A gyakorló anyukák közül már olyan sokan érdeklődtek afelől, hogy hogyan is lehet minőségi - és egy picit mennyiségi - edzésmunkát belecsempészni a dolgos mindennapokba, úgyhogy azt hiszem megér egy bejegyzést a téma. Amit felvázolok, az a mi családi rutinunkba tökéletesen illeszkedik, de hosszú idő volt, mire kitapasztaltuk, hogy mi az, ami számunkra optimális. 

Aki már követ egy ideje, az bizonyára tudja, hogy van egy két és fél meg egy négy és félévesem, akik bölcsibe / oviba járnak, egy férjem, egy komplett háztartásunk, és egy napi 8 órás munkám. Emellett próbálok összehozni (jelenleg) heti 7 óra futást, fél óra nyújtást, és ha megy, akkor ráadásként 1 óra erősítést. Senkit sem áltatok azzal, hogy ez egyszerű, mert ...

Már régóta szerettem volna írni egy értékelőt a tavalyi évről, de egészen idáig nem sikerült időt szakítani rá: decemberben vagy otthon pörögtem a családom körül, vagy a munkahelyen húztam az igát, és a karácsony előtti teendők is rendesen megterheltek. Aztán egyszer csak eljött a várva-várt karácsony, ami nálunk mindig nagy csinnadrattával jár. Egyfelől a kicsi gyerekeink életkorukból fakadóan nagy rajongói ennek az ünnepnek, mi pedig komoly gasztronómiai köröket futunk a párommal (műgonddal megkomponált menüsor, hozzá illő borválogatásokkal, és  fejedelmi pezsgőkkel. Idén sem volt ez másként, csak megfejeltük azzal, hogy a szüleim és anyósom is nálunk töltötték a Szentestét, így aztán tényleg volt mi után nézni.

Mint ahogyan azt sokan tudjátok, még számomra is szokatlan megmérettetésre készültem múlt hét szombaton: 87.66 km lefutásárára vállalkoztam, 3205 méter pozitív szintemelkedéssel. Számtalan terepmaraton és 55 km körüli távok lefutása után, a nyáron hirtelen magától értetődőnek tűnt, hogy elébe megyek ennek a kihívásnak, így mire felocsúdtam, már be is neveztem a Piros 85 terepfutás versenyszámára. Kellően meg voltam illetődve már ettől a ténytől hetekig, de nem aggódtam, hiszen tudtam, hogy Gabi, az edzőm majd gondoskodik arról, hogy fizikailag kellően felkészült legyek a megmérettetésre. Legalábbis ami a dolog fizikai részét illeti. Akkor még nem tudtam azonban, hogy mind az augusztus, mind pedig a szeptember – október ...

Azt hiszem írtam korábban, hogy kettesben, a párommal egy floridai kirándulást terveztünk be október elejére. Az út miatt ugrott a lengyel Lemko Maraton-i nevezésem, amit egy kicsit bántam, de aztán már annyira nem is. Az ok, amiért utaztunk, hogy a kedvesem bakancslistáján szerepelt, hogy lássa élőben az amerikai focista Tom Brady-t játszani, és mivel a legenda a következő szezonban visszavonulni látszik, ezért most még adódott egy utolsó lehetőség, hogy kipipálja ezt a tételt a listáján.

A nyáron sokat latolgattuk, hogy melyik meccsidőpontra bökjünk rá. Foxborough-i csapat lévén (New England Patriots) adódott a magától értetődő dolog, hogy Bostonba menjünk, és otthon nézzük meg őket. Én, aki még korábban vérbeli urbanistaként ...

Azt hiszem, kezdek belejönni a versenyzésbe mostanában. Míg korábban csak évente négy-öt rendezvényre mentem el maximum, mostanában azt a hatást keltem, mintha versenyről-versenyre járnék, kis túlzással. Az ok az, hogy egész egyszerűen lusta kis motiválatlan dög vagyok, csak úgy edzésképpen sokszor nincs kedvem „kicsinálni magam”, ez jóval egyszerűbben megy egy versenyszituációban. Ott azért mégis csak bennem van, hogy bizonyítsak, ha magamnak nem is, legalább Gabinak, az edzőmnek, meg a családnak, hogy lássák, hogy nem véletlenül űzöm ezt a sportot. És közben meg folyamatosan keresem magam a futásban, de egyre inkább úgy látszik, hogy ez az évem az igazi motiváció hiányáról szól. Pedig most nagyon jól vagyok, sőt! Ma jutott ...

A történetet ott fejeztem be, hogy sikeresen végigmentem a június eleji Szentendre Trailen, aztán egy időre kicsit kivontam magam a közösségi oldalakról. Illetve mondjuk azt, hogy nem voltam valami aktív, ez így jobban helyt álló kifejezés. Egyébként sem vagyok az a típus, aki minden nap posztol valami szépen megkomponált történést, valami gondosan kiválasztott szűrővel, mert minek is, és mégis kit is áltatnék vele, plusz hamis képet is adnék az életemről, amit igazán nem akarok. Jöttek sorban a nagyon megfeszített, szabadság előtti dolgos hétköznapok, topogtam a mókuskeréken, és kivártam, hogy mikor szállhatok le végre. Aztán az ölembe esett három és fél hét Kánaán, amit a férjemmel és gyerkőcökkel tölthettem, és még a ...

A megszokottól eltérően nem egyből a verseny után írom ezt a beszámolót, hanem hagytam kicsit kavarogni a gondolataimat. Mivel könnyen lehet, hogy valaki nem hallott még rólam, így leírok előjáróban pár dolgot a felkészülésről. 

A felkészülés

Tavaly az októberi Budapest maratoni futásom után a kaland ismét terepen folytatódott (ahol azért már azt hiszem egy kicsit otthonosabban mozgok), és megkezdtem a felkészülést a 2017. évi Mátrabérc Trailre, ami az első féléves célversenyem lett volna. A tréning részeként tavaly év végén részt vettem a Budai Trail L távú versenyén, ez év márciusában pedig a Vértes Terepmaratonon "vitézkedtem". Aztán miután a Mátrabérc Trail-t elhalasztották és az új időpont nem volt ...

Bevallom őszintén, már nagyon vártam ezt a megmérettetést, ennek két oka volt. Az egyik az, hogy a Mátrabérc Trail elhalasztása miatt olyan szintű versenyéhségem volt már, hogy egyszerűen alig bírtam magammal az utóbbi időben, kellett valami, ami ezt az igényt kielégítse. A másik pedig az, hogy számomra a 15 km teljesen idegen és szokatlan táv, versenyen nem is tudom mikor indultam ilyen „rövid távon”, azaz de: kábé soha. Mivel a Szentendre Trail 2 hét múlva rá esedékes, ezért – edzői engedéllyel – „csak” a 15 km-es távra tettem le a voksom. De hogy hogyan is kell egy ilyen távot megközelíteni, hogy versenyszituációban mi lehet a megfelelő tempó / erőbeosztás, arról – személyes tapasztalat híján – fogalmam sem volt. Így, ...