Lassan egy egész hét telt el a maraton óta, de úgy éreztem, most inkább kivárok az élmények megírásával: ennek legfőbb oka, hogy elég megviselt voltam a verseny után, mind fizikailag, mind pedig mentálisan, és első felindulásban nem szerettem volna olyan érzéseket papírra vetni, amelyeknek a helytállóságát a későbbiekben megkérdőjelezek.

Az előzményekről elég sokat írtam idén, ezért csak zanzásítva térek ki a leglényegesebb tényezőkre. Ha esetleg valaki nem tudná, azért választottam a Szeged Maratont, mert ez volt az egyik kijelölt válogatóverseny az októberi, dublini Rendőr Maraton Európa Bajnokságra, amire még év elején beadtam a nevezésemet. A szegedi megmérettetés mellett volt még egy-két korábbi, hűvösebb időben ...

EGYSZER AZ ÉLETBEN

Egyszer az életben összejöhetne végre…Most szar volt, de igazából jó lett volna, csak eltévedtem, meg megütött a meleg, a gyomrom is szarakodott, meg amúgy is, a Vénusz most nem úgy áll a Marshoz képest, nem is kellett volna elmenni, szar volt az egész. De majd legközelebb… Legközelebb minden jó lesz. Majd nem kell kiállni percenként trónolni, mert rendesen fogok enni. Nem túl sokat, de nem is keveset, előre kiszámolok majd mindent faszántosan. Meg iszom! És nem csak vizet ám! Isot is, és nem akkor először! Ki fogom próbálni előtte edzésen! Apropó edzés. Edzeni is fogok egy csomót, meg bejárom az útvonalat, tanulom a jelzéseket, nem hulla fáradtan állok majd a rajthoz, és nem futom majd el az elejét. Legközelebb ...

Az elmúlt két hetem a fókusz teljes hiányával és dühös zenehallgatásokkal telt. Annyi munkám volt, hogy ki sem látszottam belőle, és bár a múlt hetemet rendesen végigedzettem, ez a hét nem lett valami fényes - bár nem is kellett annak lennie, hiszen az igazán kiérdemelt pihenőnapjaimat töltöttem (csak összességében nem volt végülis valami pihentető).

Na de kanyarodjunk vissza a múlt hétre: hétfőn és kedden csak kétszer 5 km laza átmozgatás várt, mert szerdán hivatalos voltam a BM Terepfutó Országos Bajnokságra, ahol az ORFK három fős lánycsapatában, a II. korosztályban (30-40 évesek között) versenyeztem. Ultrásként mindig nagyon viccesek ezek az események, amikor is 3 kilométereket kell "sprintelni", na de legalább terep, meg ...

A múlt hetem klasszul sikerült, bár nem kicsit volt tömény, ezért nemcsak fizikailag, hanem pszichésen is megterhelő volt. :-) 

Hétfőre egy laza 12 km várt, benne egy 6 km-es iramjátékos futással. Ez az edzéstípus hivatalosan a kedvencemmé vált idén: 3 km bemelegítés után csak úgy pörögtek a lábaim, a tüdőmet is buzgón köpdöstem kifelé. Nem voltam nagyon motivált, mikor belecsaptam, de aztán iszonyatosan élvezni kezdtem, és végül teljesen kipurcanva értem haza. Egy ilyen intenzív edzés elmaradhatatlan része az alapos nyújtás, így 20 percet még jógáztam, majd elégedetten estem össze. Összességében a 12 km cirka 300 méter szinttel lement 5:25-ös átlaggal, ami azért magamhoz képest igencsak combos, kezdenek szépen lassan beérni ...

A múlt heti regeneráló hetet magam mögött hagyva kicsit intenzívebb hetet tudhattam magamévá. A hét elején még azt éreztem, hogy tele vagyok energiával, aztán a lelkesedés péntekre jelentős mértékben csökkent, köszönhető ez a sok-sok munkának, egyéb tennivalónak, és a tetemes alvás-deficitnek, amit sikerült péntekre összehoznom.

Húsvét hétfőre egy 14 km-es edzést írt elő Gabi, az edzőm , amit alapvetően klasszul sikerült is megcsinálni. 8 km laza futást követően volt benne 20 x 100 méter dombra sprint, ahol a pihenés a visszakocogás, majd pár kilométer levezetés jött. A dombra sprinteket jellemzően két helyszínen csinálom, attól függően mennyire érzem magam kraftosnak: ha érzek magamban kellő affinitást, akkor a Rácz ...

Korábban írtam arról, hogy az eredeti célversenyemet lemondani kényszerültem, mivel helyette a Szeged Maratonon veszek részt. Bár a szívem hetekig vérzett miatta, de mégis magától értetődőnek tűnt a csere: neveztem a Rendőr Maraton Európa Bajnokságra, és a Szeged Maraton az egyik válogatóverseny az eseményre. Aki ismer, az tudja, hogy nem vagyok egy nagy aszfaltfutó, így sok a kérdőjel bennem, de mégis úgy érzem, hogy ezt itt most meg kell próbálni. Másfél éve volt az utolsó aszfalt maratonos próbálkozásom (Budapest Maraton, 2016, 3:31:17) . Az odáig vezető több hónapos felkészülési időszak küzdelmes volt, teljesen más jellegű feladatos futásokat végeztetett velem Gabi, az edzőm . Terepes lévén ezek igazán nagy kihívásokat ...

Beszámolót írni a verseny másnapján a legjobb. Az élmények még kellően frissek, de pont elég idő telt már el ahhoz, hogy tisztuljanak az adrenalin okozta torzulások. Na erről már lemaradtam sajnos, de annyi baj legyen, ez a verseny úgyis olyan rövid volt…De ahogy szoktam, visszalépek kettőt hármat, hogy jobban megértsétek miért úgy ment ez most, ahogy…
Barát Gabival , az edzőmmel már tavaly év végén egyeztettünk az idei versenyekről. Én azt kértem, hogy a tavaszi célverseny előtt (ez most is az UTH) a Bükki Hardra, a VTM ultrára és a Mátrabérc Trailre is nevezhessek. A Hardra áldását is adta a főni, de a VTM-en és a Mátrában is csupán a legrövidebb táv fért bele Gabi alapozó-gyorsító-formaidőzítő terveibe. Mivel sokkal jobban ...

Ott kezdeném, hogy a testvérem, Belus Tamás hosszas unszolásomnak hála, több éves kihagyást követően újra szerzőtársként fog írni az eredetileg is közös felületünkön, így köszöntse mindenki kitörő örömmel a visszatérését a blogra. Tomi nemcsak kiváló futó, de még írói vénája is van. Nyilván elfogult vagyok az érdemei kapcsán, de most hogy kellő terhet pakoltam rá – mielőtt még összeroppanna az elvárások súlya alatt – vissza is kanyarodok az eredeti témámhoz.

Az elmúlt három hónapban nem sokat írtam, pedig tényleg lett volna miről. Nagyon sokat edzettem, aztán volt egy kisebb boka sérülésem, amitől szabályosan pánikba estem – tekintettel arra, hogy még sosem volt semmilyen sérülésem –, de leginkább a ...