Takaros település, 2000 természetbarát, kemény terep, de annál kedvesebb szervezők – a déli Bükkben lévő Less Nándor emléktúra 26 km-es terepversenye tökéletes választás volt a hétvégére.

Hű ez jó volt – jövőre is jövünk - állapodtunk meg Futrinkás futótársaimmal, Ágival és Gyurival a Cserépfalutól hazafelé tartó úton. Pedig alig több mint egy hete még a naptárunkban sem volt a verseny. Aztán jött egy e-mail Ágitól, aki felvetette a dolgot. Én pár éve Lizával a 35-ös kört végigtúráztam itt, és akkor is nagyon jól éreztem magamat, hiszen Cserépfalu igazán helyes kis falu, Sütő Laci csapata pedig valóban nagyon lelkes. A Bükk? Hát az meg a Bükk. Meseszép és vadregényes –ahogy korábbi Bükk Hegyi Maratonos bejegyzésemben írtam: nekem a Zemplén a nagy szerelem, de a szüzességemet a Bükkben vesztettem el… Ezt pedig nem felejti el egykönnyen az ember.

Szóval Ági e-mailje után rá is néztem a szervezők honlapjára, ahol örömmel láttam milyen sok az előnevezett, persze elsősorban a túrákra, de a 65 km-es és a 26-os terepfutásra is gyűltek a jelentkezők, úgyhogy az olcsónak azért nem nevezhető 5000 Ft-os nevezési díjat azon melegében be is fizettem és már írtam is a választ Gyuriéknak, hogy ne tökö… szóval nevezzenek be ők is. Szentpéteri doktornő persze a 65 kilire nevezett (durva vagy Gabi, de tényleg), de mi hárman csak a 26-ost mertük bevállalni így egy héttel a maraton után.

Szendvicsezés Gyurival a rajt előtt...

Mivel Cserépfalu csak szűk másfél óra Nyíregyházától, ezért elég volt fél hétkor indulni, így is kényelmesen és időben érkeztünk. Szerintem a jó verseny egyik alapja amúgy is a korai érkezés. Visszagondolva szinte minden igazán jól sikerült versenyem előtt volt időm rendesen körülnézni, enni-inni, melegíteni, krémezni, öltözéken filózni, taktikát csiszolni, térképet böngészni, bla bla bla. Egy óra most is elég volt az egész procedúrára, úgyhogy mindhárman felkészülten és tele erővel (muhhaha) vártuk a rajtot. Ráadásul az időben érkezésnek köszönhetően a 65 kilométeresek rajtját is láttuk, és tudtunk pár jó szót szólni a kemény vádlijú, elszánt arcú mezőnyhöz, köztük Gabihoz. Rövid tépelődés után Gyuri és én is rövidnadrágban rajtoltunk (a 11 fok elég hűvös volt még reggel de azért egy kis melegedésre számítottunk) de hosszú ujjú felsőben és egyikünk sem vitt hátizsákot, vagy kulacsot - úgyis 4 kilométerenként lesz a frissítés. Én két Aptonia Food energia gélt is vittem magammal, egyet Oszla utánra, egyet pedig az Ódorvári emelkedő utánra terveztem (be is tartottam). Egy órával a start előtt még egy szendvicset is benyomtam (elfelejtettem az odaúton megenni) de nem lett belőle gond. Sőt , lehet ettől mentem ennyire :-).  Mi kilenckor indultunk, a versenyközponttól Sütő Laci felvezetésével kocogtunk el a 200 méterre lévő rajtig, majd Laci búgó hangjára elstartolt a mezőny. 

Az utolsó simítások...

Gyuriékkal még az odaúton megbeszéltük, hogy mivel egész szépen alakultak az őszi eredményeim és jó erőben is érzem magam, ezért én megpróbálok elmenni az elején az élbollyal és igyekszem valamelyik jobb helyezést elcsípni, ők pedig mennek a saját tempójukban.  Ági még bíztatott egy kicsit a start előtt pár másodperccel (köszi Ági!),  és hamarosan el is váltunk egymástól.

A tempót már a rajttól az MVSI fiatal tehetsége, az idei U23-as női félmaratoni bajnok, Papp Csilla diktálta, amit még hárman négyen próbáltak tartani. Az már itt látszott, hogy ez az iram túl erős nekem, azért próbáltam nem nagyon lemaradni, és a közvetlenül utánuk követő pár futós csoporttal igyekeztem tartani a lépést. Az első 10 km-en 3 kisebb, de annál keményebb emelkedő és szűk, sűrűn benőtt csalitos ösvények nehezítették a futók dolgát, de legalább a szalagos jelölések abszolút követhetőek voltak. A túrázók közül sokan ekkor már órák óta a pályán voltak, így majdnem mindig láttunk magunk előtt egy-egy csoportot, ami a navigálásnál szintén nagy segítség volt. A Setét-völgy bozótos ösvényei, a rövid Cserépváraljai szakasz és a Mangó-tető megmászása után következett az első ellenőrző pont a Kaptárköveknél (5km). Itt még együtt futottam két sráccal, őket a Felső-szoros köves patakmedrében hagytam el. Nagyon jól ment a futás, talán itt ment a legjobban az egész versenyen. A nehéz terep a legtöbb futótársamhoz képest előny szokott lenni nekem, mondjuk ennek elég prózai oka van: hétvégeken a Zemplénben legtöbbször nehéz, köves részeken futok sok rövid, de kemény emelkedővel  - szóval feküdt nekem a pálya, és az elmúlt 3-4 hónap edzései is inkább ezekre a távokra készítettek fel, mint a maratonokra. Ráadásul most először a verseny elejétől kezdve valóban VERSENYEZTEM, nem csak magamat és a terepet, de a többieket is le szerettem volna győzni, és ez a borzongató új érzés óriási tartalékokat szabadított fel bennem.

