem is általában becsatlakozik egy rövidebb-hosszabb távra, és ha épp nem terhes voltam, akkor elmentünk egy-egy nagy karikára együtt. Így volt ez idén is! Tomi kitalálta, hogy fussuk meg a Regéc - Telkibánya - Regéc útvonalat, mert az nekünk jó lesz, pláne -7 fokban. Odafelé a zöld jelzésen mentünk, visszafelé Telkibányáról pedig javarészt jelzetlen úton a Gönci patak völgyén keresztül. Sikerült is abszolválni a szülés utáni eddigi leghosszabb futásomat (30 km, 950m + szintemelkedés). Befagyott a seggünk, de legalább volt időnk egy kicsit beszélgetni az élet nagy dolgairól. 

Aztán jött a január, és egy szokásosnak mondható rohanós nap során az állandó kapkodásnak köszönhetően bazi nagy erővel belerúgtam az ágyba. Fájni eléggé fájt, megnéztem, nem vérzett, ez van, ment tovább a nap. Estére aztán belilult, és gondoltam is, hogy ajjajj, ebből most egy pár napig biztos nem lesz futás. Szerencsére rábeszéltek, hogy azért nézessem meg mihamarabb a balesetin, hogy nem-e történt valami komolyabb. Két nap múlva el is mentem az V. kerületi Belváros-Lipótváros Egészségügyi Szolgálatához, ahová az V. kerületi háziorvosomnak hála járhatok, annak ellenére hogy a XII. kerületben lakunk. Szeretem ezt a helyet, mert meglepően flottul mennek a dolgok, és mindössze 50 perc leforgása alatt már a kezemben volt a cédére kiírt röntgenfelvétel, miszerint a bal láb kisujja spiráltörést szenvedett. A doktornő szerint ez legalább 2 hónap kihagyást von majd maga után, és a biztonság kedvéért átirányított a János kórház traumára, hogy ott is vessenek  egy pillantást a leletre és döntsenek afelől, hogy hogy kellene rögzíteni, kell-e műteni (letört egy 2 mm-es darab is). 

Útban a kórházba a villamoson már a könnyeimmel küszködtem, épp nemrég kezdtem újra jól érezni magam futás közben, és most megint meszeltek egy ilyen otthoni baleset miatt, ez a ki@aszást. :-( A traumán aztán az orvos miután megnézte a röntgent rögzítést javasolt, aztán tekintettel arra, hogy nem volt elmozdulás, szerinte elegendő lehet 3 hét kihagyás is, fokozatos terheléssel. Na ez már nem hangzott olyan drámaian, meg is nyugodtam és bele is törődtem a megváltoztathatatlanba. 

És hogy hogy hozhatom ki a maximumot a helyzetből? Hát majd erősítek, tekerek a spinneren, meg nyújtok, azt törött ujjal is lehet. :-) Szóval #töröttujjalisgyúrok.

Ma ötödik napja nem futottam, és a depressziómat elfojtottam egy kis terápiás célú vásárlással, ideig-óráig volt is némi hatása. Végre eljutottam megnézni a Star Wars-t is! Azt tudni kell, hogy a férjem teljesen steril még Star-Wars-ügyileg, ugyanis egy részt sem látott még soha (és ilyen tényleg van kéremszépen). Az elején mennek a feliratok, hogy mi az alapsztori, majd miután elkezdődött a film, a férjem odasusogja, hogy ebből most aztán semmit sem értett. Milyen lehetett felnőni Han Solo - Luke - Leia nélkül??? Én még a barbimmal is lúkosat játszottam bakker! Gyermekkorom legnagyobb hősei, még a Sat1-ről vettük fel az epizód 4-5-6-ot, és kivülről tudtuk a három filmet, németül! Yoda nagymonológja a Jedi visszatérből talán még most is menne! :-)