Krk (2018. augusztus)

Ma is élénken él bennem az a perc, amikor korán reggel a keskeny sziklás ösvényen futok felfelé, balomon a tenger és a szakadék, jobbomon pedig az egyre gyérülő, el-eltünedező növényzet. Noha csak a pékségbe terveztem elkocogni, hogy az otthon maradt, még alvó családtagoknak vételezzek friss péksüteményt, mégis a terepen kötöttem ki az aszfaltos cipőmben. Az ösvény egyre inkább kikanyarog a szakadék szélére, én meg egyszer csak megtorpanok. A terepfutó, akinek tériszonya van. Próbálom lecsillapítani, de talán inkább elfojtani a szívem izgatott, rémült dobogását és megküzdök azzal az érzéssel, hogy amilyen terveim vannak a jövőben (néhány, magas hegyi verseny abszolválása), igazán elvárás az, hogy ne ...

„Ácsorog, eltéved, telefonálgat. Ez az Tomi, nyomjad!” (Neubrandt József)

Úgy tűnik ez a védjegyem a Hardon. Tavaly Noszvajba mentem le Felsőtárkány helyett, idén kétszer is megmásztam az Istállós-kőt. De volt egy nagy különbség. A tavalyi bakim a verseny legvégén történt, gyakorlatilag az utolsó helyen, ahol el lehetett kavarni. Az idei viszont a 66 km-es verseny elején, úgyhogy volt bőven idő megrágni és lenyelni a sz@rt, és újra elkezdeni rendesen csinálni azt, amiért jöttem. Futni.

Nagyon szeretem ezt a versenyt. A pályát, a Bükköt, Imarót és az egész szívvel lélekkel dolgozó csapatot. Látszik, hogy akik szervezik, egy térképpel, egy iránytűvel meg egy pár tornacipővel kezdték a futást. És ez jó. (nem mintha nem ...

(08. 30. csütörtök., hajnal 01.30) (110 km, valahol Bellevue és Les Houches között) Megálltam a sötétben és vártam. Pár perce már csak pislákolt a fejlámpám, csak egy halvány foltban világította meg a ködöt és az egyre ritkuló kilégzéseimet, aztán már azt sem. Igazából nem bántam, hogy meg kell állnom, mert az izmaim kezdtek már nem engedelmeskedni a parancsoknak. Abban az állapotban voltam, amikor megy még a futás, de a fáradtság miatt már a legkisebb gond is kizökkent. Sőt, titkon már várod is azokat a bajokat, hogy kizökkenhess. Szóval álltam a sötétben és vártam, hogy valaki utolérjen. Egy okos, fókuszált rutinos futó, akinek nem merült le a fejlámpája az Alpok közepén, éjszaka, a ködben, két órával a cél előtt. Vagy ha ...

Bevallom, hogy a születésnapom környékén mindig kicsit nosztalgikussá válok. Idén lettem 37 éves, aminek maximum csak azért van jelentősége, mert 40 évesen UTMB -t szeretnék csinálni. A majd' 170 km-es, 10.000 méter pozitív szintkülönbségű verseny teljesítése a Mont Blanc körül afféle régi álom, amit lehet, hogy kissé túldimenzionálok, de azt érzem, hogy muszáj lesz egyszer az életben ezt a kihívást is kipipálnom. És arra gondoltam, hogy klassz dolog lenne, ha az idő kíméletlen múlásának ellenpontjaként kitűzném ezt magamnak célul, hogy bebizonyítsam, hogy negyvenévesen korántsem kell magamat "elföldelnem", hanem ezt így is lehet. Amikor elkezdtem a hosszútávfutást, Kovács Imre "Imo" mentoromtól kaptam egy Chamonix kulcstartót, ...

Lassan egy egész hét telt el a maraton óta, de úgy éreztem, most inkább kivárok az élmények megírásával: ennek legfőbb oka, hogy elég megviselt voltam a verseny után, mind fizikailag, mind pedig mentálisan, és első felindulásban nem szerettem volna olyan érzéseket papírra vetni, amelyeknek a helytállóságát a későbbiekben megkérdőjelezek.

Az előzményekről elég sokat írtam idén, ezért csak zanzásítva térek ki a leglényegesebb tényezőkre. Ha esetleg valaki nem tudná, azért választottam a Szeged Maratont, mert ez volt az egyik kijelölt válogatóverseny az októberi, dublini Rendőr Maraton Európa Bajnokságra, amire még év elején beadtam a nevezésemet. A szegedi megmérettetés mellett volt még egy-két korábbi, hűvösebb időben ...

EGYSZER AZ ÉLETBEN

Egyszer az életben összejöhetne végre…Most szar volt, de igazából jó lett volna, csak eltévedtem, meg megütött a meleg, a gyomrom is szarakodott, meg amúgy is, a Vénusz most nem úgy áll a Marshoz képest, nem is kellett volna elmenni, szar volt az egész. De majd legközelebb… Legközelebb minden jó lesz. Majd nem kell kiállni percenként trónolni, mert rendesen fogok enni. Nem túl sokat, de nem is keveset, előre kiszámolok majd mindent faszántosan. Meg iszom! És nem csak vizet ám! Isot is, és nem akkor először! Ki fogom próbálni előtte edzésen! Apropó edzés. Edzeni is fogok egy csomót, meg bejárom az útvonalat, tanulom a jelzéseket, nem hulla fáradtan állok majd a rajthoz, és nem futom majd el az elejét. Legközelebb ...

Az elmúlt két hetem a fókusz teljes hiányával és dühös zenehallgatásokkal telt. Annyi munkám volt, hogy ki sem látszottam belőle, és bár a múlt hetemet rendesen végigedzettem, ez a hét nem lett valami fényes - bár nem is kellett annak lennie, hiszen az igazán kiérdemelt pihenőnapjaimat töltöttem (csak összességében nem volt végülis valami pihentető).

Na de kanyarodjunk vissza a múlt hétre: hétfőn és kedden csak kétszer 5 km laza átmozgatás várt, mert szerdán hivatalos voltam a BM Terepfutó Országos Bajnokságra, ahol az ORFK három fős lánycsapatában, a II. korosztályban (30-40 évesek között) versenyeztem. Ultrásként mindig nagyon viccesek ezek az események, amikor is 3 kilométereket kell "sprintelni", na de legalább terep, meg ...

A múlt hetem klasszul sikerült, bár nem kicsit volt tömény, ezért nemcsak fizikailag, hanem pszichésen is megterhelő volt. :-) 

Hétfőre egy laza 12 km várt, benne egy 6 km-es iramjátékos futással. Ez az edzéstípus hivatalosan a kedvencemmé vált idén: 3 km bemelegítés után csak úgy pörögtek a lábaim, a tüdőmet is buzgón köpdöstem kifelé. Nem voltam nagyon motivált, mikor belecsaptam, de aztán iszonyatosan élvezni kezdtem, és végül teljesen kipurcanva értem haza. Egy ilyen intenzív edzés elmaradhatatlan része az alapos nyújtás, így 20 percet még jógáztam, majd elégedetten estem össze. Összességében a 12 km cirka 300 méter szinttel lement 5:25-ös átlaggal, ami azért magamhoz képest igencsak combos, kezdenek szépen lassan beérni ...