Fel-fel nomádok!

A következő ellenőrző pontra (Dobi-rét) elmaradt mögöttem az eddig velem futó két srác, és a jobban belátható szakaszokon a 3. és 4. helyezett futókat is meg-meg láttam, és az idei Ironman Finisher pólóban futó üldözőm sem szakadt le nagyon, úgyhogy nem lazsálhattam, tovább tartottam az 5:00-5:30-as tempót. Nagyon szép szálerdőben, meredek hegyoldalak szélein, majd a Hideg-kút lapos dimbes-dombos mezőin kanyargott az utunk, és az Ökörütő-völgy bokatörő lejtőjén megérkeztünk a Hór-völgybe, ahol a  túrázó csapatok sűrű erdején át végre újra megpillantottam a Csilla után következő hármas bolyt. Szuperül futható, széles makadám út kanyargott enyhén emelkedve észak felé majd három kilométeren át – remek hely ez az üldözésre, ezért egy picit tovább növeltem a tempót. A harmadik ellenőrző ponton (Oszla) be kellett futnunk a tájházhoz, így az előttem futók láthatták, hogy egyre közelebb érek hozzájuk. Az útvonal legkeményebb részéhez, az Ódorvári emelkedőhöz már együtt értem velük, a kemény kaptatón pedig egyikük le is maradozott. („Öregember nem gyorsvonat”). A hegy utolsó métereire elfogyott a levegőm, az élboly itt hagyott el végérvényesen. Az Ódori ellenőrző pont utáni lejtőn már hiába vágtattam, ahogy bírtam, nem volt esélyem befogni őket.

Ökörütő-völgy

A „verseny” igazából nekem idáig tartott, légüres térben egyszerűen képtelen vagyok maximumot futni. Tudtam, hogy ettől jobb pozícióm már nem lesz, és hogy két üldözőm sem fog már beérni. De nem voltam túl fáradt, a terep sem volt nehéz, szuper volt az idő (ááá tényleg, hihetetlen jó volt az időjárás, nap csak a legvégén sütött, se eső, se szél – mákunk volt) úgyhogy igazi örömfutás volt a vége – leszámítva persze a rohadt Nyomó-hegyet a köcsög kidőlt fáival!!! ÁÁÁ de egy utálatos dolog a táv végére egy ilyen hegyet betenni. De sebaj – ez az egyik védjegye ezeknek az útvonalaknak. Kicsit még nevettem is a szervezők által a fákra kitett táblákon (még 50 méter, majd még 100 méter, még 200 méter – marha vicces... :-)). A Nyomó-hegyi ellenőrző ponton lévő két fiatal amint megláttak lelkesen mutatták, hogy ide-ide! Itt kell bedugni a dugókát! Nem is igazán értették, hogy miért nem sietek. Amikor mondtam, hogy nyugi, nem rohanok, azt válaszolták, hogy – Húú, én vagyok az első ilyen… Ebből is látszik, hogy bár a futás (főleg a terep) egyre jobban megy, de az élmezőnyhöz legfeljebb testben közeledtem, fejben biztos nem :-)

A Nyomóról le már nagyon óvatosan ereszkedtem a nehéz, köves úton, a faluba érve pedig jött az eufória a célban! Abszolút 5. és férfi 3. helyezett lettem, most már nem is olyan rövid amatőr futópályafutásom első dobogós helyét szerezve. Elképesztő érzés ez, az első érmem ami nem befutóérem – biztosan fő helyre kerül otthon. Az idővel is elégedett vagyok. 26 km-re és  850 méter szintemelkedésre nekem nagyon jó a 02:34.

Na ki örül a legjobban?

Gyuri és Ági is érkezett hamarosan, eléjük is mentem kicsit biztatni őket. Az utánunk jövőknek (Gyuriéknak is) még egy extra kihívást is le kellett győzniük, hiszen valamelyik kedves természet és futóbarát polgártársunk két helyen is leszedte a jelző szalagokat és szándékosan más helyre rakta – ezzel sokakat félrevezetve. Az egyik helyen pl. szalagot húztak át keresztbe ott ahol menni kellett volna és pár jelző szalagot a vele szemben lévő útra. Ki csinál ilyet? De komolyan???

Na mindegy. Laciék azonnal kiküldtek pár srácot visszarendezni a pályát meg vigyázni a területre. Jól is tették, milyen lett volna, ha ez van mire megjönnek a 65 km-esek… :-)

Ági rózsaszínben látja a világot...

Az eredményhirdetés előtt, amiben Ági is érintett volt, hiszen 4. lett a lányok között, még lezuhanyozni is volt időnk. Sajnos otthagytam az öltözőben egy fél pár vadonatúj 4000 Ft-os futózoknit! Ha valaki látja, NE KÖZELÍTSE MEG! A zokniban terepfutó versenyt teljesítettek ezért KÜLÖNÖSEN VESZÉLYES, ha látja valaki, hívja a 06-30-243… sőt inkább mindjárt a TEK-et.

Összegezve szuper verseny ez, tényleg csak ajánlani tudom, rendben volt minden az útvonal nehézségétől/érdekességétől kezdve a szervezők hozzáállásáig. A helyi nénik saját süteményeiért meg amúgy is érdemes lett volna levezetni…

Sajnos a célban Lányos zavaromban nem állítottam le azonnal az órát. A valódi célidőm 2:34:10 volt.