Ígértem, hogy írok néhány sort még az idei, megvalósításra váró terveimről. Előreszaladok, ha elárulom, hogy tele van, számomra legalábbis mindenképp, mindenféle szokatlan finomsággal. Nyáron magamhoz híven nem versenyeztem: az év ebben a szakaszában az összes szabadidőmet a családom, leginkább a gyerekeim élvezik. A futócipőt ugyan nem akasztom szögre ilyenkor sem, de mivel a meleget híresen nem bírom, az edzéseimet igyekszem korán reggel abszolválni, amikor még nem üt agyon a kánikula.

A négy verseny

BM Országos Atlétika Bajnokság – 2019. szeptember 25.

Ha már a tavaszi BM Terepfutó Országos Bajnokságon betegség miatt részt venni nem tudtam, így – kész agyrém – de 2019. szeptember 25-én indulok a BM szerveknek ...

VÁLTOZÁSOK

2018. őszén érkeztek az első hírek, hogy nagy változások lesznek az UTMB (Ultra-Trail Du Mont Blanc) egyik távján, a TDS -en. Tavaly 121 km volt a hossza, 7100 méter szintemelkedéssel, amit most 25 km-rel toldottak meg, és még egy hosszú lejtővel és emelkedővel bővült az egyébként is félelmetes hírű pálya. A tavalyi verseny egész jól sikerült, de maradt még benne tennivaló bőven, és valahogy nem akartam kimaradni ebből, ott akartam állni a rajtvonalon az „új” TDS-en. Regisztráltam tehát, abban bízva, hogy a nehezített útvonal kedvét szegi majd sok lehetséges nevezőnek és így nagyobb eséllyel kerülök fel én is a rajtlistára. Nem így történt. Több mint kétszer annyi regisztráló gyűlt össze, mint ahány rajthely ...

DNF. Did not finish.

Hetek óta szeretnék írni egy bejegyzést, legyen az bármilyen rövid is. A késlekedésem oka, hogy baromi nehezen szánom rá magam, hogy klaviatúrát ragadjak, de most Michael Kiwanuka Love & Hate című száma határozottan megihletett (ne keressetek összefüggést, mert tutira nem találnátok), így talán most végre megtörik a jég és végre születik egy poszt általam is ezen a blogon.

Ez az év eddig nem volt jó , ezt akartam írni először, de ez így ebben a formában nem teljesen helytálló. Csak hogy némi magyarázatot adjak az elkapkodott értékítéletemnek, az idei esztendő tele volt nem jól sikerült / sérülés miatt feladott vagy pedig olyan versennyel, amire betegség miatt el sem mentem. Ugyanakkor sok mindent megtanultam ...

HOGY LESZ EBBŐL UTH?

Amikor a lábam a gödör széléről abba a lyukba csúszott még a reccsenést is hallottam. Fájt, persze, de a fájdalomnál sokkal erősebb volt a kétségbeesés, a lábszárig érő jeges vízben elúszni láttam az összes tavaszi versenyt, a végén a legfontosabbal, az UTH-val, amin tavaly kicsit magamat is meglepve harmadik lettem . Ahogy vártam Tóth Attit, hogy kimentsen abból a kis walesi faluból, volt egy kis időm, hogy átgondoljam a dolgot. Az ízület a helyén, el biztosan nem szakadt a szalag, legalább is nem teljesen, és még majdnem három hónap van az UTH-ig. A diagnózist már itthon kaptam meg, részleges szakadás, pár hétig nincs futás, utána is max bokarögzítővel. A rehabot nem részletezem, legyen elég annyi, hogy ...

Krk (2018. augusztus)

Ma is élénken él bennem az a perc, amikor korán reggel a keskeny sziklás ösvényen futok felfelé, balomon a tenger és a szakadék, jobbomon pedig az egyre gyérülő, el-eltünedező növényzet. Noha csak a pékségbe terveztem elkocogni, hogy az otthon maradt, még alvó családtagoknak vételezzek friss péksüteményt, mégis a terepen kötöttem ki az aszfaltos cipőmben. Az ösvény egyre inkább kikanyarog a szakadék szélére, én meg egyszer csak megtorpanok. A terepfutó, akinek tériszonya van. Próbálom lecsillapítani, de talán inkább elfojtani a szívem izgatott, rémült dobogását és megküzdök azzal az érzéssel, hogy amilyen terveim vannak a jövőben (néhány, magas hegyi verseny abszolválása), igazán elvárás az, hogy ne ...

„Ácsorog, eltéved, telefonálgat. Ez az Tomi, nyomjad!” (Neubrandt József)

Úgy tűnik ez a védjegyem a Hardon. Tavaly Noszvajba mentem le Felsőtárkány helyett, idén kétszer is megmásztam az Istállós-kőt. De volt egy nagy különbség. A tavalyi bakim a verseny legvégén történt, gyakorlatilag az utolsó helyen, ahol el lehetett kavarni. Az idei viszont a 66 km-es verseny elején, úgyhogy volt bőven idő megrágni és lenyelni a sz@rt, és újra elkezdeni rendesen csinálni azt, amiért jöttem. Futni.

Nagyon szeretem ezt a versenyt. A pályát, a Bükköt, Imarót és az egész szívvel lélekkel dolgozó csapatot. Látszik, hogy akik szervezik, egy térképpel, egy iránytűvel meg egy pár tornacipővel kezdték a futást. És ez jó. (nem mintha nem ...

(08. 30. csütörtök., hajnal 01.30) (110 km, valahol Bellevue és Les Houches között) Megálltam a sötétben és vártam. Pár perce már csak pislákolt a fejlámpám, csak egy halvány foltban világította meg a ködöt és az egyre ritkuló kilégzéseimet, aztán már azt sem. Igazából nem bántam, hogy meg kell állnom, mert az izmaim kezdtek már nem engedelmeskedni a parancsoknak. Abban az állapotban voltam, amikor megy még a futás, de a fáradtság miatt már a legkisebb gond is kizökkent. Sőt, titkon már várod is azokat a bajokat, hogy kizökkenhess. Szóval álltam a sötétben és vártam, hogy valaki utolérjen. Egy okos, fókuszált rutinos futó, akinek nem merült le a fejlámpája az Alpok közepén, éjszaka, a ködben, két órával a cél előtt. Vagy ha ...

Bevallom, hogy a születésnapom környékén mindig kicsit nosztalgikussá válok. Idén lettem 37 éves, aminek maximum csak azért van jelentősége, mert 40 évesen UTMB -t szeretnék csinálni. A majd' 170 km-es, 10.000 méter pozitív szintkülönbségű verseny teljesítése a Mont Blanc körül afféle régi álom, amit lehet, hogy kissé túldimenzionálok, de azt érzem, hogy muszáj lesz egyszer az életben ezt a kihívást is kipipálnom. És arra gondoltam, hogy klassz dolog lenne, ha az idő kíméletlen múlásának ellenpontjaként kitűzném ezt magamnak célul, hogy bebizonyítsam, hogy negyvenévesen korántsem kell magamat "elföldelnem", hanem ezt így is lehet. Amikor elkezdtem a hosszútávfutást, Kovács Imre "Imo" mentoromtól kaptam egy Chamonix kulcstartót, ...