2019. október 5., Vállus

Liluló szájjal, magamat kukászsákba bugyolálva várom a felmentő sereget, hogy visszajussak valahogyan Cserszegtomajba. Akkor még nem gondoltam, hogy idén nem az ötvenes, hanem a hosszú távot választom, hogy méltó revansot vegyek a Keszhelyi-hegységen, no meg az önbecsülésemen esett csorbán, hogy kiállni kényszerültem a Vadlán 50 km-es versenyéről.

2020. október 3., 6:00, Cserszegtomaj

Sokszor azt érzem egy-egy terepfutó verseny rajtjában ácsorogva, hogy fogalmam sincs, hogy hogyan is kerültem ide. Tavaly még fogadkoztam, hogy nincs keresnivalóm az igazán hosszabb távok világában (100 km+), de valahogy mégis magától értetődőnek tűnt, hogy benevezek. Ki a fene érti ezt? – ezek a gondolatok jártak a ...

Nagy – Szénás kör beszámoló

Tomival sokat beszélgettünk arról, hogy miért is jó egy instant kör teljesítése. Bevallom őszintén, nekem teljesen új volt ez a műfaj, noha sokan közületek rendszeresen járnak ezekre az előre kreált útvonalakra, én eddig elkerültem őket. Újabban versenyekre sem nagyon jártam (a COVID-19 miatt mostanában nem is voltak) és fogalmam sem volt, hogy mi a pláne egy ilyen kör teljesítésében, illetve helyesebben fogalmazva milyen motivációt adhat ez nekem? Tomi áprilisban és májusban lázasan készült a Nagy Szénás körre (75 km, 2175 m pozitív szintkülönbséggel), több részletben bejárva az útvonalat, nekem is sokat mesélve a terveiről. Alaposan be is vont ezekbe, mivel végül én voltam a csapat egyik tagja, ...

Mostanában sokszor jár az eszemben a Futásról nőknek mottója: „Fuss a saját utadon”. Érdekes, de mégis mintha most sikerült volna megtöltenem ezt a mottót saját tartalommal, így végre tényleg magaménak érzem. Kellett ehhez egy olyan időszak, amikor kényszerből ugyan, de nem tudtam versenyeken indulni. Nem voltak megmérettetések, amik elvették volna a fókuszt a futás / edzés örömétől. Persze mindannyian mások vagyunk, vannak, akiket ezek az események motiválnak igazán, nekem azonban mostanában csak felesleges stressz-forrást jelentettek. Egyfajta kényszert, hogy jól kell szerepelnem, hogy megfeleljek az „elvárásoknak”. De melyek is ezek? Az enyémek? A családomé? A Közösségé? A testvéremé? Az edzőmé? És ha sikerül megfelelnem ...

Ma megszállt valami furcsa nosztalgikus hangulat és feltévedtem a blogra. Ezer éves bejegyzéseket olvasgattam, meg-megmosolyogtam régi dolgokat, néhány már-már elfeledett emléket, aztán eszembe jutott, hogy valahol ezért is kezdtük el Tomival ezt az egész blogolást, hogy legyen maradandó tere ezeknek a futós élményeknek, ahonnan bátran visszakereshetőek majd, akár évek múltán is, és ha másra nem jó, legalább a megmosolygásra igen.

Így kedvet kaptam újra írni, kicsit hírt adni magamról, hogy mivel is telnek mostanában a napjaink. Az évem eddig elég aktívan telik, talán sikerült kicsit rálapátolni az eddigi terhelésre is egy leheletnyit, bár kicsit másféleképpen, mint ahogyan az magától értetődő lenne. A december végi fogműtétemet ...

A múlt hetem nem tervezetten ugyan, de a sorozatterhelésről szólt. Az együttműködésem Gabival, az edzőmmel úgy működik, hogy megküldi a tervet, ami optimális esetben kivitelezésre vár, de a gyakorlatban sokszor ez nehezen megvalósítható úgy, ahogyan ezt közösen elképzeljük. Gabi szintén családanya, így tökéletesen megérti, hogy milyen extra erőfeszítésekkel jár a több fronton történő örökös megfelelés. A gyerekek megszületését követően tudatosan kezdtem el azon dolgozni, hogy a rajtam uralkodó maximalizmusomból engedni tudjak, valamikor megy, valamikor kevésbé. Azokban az időszakokban, amikor elhatalmasodik bennem a belső késztetés, hogy „ márpedig a kiírt edzést, ha törik, ha szakad, végre kell hajtani ”, ilyenkor sokszor ...

Ahogy korábban írtam, a héten felvettem az edzés „rendes” fonalát: a fogműtétet követő regenerációs időszak lezárultával immáron nincs akadálya annak, hogy újra elkezdjem magamat komolyabban kínlasztani. A héten igyekeztem kicsit többet terepezni, a cél az volt, ha időm engedi, akkor a feladatos futások zömét is terepen csináljam. Ennek az oka az volt, hogy mivel tavaly év utolsó 3-4 hónapjában nagyon sokat futottam aszfalton, az ízületeim egész egyszerűen elszoktak a terep adta egyenetlenségektől. Mivel az első félévben kizárólag terepfutó versenyekre megyek, ezért célszerű a futások zömét is ott abszolválni, nem csak az izmokat, hanem az ízületeket, szalagokat is ehhez adaptálni. A múlt héten beiktattam egy-egy Libegő kört az ...

Nem írtam évértékelőt, de még a Firenze maratonról tervezett élménybeszámolót is tologattam magam előtt, várván, hogy mikor tudok egy kevés időt erre szakítani. Hát időm az nem maradt, pedig mint tudjuk, az arra van, amire szánunk. Ebből az alapvetésből kiindulva valószínűleg nem akartam erre időt fordítani. Számos ok húzódik e mögött, de a legfőbb probléma az volt, hogy Olaszországból történő hazaérkezésemkor egy 3 hétig elhúzódó, gyerekbetegségekkel tarkított kálvária következett, aztán pedig magával ragadott a munkahelyi év végi hajrá, majd pedig két bölcsesség fogamat is kiszedettem hirtelen felindulásból vezérelve. A gyermekeim betegsége okozta stressz teljesen tönkre tett, aztán a fogműtét utáni elhúzódó ...

A történet ott maradt félbe, hogy itt írtam néhány sort a még idei, megvalósításra váró terveimről. Ezek között szerepelt mindenféle távú, eltérő nehézségű futóverseny, amelyek teljesítése más-más cél szolgált / szolgált volna. A tervekről írtam, visszacsatolást már kevésbé adtam arról, hogy hogyan is sikerültek ezek, így most erről számolok be röviden, csupán kiragadva a leglényegesebb, maradandóbb momentumokat.

BM Országos Atlétika Bajnokság – 2019. szeptember 25.

Mint ahogyan korábban írtam, hirtelen felindulásból elkövetve beneveztem a BM szerveknek kiírt országos atlétika bajnokság 1500 méteres távjára, 35 év fölötti kategóriában. A megmérettetés sokkal jobban sikerült a vártnál, még úgyis, hogy nem ...